Az őszinte kancellár

„Hogy a nyugati világban hallgatási kényszer alá vonnak állami vezetőket, nem újdonság. Sebastian Kurz hajdani osztrák kancellár talán erre célzott, amikor az esztergomi MCC Feszten úgy fogalmazott: 2015-ben rájött, hogy a korlátlan befogadás nem működik, ezért rasszistának, szélsőjobboldalinak állították be. Erről eszembe jutott, hogy többször beszéltem magyar uniós képviselőkkel, akik ugyanazt mesélték. Hogy tudniilik német, osztrák politikusok is világosan látják, hogy Orbán Viktornak igaza van, magánbeszélgetéseikben mégis arról panaszkodnak magyar barátaiknak, hogy ők mégsem képviselhetik ugyanazt a véleményt, mert a hazai sajtó, a balos közvélemény darabokra szedné őket. Nos, Kurz ezúttal szabadon beszélt, és amit mondott, annak nemcsak utólag, de mai értékén is nagy a jelentősége. Szólt arról, hogy Magyarországnak igaza volt a menekültválság kezdetén, az európai polgári oldalnak pedig meg kell erősödnie, különben mindannyian bajba kerülünk.

Az őszinte vallomás nem meglepő, leginkább azt támasztja alá, amit mindig is tudtunk. Európát nem érte felkészületlenül a bevándorlási hullám, csak más menetrendet szabtak a hatalom birtokosai, mint ami a tapasztalatainkból következett volna. Nemcsak Merkel vagy az osztrák kancellár, de az olaszok, a szlovének, a horvátok is világosan látták, hogy a területükön áthaladó előörsök nyomában milliók érkeznek majd kontinensünkre. Azt is tudták, hogy a helyzet tarthatatlan, hogy erőt kellene mutatniuk Európa védelmében. Aztán jött a mellébeszélés, a hallgatás, a bagatellizálás, mi pedig a lengyelekkel – látszólag – magunkra maradtunk. Holott soha nem voltunk, most sem vagyunk, és nem is leszünk egyedül.

A veszély nagysága már most is nyilvánvaló, akik pedig nem értik, mert nem akarják megérteni, hogy mi közeleg, majd akkor kapnak észbe, amikor késő lesz. Amikor százezrek zsúfolódnak majd össze bádogvárosokban, útszélen, táborokban. Olyanok, akik sem integrálódni, sem dolgozni nem akarnak, és akiket – legyünk őszinték – nemzedékeken át sem lehet átvezetni a munka világába. Ők ugyanis nem alkalmazkodni, hanem hódítani akarnak. Aki pedig közénk érkezik, azt néhány évtized múlva aligha lehet eltávolítani, mert vallási és etnikai közösségük védelmében megszervezik magukat a többség árnyékában. Aztán a déli harangszó helyett kikövetelik majd maguknak a mecsetekről messze hangzó hívószót. Pártot alapítanak, amelynek előbb-utóbb fontos szerepe lesz a belpolitikában. Végül, mindössze néhány évtized múlva kiépül majd párhuzamos társadalmuk, és akkor mi már csak számarányban leszünk némiképp fölényben, hogy egy gyors átmeneti korszak után ennek is vége szakadjon. A multikulturalizmus, sokszínűség, befogadási kultúra címszava alatt az európai államok elveszítik önazonosságukat. A hagyományos közösségek felbomlása után életformánkat, egyéni jogainkat is tiltólistára veszik, és hogy mit írunk ki a cégérre, már senkit sem érdekel majd.”

Nyitókép: TI/EPA/Christian Bruna