Finnország volt mindmáig az a különleges helye a kontinensnek, ahol az ottlét motivációjától függetlenül jó volt magyarnak lenni.
„Magyarországnak meglehetősen kevés barátja van Európában. És most nem arra gondolunk, hogy az Orbán-rendszer nem igazán népszerű, hanem arra, hogy van-e, aki szót emel értünk, kiáll mellettünk, ha úgy van. Márpedig általában úgy van, mi pedig rendszerint egyedül vagyunk. A magyar és a lengyel nép legendás barátságának például sosem látszottak tisztábban a határai, mint most: ez bizony legfeljebb csak történelmi rokonszenv, amelybe nem fér bele a jelen hazai rezsim egyoldalú vonzódása a putyini terrorállamhoz.
Viszont mégiscsak van egy kivétel: Finnország volt mindmáig az a különleges helye a kontinensnek, ahol az ottlét motivációjától függetlenül jó volt magyarnak lenni. Tanulni vagy dolgozni, magán- vagy hivatalos úton, egyénileg vagy csoportosan – bárhogy is ment valaki a finnekhez, mindig megtapasztalhatta, hogy magyarként különleges, már-már testvéri szeretettel fogadják. A nagypolitika, amely elvben mindig szövetségeseket keres, a gyakorlatban valamiért sosem épített erre a testvériségre (sem a bal-, sem a jobboldali kormányok alatt), de attól még létezett, és helyi szinteken éltek is vele: csak annak a magyar városnak vagy falunak nincs finn testvértelepülése, amelyik nem is akarta soha, hogy legyen.
Ráadásul ebben a kapcsolatban a legutóbbi időkig mi voltunk a csodált nagy testvér Európa közepéről, a finnek pedig – legalábbis a szittya-hun eredettörténet megszállottjai számára – a »halszagú rokonság«. Jellemző amúgy (bár most már valószínűleg mindegy), különösen annak tükrében, hogy a tetszhalott orosz medve alól kikászálódó Finnország Európa elmúlt 500 évének egyik leglátványosabb gazdasági-társadalmi sikertörténetét mutatta be a 90-es évek eleje óta.
Sajnovics János jezsuita magyar nyelvész lappföldi kutatóútjával kezdődött 1769-ben, Hende Csaba és Németh Zsolt helsinki »tényfeltárásával« pedig hivatalosan is véget ér 2023. márciusában. Az utolsó ország, az utolsó nép, amelyik még szeretett minket – aki megtapasztalta, tudja: őszintén –, most gyanakodva és növekvő ellenszenvvel várja ezeket a móriczi időkből ittragadt figurákat; a napnyugati bölcseket, akik jönnek a NER-ből, hogy demokráciából leckéztessék egy kicsit a finneket.”
***
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán