Szlovákia minden volt a soviniszta autoriter rezsimtől a nyugatos mintaállamig

2023. január 06. 09:31

Még csak harmincéves lett a független Szlovákia, de ez idő alatt is sűrű és változatos politikai évadokat élt meg. Most is épp kormánybuktatás körül keringőznek Pozsonyban.

2023. január 06. 09:31
null

Greczula Levente László írása a Mandiner hetilapban

 

Nem szívesen emlékszünk vissza rá, de az önálló Szlovákia politikai életének első tíz éve szinte kizárólag egy politikusról, Vladimír Mečiarról szólt. Az abszolút politikai homo novus Mečiart 1990-ben nevezték ki belügyminiszterré, ebben a tisztségben pedig hamar nagy népszerűségre tett szert. Közkedveltsége talán még a szövetségéén, a Nyilvánosság az Erőszak Ellen (VPN) mozgalomén is túltett; nem csoda, hogy amikor miniszterelnökként konfliktusba keveredett a csehszlovákiai rendszerváltás e kulcsfontosságú szervezetével, inkább új pártot alapított Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) néven.

A HZDS 1992-től jó tíz éven keresztül a szlovákiai politika meghatározó pártja volt. Az akkori választás Csehszlovákia egésze szempontjából sorsfordítónak bizonyult. Csehországban a Václav Klaus vezette Polgári Demokrata Párt – amely egyébként a jelenlegi cseh kormánykoalíció legnagyobb pártja is – szerezte a legtöbb voksot, ám Prágában és Pozsonyban már akkor is ellentétes elképzelések dívtak az ország jövőjével kapcsolatban:

Mečiarék szabadulni akartak a föderációból,

Klausék viszont éppen hogy el szerették volna mélyíteni. Ez az ellentét feloldhatatlannak bizonyult.

Csehország és Szlovákia útjainak különválása tehát nem széles körű társadalmi konszenzus eredménye volt, hanem a két állam politikai elitje megegyezése révén ment végbe. Vladimír Mečiar és nacionalista szövetségesei számára ez ideális helyzet volt, a szlovákiai belpolitikában viszont érezhető feszültségeket keltett. A szélsőjobboldali Szlovák Nemzeti Párttal (SNS) közösen kormányzó HZDS el is veszítette a köztársasági elnök bizalmát, ám az 1994-ben kiírt új választáson ismét nyerni tudott – méghozzá az immáron Ján Slota nevével fémjelzett SNS-szel és az egyszeri választási mutatványnak számító Szlovákiai Munkásszövetséggel közösen.

A mečiarizmus kora

Az 1994 és 1998 közötti időszakot akár az érett mečiarizmus korszakának is nevezhetjük. Ebben az érában Szlovákiát három alapvető fontosságú tétel határozta meg. Egyrészt Mečiar és kormánya elutasította a tervgazdaságról a piacgazdaságra való áttérésnek a közép-európai államok körében bevett, sokkterápiás gyakorlatát. A kabinet inkább egyensúlyozgatni igyekezett, miközben az ország gazdasági és foglalkoztatási helyzete egyre romlott.

Mindezzel párhuzamosan Szlovákiában is kezdetét vette a privatizáció folyamata, ám az – Csehországgal ellentétben – nem a borítékolható hatalmas állami ráfizetést legalább részben megakadályozni képes kuponos rendszerben zajlott, hanem spontán. Ez a Mečiar-közeli, nemritkán bűnözői körök gyors meggazdagodásához vezetett.

Ebben az időszakban elszaporodtak a politikai motivációjú bűncselekmények Szlovákiában,

közülük a legismertebb Michal Kovač köztársasági elnök fiának 1995-ös elrablása. A fentiek alapján megállapítható, hogy a mečiarizmus első fő tétele a politikai és bűnözői körök többszintű, erős összefonódása volt.

Vladimír Mečiar szlovák, Horn Gyula magyar és Édouard Balladur francia kormányfő a magyar–szlovák barátsági szerződés aláírásakor 1995 márciusában <br> Fotó: AFP/Michel Gangne
Vladimír Mečiar szlovák, Horn Gyula magyar és Édouard Balladur francia kormányfő a magyar–szlovák barátsági szerződés aláírásakor 1995 márciusában
Fotó: AFP/Michel Gangne

 

A korszak második lényeges sajátossága Szlovákia anti­demokratikus, tekintélyelvű fordulata volt. Pozsony ebben az időszakban határozottan szembement a régióban tapasztalható trendekkel mind a nyugatosodás, mind pedig a demokratizálódás terén, ami bizonyos fokig az elszigetelődéséhez is vezetett.

A kormány ekkoriban látványosan az oroszok felé kezdett közeledni – az oroszpártiságnak nagy hagyományai vannak mind Csehországban, mind Szlovákiában –, ami hátráltatta az ország euroatlanti integrációját: északi szomszédunk csak 2004-ben csatlakozhatott a NATO-hoz, jóval később, mint hazánk vagy Csehország. Szlovákia ebben az időszakban a visegrádi együttműködéshez is passzívan állt, ami jól illeszkedik a Mečiar-érára jellemző külpolitikai sémákba. Összességében azt mondhatjuk, hogy a mečiarizmus második fő tétele

a nyugatosság, a demokratizálódás és mind az euroatlanti, mind pedig a regionális integráció elutasítása volt.

Mivel Magyarország és Szlovákia kétoldalú kapcsolatait alapjaiban határozza meg a felvidéki magyar közösség kérdése, a korszak harmadik hangsúlyos jellemvonását ez a viszony adja. Bár a magyar közösségek már a bársonyos forradalom idején kísérletet tettek arra, hogy komolyan vehető politikai képviseletet hozzanak létre akár saját maguk, akár közösen a többi kisebbséggel, a visszaemlékezésekből tudjuk, hogy a szlovákiai rendszerváltó mozgalomban, így a később domináns VPN-ben sem mutatkozott nagy nyitottság a nemzetiségek – különösen a magyarok – ügye iránt.

A magyar kisebbséget már akkoriban is a fiatal ország területi integritására leselkedő veszélyforrásként azonosították – mondja lapunknak Tokár Géza politológus. A szélsőségesen magyargyűlölő Slota-párt Mečiarral közösen

rengeteget tett a két ország viszonyának további elmérgesítéséért, egyben a felvidéki magyarság életének megkeserítéséért,

amire Budapest általában nem is tudott megfelelő választ adni.

Megemlítendő, hogy a szlovák kormány gyűlöletet szított a cigánysággal szemben is, sőt a cigány nők kényszersterilizálása a 2000-es évek elejéig bevett gyakorlatnak számított. Rögzíthetjük tehát: a mečia­rizmus harmadik fő tétele a szélsőséges – ámde szelektív – idegengyűlölet és sovinizmus volt.

Kit választana Szlovákia?
A Median SK év végi felmérése szerint egy most tartandó választáson az egykor Robert Fico jobbkezének számító Peter Pellegrini Hang-Szociáldemokrácia (Hlas-SD) pártja nyerne 19,1 százalékkal Fico 16,7 százalékosra becsült pártja előtt. A dobogó harmadik fokára a parlamenten kívüli, liberális Progresszív Szlovákia (PS) kerülne 14,1 százalékkal, negyedikként a legújabb szélsőjobbos tömörülés, a Köztársaság végezne 9,6 százalékkal, az ötödik helyet pedig a liberális­konzervatív SaS szerezné meg 6,5 százalékkal. A mostani vezető kormánypárt OĽaNO csak 6,3 százalékon áll, a Keresztény­demokrata Mozgalmat (KDH) pedig a szavazók 6,1 százaléka választaná. A populista Boris Kollár vezette Család Vagyunk 6 százalékot kapna. 2,7 százalékos támogatottságával a parlamenten kívül rekedne a három magyar mozgalomból szerveződött Szövetség, így a magyarság ismét törvényhozási képviselet nélkül maradna.

A nyugatos éltanuló Szlovákia

Habár a modern Szlovákia három évtizedes történetében a Mečiar-korszak csak öt évet ölelt fel, mind az ország lakói, mind pedig a szomszédok ebben az időszakban szerezték meg alapélményeiket a fiatal állammal kapcsolatban. Ez a fél évtized természetesen mély nyomot hagyott a szlovákiai politikai kultúrában is, és az új évezred hajnalára hatalmas kihívások elé állította az országot: a külföldi – elsősorban nyugat-európai – megítélés lesújtó volt. S miközben

a kormány azzal volt elfoglalva, hogy melyik ellenlábasát takarítsa el az útból titkosszolgálati vagy maffiamódszerekkel,

a szomszédok, így Lengyelország, Magyarország és az örök vonatkoztatási pont Csehország szép lassan megérkezett az Európai Unió kapujába. Szlovákiában tehát fellépett az általános, égető reformkényszer.

Az 1998-as választást ugyan a HZDS nyerte meg, kormányt mégsem ő, hanem a jobboldali Szlovák Demokrata Koalíció (SDK) alakíthatott Mikuláš Dzurinda vezetésével. Ebben a többpárti kabinetben a Magyar Koalíció Pártja (MKP) is szerephez jutott. Dzurinda 2002-ben is győzni tudott, kormányzása hét és fél éve pedig a fiatal Szlovákia történetének legdinamikusabb gazdasági fejlődését hozta magával. A

z új kormány a mečiari kurzus éles korrekciójaként egy sor piacpárti reformot foganatosított, miközben a szociális ellátórendszer átalakítását – megnyirbálását – is zászlajára tűzte. Különösen ez utóbbi intézkedéssorozat váltott ki nagy ellenállást. 2004 februárjában a Kassától keletre található, jelentős cigány lakosságú Tőketerebesi járásban éhséglázadások törtek ki, miután a kormány szigorúbb feltételekhez kötötte a szociális juttatások kifizetését. Az EU-csatlakozás előtt három hónappal ez bárhol totális katasztrófa lett volna, de a Dzurinda-kormánynak még amiatt sem kellett túl sokat magyarázkodnia, hogy a lázadás leverésére bevetett katonák gyakorlatilag válogatás nélkül ütötték-verték a cigányokat a Tőketerebes környéki telepeken, függetlenül attól, hogy részt vettek a fosztogatásokban vagy nem.

– és közel sem biztos, hogy a közeljövőben várható még a nemzetgazdaság hasonló bővülése. Tokár Géza szerint a szlovák gazdaság visszaesésének megelőzéséhez egy világos gazdaságpolitikai víziójú kormányra volna elsősorban szükség, de ez egyelőre hiánycikknek számít.

Peter Pellegrini Orbán Viktorral 2018 júniusában. Visszatérhet a hatalomba Robert Fico jobbkeze? <br> Fotó: AFP/Ferenc Isza
Peter Pellegrini Orbán Viktorral 2018 júniusában. Visszatérhet a hatalomba Robert Fico jobbkeze?
Fotó: AFP/Ferenc Isza

A Fico-korszak és a viharos évek

Jellemző, hogy a modern Szlovákia történetének első tizenhárom évében három kormányváltásra került sor, az azóta eltelt tizenhétben hatra. Ez részben annak következménye, hogy a parlament százötven székéért

a magyarországinál jóval több – és egyre több – párt versenyez számottevő esélyekkel, ami instabillá teszi a kormánykoalíciókat.

A 2006-ban távozó Mikuláš Dzurinda utódjaként Robert Ficót, az elméletileg balközép Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) vezérét eskették fel. Ő Slotával és Mečiarral lépett koalícióra – a kovász a Dzurinda-féle reformok kritikája mellett a hol nyíltabban, hol bújtatottabban hangoztatott magyarellenesség volt.

Ficót nem túlzás a modern közép-­európai populista politikus prototípusaként emlegetni. Bár e szókapcsolat hallatán a legtöbben inkább Orbán Viktorra vagy Andrej Babišra asszociálnak, a nagytapolcsányi politikust az mindenképpen megkülönbözteti tőlük, hogy az utóbbi tizenöt évben úgy volt képes a hatalom közvetlen közelében tartani magát még akkor is, amikor lehetséges maffiakapcsolatai miatt le kellett mondania a miniszterelnökségről, hogy közben nem sok derült ki arról, hogy pontosan mit is gondol a világról.

Az autóipar összeszerelő üzeme
A 2000-es évek második felének nagy szlovákiai gazdasági fellendülését jórészt éppen azoknak az autógyártóknak a behívása alapozta meg, amelyektől sokan a magyar nemzetgazdaságot is féltik – nem is alaptalanul. A történelmi okokból is gyengébben iparosodott Szlovákia valóban összeszerelő üzemmé vált, a helyi vállalkozások és beszállítók részaránya a kutatás-fejlesztésben hagyományosan alacsony északi szomszédunknál. A modern autóipar sajátosságait – kevés, többnyire Nyugat-Európában koncentrálódó kutatóközpont és egymással kegyetlen árversenyben álló (fél)periferiális termelőegységek – tekintetbe véve ez nem is lehet nagyon másként.
A szlovák bruttó hazai össztermék körülbelül 14 százalékát állítják elő az országba települt autógyárak, ami nehézzé teszi az elmozdulást ettől az iparágtól, s egyben veszélyesen ki is teszi a nemzetgazdaságot az ágazatot érintő külső hatásoknak, például a koronavírus miatti hosszú leállásoknak és a globális szállítási láncokban tapasztalható fennakadásoknak. Ennek a függőségnek a felszámolásához hosszú távú, átfogó gazdasági és oktatási reformok lennének szükségesek, csakhogy a szlovák belpolitika a 2010-es évek második felétől a kormányok instabilitása – és hajthatatlansága – okán egyre kevésbé volt képes megteremteni a feltételeket.

A 2000-es évek második felének nagy szlovákiai gazdasági fellendülését jórészt éppen azoknak az autógyártóknak a behívása alapozta meg, amelyektől sokan a magyar nemzetgazdaságot is féltik – nem is alaptalanul. A történelmi okokból is gyengébben iparosodott Szlovákia valóban összeszerelő üzemmé vált, a helyi vállalkozások és beszállítók részaránya a kutatás-fejlesztésben hagyományosan alacsony északi szomszédunknál. A modern autóipar sajátosságait – kevés, többnyire Nyugat-Európában koncentrálódó kutatóközpont és egymással kegyetlen árversenyben álló (fél)periferiális termelőegységek – tekintetbe véve ez nem is lehet nagyon másként. A szlovák bruttó hazai össztermék körülbelül 14 százalékát állítják elő az országba települt autógyárak, ami nehézzé teszi az elmozdulást ettől az iparágtól, s egyben veszélyesen ki is teszi a nemzetgazdaságot az ágazatot érintő külső hatásoknak, például a koronavírus miatti hosszú leállásoknak és a globális szállítási láncokban tapasztalható fennakadásoknak. Ennek a függőségnek a felszámolásához hosszú távú, átfogó gazdasági és oktatási reformok lennének szükségesek, csakhogy a szlovák belpolitika a 2010-es évek második felétől a kormányok instabilitása – és hajthatatlansága – okán egyre kevésbé volt képes megteremteni a feltételeket.

Robert Fico 2012-ben is ügyesen tért vissza a hatalomba Iveta Radičová kérészéletű jobbközép kabinetjének bukása után, lenyűgöző ideológiai flexibilitását pedig mi sem példázza jobban, mint hogy 2016-os harmadik kormányalakítása során a szlovák–magyar Most–Hidat is meghívta a kormányba – az SNS mellé –, sőt bevándorlásügyben még az Orbán-kormánnyal is kvaterkázott ebben az időszakban.

ám akik ezeken a szólamokon játszanak, Budapesttel szemben már nem olyan elutasítók, mint a felvidéki magyarokkal szemben. Vélhetően Fico is közéjük tartozik. Igaz, ő a jelenlegi helyzetben éppen a nyugat­ellenes, oroszpárti üzenetek terjesztésével van elfoglalva – magyarázza a politológus.

A szlovák belpolitika turbulens mivoltára aligha akad jobb példa a 2020 óta kisebb-nagyobb nehézségek árán kormányzó koalíciónál. Miután Robert Fico 2018-ban belebukott a Ján Kuciak meggyilkolása körül kirobbant botrányba, jobbkeze, Peter Pellegrini vette át a helyét.

Az Irány nem nyerte meg a 2020-as választást – amely egyébként a magyar képviselet eddigi végét is jelentette a pozsonyi parlamentben –, helyette az Igor Matovič-féle Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OĽaNO) alakíthatott kormányt a Család Vagyunk (SR), Az Emberekért (ZĽ) és a Szabadság és Szolidaritás (SaS) pártokkal közösen.

Ez a szövetség azonban még a szokásosnál is instabilabbnak bizonyult: jellemző,

hogy az SaS már ki is lépett belőle, a miniszterelnök pedig 2021 tavaszától Igor Matovič prote­zs­áltja, Eduard Heger. S talán már ő sem sokáig: december közepén egy bizalmatlansági indítvány fémrudat hajított Heger biciklijének küllői közé, így nem zárható ki, hogy az új évben előre hozott választást tartanak majd Szlovákiában.

Erről egyelőre nincs döntés, sokan viszont már most Fico visszatérésétől tartanak: a Smer-vezér egyebek mellett a mindeddig a nyugati balliberális fősodor és a követelőző kijevi szomszéd maradéktalan kiszolgálására alapozó szlovák külpolitika revízióját ígéri. Féltik tőle a demokráciát a nyugati lapok is – azt írják, Pozsony vele elindulhat az orbáni úton. De ha van valami, ami a modern Szlovákia harmincéves történelméből egyértelműen következik, az az, hogy sosem lehet tudni, milyen fordulatot hoz a holnap.

Ebben a harminc évben

Szlovákia minden volt a soviniszta autoriter rezsimtől a nyugatos mintaállamig

– magyarként pedig marad a remény, hogy északi szomszédunk hamarosan végre megbékél majd saját magával, kisebbségeivel és a szomszédaival is.

Nagyobb felbontásért kattintson jobb egérgombbal a képre, majd válassza a „Kép megnyitása új lapon” opciót!
Nagyobb felbontásért kattintson jobb egérgombbal a képre, majd válassza a „Kép megnyitása új lapon” opciót!

Fotó: MTI/Földi Imre
Fotó: MTI/Földi Imre

Duray Miklós (1945–2022)
|Póla Gergely|


Az óév végén meghalt a felvidéki politika emblematikus alakja, Duray Miklós. Már a születési adatai is a magyar kisebbség sorsát jelképezik: egy még erősen magyar többségű városban, Losoncon született abban az átmeneti időszakban, amikor a térség félig még ide, félig már oda tartozott.
A hatvanas években a hatalomtól független szervezeteket vezetett és alapított, rendezvényeket hívott életre. A hetvenes években a magyarellenes intézkedésekkel szembeni küzdelem egyik központi figurájává vált. Részt vett a rendszerváltozás folyamatában, politikai mozgalmat indított, és kis híján az első szabadon választott csehszlovák kormány minisztere lett – a posztkommunista körök egyetlen jelölt, Duray ellen emeltek csak vétót. Később a Magyar Állandó Értekezlet ötletgazdája és egyik kezdeményezője volt, ugyancsak a nevéhez fűződik a 2001-es magyarországi státustörvény és a magyarigazolvány rendszere. Ő kapta az 1-es sorszámú magyarigazolványt.
Jellemző és sajnálatos, hogy bár a demokrácia beköszöntével vége szakadt a rendőrségi zaklatásnak, a letartóztatásoknak, a kisebbség­ellenes politikával szembeni küzdelem létjogosultsága jottányit sem csökkent. Akik ismerték, azt mondták, két-három embernek is becsületére válna az a munka, amit elvégez.
Duray Miklós politikai és nemzetiségi okok miatt sem lehetett a kommunista rendszer, majd a szélsőjobboldali politikától sem idegenkedő – 2007-ben az Európai Unió alapjogi chartájával összeegyeztethetetlen Beneš-dekrétumokat szinte egyhangúlag megerősítő – demokrácia kegyeltje. Vagyis lehetett volna, ha asszimilálódik, ha csöndben marad, ha tudomásul veszi, hogy a magafajtának nem osztottak lapot. Ám ő azok közé tartozott, akikben volt elég elszántság, tartás, erő – és akikből egyre kevesebben vannak köztünk.

Az óév végén meghalt a felvidéki politika emblematikus alakja, Duray Miklós. Már a születési adatai is a magyar kisebbség sorsát jelképezik: egy még erősen magyar többségű városban, Losoncon született abban az átmeneti időszakban, amikor a térség félig még ide, félig már oda tartozott. A hatvanas években a hatalomtól független szervezeteket vezetett és alapított, rendezvényeket hívott életre. A hetvenes években a magyarellenes intézkedésekkel szembeni küzdelem egyik központi figurájává vált. Részt vett a rendszerváltozás folyamatában, politikai mozgalmat indított, és kis híján az első szabadon választott csehszlovák kormány minisztere lett – a posztkommunista körök egyetlen jelölt, Duray ellen emeltek csak vétót. Később a Magyar Állandó Értekezlet ötletgazdája és egyik kezdeményezője volt, ugyancsak a nevéhez fűződik a 2001-es magyarországi státustörvény és a magyarigazolvány rendszere. Ő kapta az 1-es sorszámú magyarigazolványt. Jellemző és sajnálatos, hogy bár a demokrácia beköszöntével vége szakadt a rendőrségi zaklatásnak, a letartóztatásoknak, a kisebbség­ellenes politikával szembeni küzdelem létjogosultsága jottányit sem csökkent. Akik ismerték, azt mondták, két-három embernek is becsületére válna az a munka, amit elvégez. Duray Miklós politikai és nemzetiségi okok miatt sem lehetett a kommunista rendszer, majd a szélsőjobboldali politikától sem idegenkedő – 2007-ben az Európai Unió alapjogi chartájával összeegyeztethetetlen Beneš-dekrétumokat szinte egyhangúlag megerősítő – demokrácia kegyeltje. Vagyis lehetett volna, ha asszimilálódik, ha csöndben marad, ha tudomásul veszi, hogy a magafajtának nem osztottak lapot. Ám ő azok közé tartozott, akikben volt elég elszántság, tartás, erő – és akikből egyre kevesebben vannak köztünk.

Nyitókép: Adakozz a Szlovákián nyerészkedőnek” – 2013-ban így gúnyolódott Robert Fico miniszterelnökön későbbi utódja, Igor Matovič, aminek parlamenti verekedés lett a vége
Forrás: AFP/Tomas Benedikovic/SME

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tárkány Álmos
2023. január 06. 13:37
"Ma is létezik a „régimódi” magyarellenes szlovák nacionalizmus, ám akik ezeken a szólamokon játszanak, Budapesttel szemben már nem olyan elutasítók, mint a felvidéki magyarokkal szemben. Vélhetően Fico is közéjük tartozik. Igaz, ő a jelenlegi helyzetben éppen a nyugatellenes, oroszpárti üzenetek terjesztésével van elfoglalva." Ez a lényeg. Az anyaországi "jobboldal" toleráns Ficoval, mert Magyarország felé simulékony, hasonlóan nyugatellenes és ruszofil. És elfelejti a bennünket - felvidéki magyarokat - folyamatosan érő megaláztatásokat: Malina Hedvig elüldözését a szülőföldjéről, a DAC-szurkolók kommandósokkal veretését a saját stadionjukban, a nyelv-, zászló- és himnusztörvényt, a ma is élő Benes-dekrétumokat - hogy csak a legkirívóbbakat említsem. Ezeket mind-mind Robert Ficonak "köszönhetjük".
dave
2023. január 06. 10:49
Most is soviniszta!
egynick
2023. január 06. 10:25
Magyarázkodik a mandiner a súlyos diplomáciai baki miatt? Egyébként Magyarország az elmúlt 30 évben ugyanúgy volt nyugatos mintaállam (90-es években), most meg vissza a feudális államhoz. Sosem tudunk egy normális államot hossszútávra kialakítani, mindig jönnek a szaralakok, akik minden korábbi jó irányba mutató erőfeszítést semmivé tesznek. Spirónak igaza volt.
minekkellregisztralni
2023. január 06. 10:09
Az egy főre jutó GDP magasabb Magyarországon, mint Szlovákiában.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!