Rendkívüli: vádat emeltek Donald Trump ellen New Yorkban

2023. március 31. 05:55

Korábban még nem indult büntetőeljárás egyetlen volt elnök ellen sem.

2023. március 31. 05:55
null

Donald Trump ellen vádat emeltek New Yorkban – írta a The New York Times. A lap felhívta arra a figyelmet, hogy így

Az ügyészek felvették a kapcsolatot Trump ügyvédjével, hogy koordinálják a manhattani hatóságoknak való átadását – ismertette a lap.

A pontos vádak még nem ismertek, de az ügy középpontjában a 2016-os kampánya során egy pornósztárnak fizetett hallgatási pénz áll. De a CNN forrásai úgy tudják, több mint harminc rendbeli üzleti csalással gyanúsítják a korábbi elnököt.

„A jogi legyőzhetetlenség aurája lengte körül”

A New York Times azt is hozzátette, a Trump elleni „példátlan” ügynek széles körű következményei lesznek. A lap emlékeztetett, hogy Trumpot évekig elkerülték a folyamatos ellenőrzések ellenére a jogi ügyek. Úgy fogalmaztak:

Minden vádat tagad, tiltakozásra buzdítja híveit

Az egykori amerikai elnök Trump úr, aki következetesen tagad minden vétket, már felszólította követőit, hogy tiltakozzanak letartóztatása ellen. A New York Times szerint ez emlékeztet a 2021. január 6-i, a Capitolium elleni támadást megelőző hetekben tett kijelentéseire, amelyeket támogatói tettek. Továbbá

tagadta azt is, hogy bármilyen viszonya lett volna a pornósztárral, Stormy Daniels-szel,

aki a 2016-os kampány idején akarta eladni a Trumppal folytatott viszonyáról szóló történetét.

„A demokraták hazudtak, csaltak, loptak megszállottságuk jegyében”

Továbbá azt írta, hogy az Egyesült Államok volt elnöke elleni vádemelés visszaüt majd, és bűnösnek nevezte a demokratákat abban, hogy visszaélnek a jogrendszerrel annak érdekében, hogy politikai ellenfelüket megbüntessék. Úgy vélte, hogy „a radikális baloldali demokraták” már hivatalba lépése előtt boszorkányüldözésbe kezdtek ellene.

– fogalmazott a volt elnök.

A vádemelés hírére a Kongresszus alsóháza jogi bizottsága elnöke, Jim Jordan úgy reagált, hogy az „felháborító”

Az ügyben 2019-ben a New York-i ügyészség úgy döntött, nem emel vádat, 2021-ben a szövetségi választási bizottság is a vádemelés ellen foglalt állást. 2022 januárjában Alvin Bragg demokrata New York-i kerületi ügyész hivatalba lépésekor még felfüggesztette a volt elnök elleni vizsgálatot, majd újraindította.

A vizsgálat során meghallgatták Michael Cohent, a volt elnök egykori ügyvédjét, aki egy korábban ellene zajló büntetőeljárásban bűnösnek vallotta magát abban, hogy pénzeket juttatott el a színésznőnek.

Donald Trump csaknem két hete közösségi oldalán arról írt, hogy vádemelés és letartóztatás vár rá az ügyben. 

„Minden erőnkkel harcolni fogunk ez ellen a politikai vád ellen”

„Trump elnök nem követett el semmilyen bűncselekményt” – fogalmaztak közleményükben ügyvédei, Susan R. Necheles és Joseph Tacopina. „Minden erőnkkel harcolni fogunk ez ellen a politikai vád ellen a bíróságon” – hangsúlyozták.

MTI/New York Times/CNN

Nyitókép: MTI/EPA/Michael Reynolds

***

 

Összesen 106 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Reszelő Aladár
2023. március 31. 13:10
Tehát a zsarolási esetekben a zsaroló a bűnös és a megzsarolt az áldozat. Itt most a megzsarolt a bűnös és a zsaroló az áldozat? Amúgy milyen jogrendszer az, ahol az éppen aktuális ügyész dönti el, hogy indít-e mégis eljárást olyan ügyben, amiben az elődje nem indított. Előkerült valami új bizonyíték, vagy egy eljárás alá vont személy tanuvallomása már elegendő. Miért gondolom azt, hogy itthon ennél kevesbbért is megszűnne a jogállam? Amúgy csinálják csak. Ha Trumpot kiiktatják, akkor De Santist már ceruzával be lehet írni következő elnöknek.
irondome
2023. március 31. 11:21
Perverted Democrat's Summit for "democracy"
Halder
2023. március 31. 11:16
Kiiktatják a hatalmukra veszélyes vezetőket. Aztán a pártokat is, majd a kisembereket is. Ezt átéltük 45 után. Ők 90es években erre az útra léptek és határozottan ebbe az irányba tartanak. jó lenne ebből kimaradni.
Rocktoberi
2023. március 31. 10:42
Tehát a vád egy zsidó ügyvéden, egy kurván és Soros csicska ügyészén alapul. Nem túl meggyőző. Egyébként a kurvát nem helyezhetik vád alá zsarolásért?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!