A múlt héten, január 17-én Olekszij Aresztovics, az elnöki iroda tanácsadója nyújtotta be lemondását posztjáról, amit Andrij Jermak, az iroda vezetője még aznap elfogadott. A tisztségviselő a dnyiprói lakóházat ért múlt heti – sok áldozatot követelő – orosz rakétatalálat után ugyanis úgy nyilatkozott, hogy a H-22-es rakétát az ukrán légvédelem lőtte le, és az emiatt zuhant a többszintes épületre. Aresztovics nyilatkozata Ukrajnában közfelháborodást váltott ki, ami arra késztette a tanácsadót, hogy bocsánatot kérjen, és felmentését kérje.
Podoljak: Kulcsfontosságú, hogy az igazságszolgáltatásnak mindenkire vonatkoznia kell
Mihajlo Podoljak, az elnöki iroda vezetőjének tanácsadója kedden azt írta a Twitteren, hogy Zelenszkij személyi döntései „az állam kulcsfontosságú prioritásairól tanúskodnak”, így reagál az államfő
arra a kulcsfontosságú társadalmi elvárásra, hogy az igazságszolgáltatásnak mindenkire vonatkoznia kell”.
Zelenszkij hétfő esti videobeszédében már előre jelezte, hogy korrupciós vádak miatt a héten személyi változások lesznek a kormányban, a régiókban és a biztonsági erők különböző szintű vezetői posztjain. Ezek közül, mint mondta, néhányat már végre is hajtottak, míg mások hamarosan következnek.