A kormány minden erejével kommunikálja, az EBESZ pedig egyetért: a vasárnapi parlamenti választás Kazahsztán története legdemokratikusabb választásának ígérkezik. A kazah választást Asztanából követjük, és számos vezető kormánytisztviselőt is megkérdezünk róla.
A Mandiner idén testközelből figyeli a kazah parlamenti választásokat. Az ország példátlan demokratikus nyitásának keretében a választás hetében Kazahsztán miniszterei több órán át állnak a nemzetközi sajtó rendelkezésére, és a legkritikusabb kérdésre is válaszolnak az ország politikai rendszerével, kül-, környezet- és gazdaságpolitikájával kapcsolatban. Lapunk Asztanában többek között a külügyminiszter-helyettest, a gazdasági minisztert, az állami gáz- és olajcég elnökét, a stratégiai tervezési hivatal főnökét, a Központi Választási Bizottság vezetőjét és az elnöki főtanácsadót kérdezte a Kazahsztánt érintő ügyekről, híradásaink tehát első kézből szerzett információkra támaszkodnak.
∗∗∗
2019. március 19-én, 19 órakor jelentette be Nurszultan Nazarbajev, a független Kazahsztán első elnöke: távozik az elnöki posztról, azaz békésen átadja a hatalmat. A posztszovjet térségben is ritka dolog volt ez akkor, Közép-Ázsiában pedig példátlan, igazi politikai innováció: Kirgizisztánban voltak ugyan valódi, versengő választások, de jellemzően véres forradalmak kísérték őket, Tádzsikisztánban 1994 óta Emomali Rahmon uralkodik, Üzbegisztán első elnöke, Iszlom Karimov a trónon halt meg 2016-ban, Türkmenisztánban pedig az akkori elnök, Gurbanguli Berdimuhamedov szintén elődje halálával került hatalomra, és mit sem lehetett még tudni arról, hogy 2022-ben majd átadja a hatalmat – a fiának.
Pontosan négy évvel később, 2023. március 19-én (igaz, nem 19, hanem 20 órakor) zárnak a szavazóhelyiségek a kazah parlamenti választáson, ezzel a végéhez ér Kászim-Zsomart Tokajev elnök nagy demokratikus reformsorozata.
Érdemes nem alábecsülni ennek jelentőségét: még ezeréves szakadatlan államisággal, parlamentáris hagyománnyal bíró hazánkat is kifejezetten rögös úton kellett átvezetni a tervgazdasági diktatúrából a piaci demokráciába, mint azt például a taxisblokád és az egykori kommunisták 1994-es visszatérése bizonyítja. Közép-Ázsia törzseit gyakorlatilag a Szovjetunió ráncigálta át a középkorból a 20. századba, kazah, kirgiz, üzbég, tádzsik és türkmén államiság 1936 előtt nem létezett, hát még demokrácia. S messze nem olyan egyszerű zöldmezős beruházásként parlamenti demokráciát csinálni, ha pedig valakinek sikerül, az óriási teljesítmény.
A reformok lényegét talán a legjobban a kezdőpontjuk magyarázza. A tavaly januári kazahsztáni lázongásokat – melyeket a kormány következetesen „januári tragédiának” hív – közvetlenül az autógáz ársapkájának eltörlése okozta, de ekkor ennél sokkal mélyebb feszültségeket is a felszínre hozott. Nyugaton úgy tanítják, hogy a helyzetnek „orosz megszállás” vetett véget – ezt abból vezetik le, hogy a kazah kormány kérésére az „orosz NATO”, a Közös Biztonsági Szerződés Szervezete orosz, belarusz, örmény, kirgiz és tádzsik békefenntartókkal stabilizálta a helyzetet. Az oroszbarátok pedig úgy gondolják, hogy Kazahsztánban „színes forradalomra” tettek ekkor kísérletet. Egyik magyarázat sem igaz: Kazahsztánnak belpolitikai problémái voltak, a gazdaságban esedékes struktúraváltás elmaradása ártott az életszínvonalnak, a kazahok pedig nem voltak elégedettek a Nazarbajev távozásakor előállt politikai kettős fejedelemséggel, melynek keretében a régi elnök a kül- és hadügyi kérdésekben döntő Biztonsági Tanács elnöki posztját megtartotta, tehát valójában épp a fontos kérdésekben nem adott teljesen szabad kezet az új elnöknek.
Tokajev akkor saját kormányát lemondatta, Nazarbajevet országépítő érdemeinek elismerése mellett kitessékelte a Biztonsági Tanácsból, az ársapkát ideiglenesen visszavezette, és Oroszországgal kiegyezve stabilizálta a helyzetet. Ugyanakkor rájött arra is, hogy
ezért elindította a politikai rendszer reformját. Ezt a saját hatásköreinek megkurtításával kezdte: 2022 júniusában a választók 77,18 százalékos többséggel az alkotmány harmadának átírásáról szavaztak, az elnököt tavaly novemberben már az új alkotmány által szűkített hatalommal, egy nem meghosszabbítható hétéves ciklusra választották újra. Az új alkotmány az eddig nem létező alkotmánybíróság létrehozását is tartalmazza számos más, eddig nem létező intézményi garancia mellett. Most pedig a parlamenti választás következik, mellyel befejeződik a hivatalos megnevezésével „szuperprezidenciális” – erre az Európai Parlament nyilván más definíciót is találna – kazah politikai rendszer jelentős elmozdítása a parlamenti demokrácia irányába.
A kazah parlamentet, a Mazsiliszt a magyar példát alapul véve vegyes választási rendszerben választják meg ma. Az alsóházi mandátumok 70 százaléka listás szavazáson dől el, ezekért a mandátumokért a három mostani, a kormányt alapvetően támogató parlamenti párton kívül további öt új párt is indul. Az igazi izgalmak ugyanakkor az egyéni választókerületi mandátumoknál – a mandátumok 30 százalékánál – várhatók, ezekre ugyanis idéntől független jelöltek is pályázhatnak, akikre még a pártlista állításához szükséges, egyébként masszívan lazított szabályok sem vonatkoznak.
Reális esély van arra, hogy a kazah elnöknek a parlamentben ezúttal valódi ellenzéke legyen – és ezt ő maga hagyja megtörténni, ami nem kis dolog. A kormány pedig kezét-lábát töri annak érdekében, hogy valóban beszálljanak a versenybe új pártok, mert nem szeretne álellenzéket.
„Nem akarjuk az ellenzéket mesterségesen előállítani” – mondta lapunknak Zsanibek Abdrasov, Kazahsztán budapesti nagykövete.
Egy dolgot ugyanakkor akarnak, mégpedig fiatalokat és nőket a parlamentbe: a parlament egyharmadának 35 éven alulinak kell lennie, és fele-fele arányban kell jelen lenniük a férfiaknak és a nőknek. (Erlan Karin államtanácsos – ő a kazah kormánystruktúrában nagyjából Orbán Balázs miniszterelnöki politikai igazgató megfelelője – lapunknak elmondta, hogy a parlamentben korábban is volt kvóta, de azt a pártok csak listaállításkor alkalmazták, majd amint megkapták mandátumaikat, azokat már a kvótákat figyelmen kívül hagyva osztották el. Ennek a gyakorlatnak most vége szakad, a fiataloknak és a nőknek valóban a meghatározott arányban kell mandátumokat kapniuk.)
Egy alkotmánymódosítás persze önmagában még nem garancia semmire. Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnök is „alkotmányos reformmal” intézett magának bármiféle demokratizálódás nélkül további elnöki ciklusokat, így akár a kazah reform is lehetne trükk. E kevésbé sikeres példákról is kérdeztük Karin államtanácsost, aki azt mondta:
Nem csak az elnökség, hanem más intézmények – így a törvényhozó és a bírói hatalmi ág csúcsa is – modernizálódnak, az elnöki újraválaszthatóság tilalmát nem kivezetik, hanem bevezetik, az alkotmánybírók mandátuma túlnyúlik az elnökén, ráadásul az elnök hozzátartozói az alkotmány módosítása óta nem viselhetnek sem vezető tisztséget sem a közigazgatásban, sem állami cégeknél. Ígéri: nem csak kronológiailag, de gondolkodásban is rég maguk mögött hagyták a szovjet időket, a mai Kazahsztán pedig dinamikus ország, melyben „a demokratikus út felel meg polgáraink elvárásainak”.
Azt, hogy Kazahsztánban valóban változik valami, mi sem bizonyítja jobban, mint a mostani parlamenti választást – rendes demokratikus országokhoz méltó módon – megfigyelő EBESZ előzetes jelentése. A júniusi alkotmányos referendumról azt írták, az „valódi politikai pluralizmus nélküli környezetben” zajlott le, a nemek mellett nem folyt valódi kampány, és nem volt „a javaslatok lényegéről érdemi politikai vita”. A novemberi elnökválasztásról hasonlóan vélekedtek: úgy látták, Tokajev elnök „minden parlamenti párt közös jelöltjeként indult, és a gyakorlatban érdemi kihívással nem nézett szembe”. Ehhez képest a mostani parlamenti választásról szóló előzetes jelentésben csupa öröm és boldogság található: az EBESZ és az általuk megkérdezett civil szervezetek üdvözlik a választójogi reformokat, dicsérik a választási bizottság precíz munkáját, a pártlisták állításának egyszerűsítését és a független jelöltek indulásának lehetőségét, s azt írják, „a kampány élettelinek tűnik, főleg online, illetve a sok jelöltet felvonultató egyéni választókörzetekben”. Két apróbb kritikai megjegyzésük van csak – szerintük a választók nem jutnak elegendő információhoz, és a pártlista állításának folyamata még egyszerűsítve is túl bürokratikus. Ezek a korábbi problémákhoz mérten annyira csekély kritikák, hogy mindenféle túlzás nélkül kijelenthető:
Mindez üzenet a globális Nyugat felé is: Kazahsztán, amely a világ két leginkább szankcionált országa, Oroszország és Irán, valamint az új hidegháború keleti pólusa, Kína közé ékelődött, a gazdasági konnektivitáson túlmutatóan letette a voksát a szabad világ, a demokrácia mellett is. Tehetünk úgy, mintha ezt nem is vennénk észre – vagy kezelhetjük Kazahsztánt akként, ami: egy természeti erőforrásokkal gazdagon megáldott, dinamikus, demokratizálódó ázsiai középhatalomként, amellyel Magyarország Európában az elsők között kezdett jó kapcsolatokat kiépíteni.
Nyitókép: MTI/EPA/Timur Batyrshin
Pénteken, március 6-án tüntetést szervez a Nemzeti Ellenállás Mozgalom Ukrajna budapesti nagykövetsége elé, ahol Szijjártó Péter is felszólal. Mi hangzik el a demonstráción, és milyen üzeneteket küldenek a felszólalók a kialakult helyzetben? Kövesse velünk ÉLŐBEN az eseményeket.
Befagyott a Tisza.
Brutális támadás történt.
És akkor jön a kazincbarcikai időközi, és győz a Fidesz–KDNP jelöltje, a tiszás támogatott meg a harmadik helyre fut be.
Az eset megdöbbentő, várjuk a reakciókat ellenzéki részről.
Bár hivatalosan is kijött a végeredményt, a lap egy sort sem írt róla.
A kazincbarcikai időközi választáson a Fidesz jelöltje végzett az első helyen, míg a Tisza által támogatott jelölt az utolsó, harmadik lett.
A nádor a bátyjával, I. Ferenc császárral szemben is kiállt a magyarok érdekeiért. A kommunizmus irtotta az emlékezetét, de mi nem felejtünk. József nemes volt, a szó valódi értelmében.
...és hagyja, hogy a nemzeti kormány tegye a dolgát!
