A szerző egy a saját „kasztjával” elköltött vacsora után így tűnődött: „Amikor hazaértem, a négyéves gyermekemre gondoltam, aki néhány óra múlva felébred. Ahogy elgondolkodtam azon, hogy milyen világban nő majd fel, a döbbenetből fokozatosan dühbe váltottam. Mélységesen helytelennek éreztem, hogy a Föld minden életét befolyásoló döntéseket magáncégek egy kis csoportja hozhat, demokratikus felügyelet nélkül. Vajon az első igazi AGI megépítésén fáradozó embereknek van-e tervük arra, hogy lassítsanak, és hagyják, hogy a világ többi része beleszóljon abba, amit csinálnak? És amikor azt mondom, hogy ők, akkor valójában úgy értem, hogy mi, mert én is része vagyok ennek a közösségnek” – vallotta be a szerző.
Hogarth arról is ír: „Azon a bizonyos februári vacsorán a jelentős aggodalmak, amelyeket a munkám során az elmúlt években éreztem,
váratlanul mélységes félelemmé alakultak.
Egy hárombetűs betűszó nem ragadja meg azt, amit az AGI igazából jelentene, ezért inkább így fogok rá hivatkozni: »Isten-szerű mesterséges intelligencia«. Egy szuperintelligens számítógép, amely önállóan tanul és fejlődik, amely felügyelet nélkül megérti a környezetét, és amely képes átalakítani a körülötte lévő világot. Hogy egyértelmű legyek: még nem tartunk itt. De a technológia természete azt jelenti, hogy rendkívül nehéz megjósolni, hogy pontosan mikor érünk el ide.”
A szerző szerint az istenszerű mesterséges intelligencia olyan erő lehet, amelyet nem tudunk irányítani vagy megérteni, és amely az emberiség meghaladását vagy pusztulását hozhatja el.