Úgy vélekedett: Vlagyimir Putyin orosz elnök „nem áll meg Ukrajnában”, ezért
minden szabad nemzetnek egyesülnie kell, hogy megállítsák Oroszországot, mielőtt túl késő”.
.Morawiecki szerint „a régi Európa” vereséget szenvedett, amikor abban bízott, hogy Oroszországgal meg lehet egyezni. „De van egy új Európa, amely emlékszik, mi volt az orosz kommunizmus, Lengyelország pedig ezen új Európa vezetője”, és az európai biztonság alappillérévé akar válni – fogalmazott a kormányfő.
Meggyőződését fejezte ki, hogy az ukrajnai háború "nem csak az orosz imperializmus végének kezdetét jelenti, hanem a transzatlanti közösség megújulásának kezdete is egyben" (...) „Egyesek a nyugati civilizáció végét jósolják, de ezt a civilizációt meg lehet védeni, azzal a feltétellel, hogy egységesek maradunk” – hagsúlyozta Morawiecki.
Harris: Lengyelország értékes szövetséges