A német külpolitika őrületes éve – íme, Baerbock legemlékezetesebb pillanatai

Ahogy Christine Lambrecht egykori német védelmi miniszter lemondása kapcsán már utaltunk rá a Mandineren, a mindenkori német kabinetben létezik néhány olyan feladat, amit nagyon könnyű rosszul csinálni, a jó teljesítményhez viszont nagy rátermettségre van szükség. Kétségtelenül ilyen a német külügyminiszter munkája is.

A német fődiplomata szerepkörét minden oldalról ellentmondások övezik. Akit ezzel a feladattal bíznak meg, Európa legnagyobb gazdasági erejű országa diplomáciájának irányítását veszi át, ami már önmagában is nagyon felelősségteljes munka. Rengeteg az elvárás: a német külügyminiszterrel szemben

a nemzetközi közösségben, és ambiciózus szerepre kellene törekednie az európai bel- és külügyek alakításában.

Legalább ugyanennyien vannak – többek között a honi jobboldalon is – azonban, akik a német tettrekészség leghaloványabb jelére is birodalomépítési veszélyt kiáltanak, hiszen abból még soha semmi jó nem származott, ha Németország valamiféle vezető szerepre törekedett Európában. Afféle huszonkettes csapdája.

A közelmúlt német külügyminiszterei a fenti dilemmát többnyire úgy igyekeztek feloldani, hogy a nagyobb horderejű külpolitikai döntéseket – és egyáltalán: az irányadást – engedelmesen átengedték a kancellárnak („Chefsache”), maguk pedig különböző mellékhadszíntereken

Az előző német fődiplomata, a „turbulens” politikai életéről nevezetes Saar-vidékről igazolt szociáldemokrata Heiko Maas ennek megfelelően leginkább azzal töltötte hivatali idejét, hogy Németország egyébkénti szövetségeseivel – például hazánkkal – hadakozott rokonszenves államtitkárával, Michael Rothtal karöltve.

A 2021-es választás után hivatalba lépett balliberális jelzőlámpa-koalíció (SPD–Zöldek–FDP) nagy változásokat ígért a német külpolitikában. A külügy vezetésével a korábban semmilyen kormányzati tapasztalatot nem szerzett Annalena Baerbockot bízták meg, aki nem sokkal azelőtt még kancellári álmokat dédelgetett a Zöldek színeiben. Baerbock meg is hirdette az „értékalapú” német külpolitizálás korának kezdetét, igaz, azt is megígérte, hogy a német külpolitika a közös európai érdekeket fogja szolgálni, ami az elmúlt hónapok ténykedéseit tekintve

Mert az tény, hogy az orosz–ukrán háború kitörése komolyan próbára tette Baerbockot, illetve a külpolitikáról alkotott elképzeléseit (valahogy úgy, ahogy annak idején a délszláv háború Joschka Fischeréit). Az hamar kiderült, hogy a legfontosabb külpolitikai döntések – legutóbb például az ukrán hadsereg korszerű Leopard páncélosokkal történő további felfegyverzése – a jelzőlámpa-koalícióban is Chefsachénak számítanak, vagyis Baerbock ironikus módon éppen az Európát érintő legfontosabb kérdésben nem tud „értékelapúan” külpolitizálni.

De azért próbál. A hosszúra nyúlt bevezetés után vegyünk sorra öt nehéz pillanatot, amikor Annalena Baerbock olyan váratlant húzott, hogy csak néztünk.

1, A választók, akik nem érdeklik

Azonnal klasszikussá vált Annalena Baerbock tavaly szeptemberi, prágai felszólalása, amiben az elvárható igyekezettel sietett biztosítani az ukránokat, hogy bizony komolyan gondolja, hogy addig fog mellettük állni, ameddig csak szükséges. Németország ekkoriban már túl volt az első, nagyobb értékű ukrajnai segélyek folyósításán (illetve a hadianyag-szállítások elindításán), s bár a követelőzés akkor sem állt le Kijevben („Kyjiw-ben”, ahogy néhány német lap emlegeti Ukrajna fővárosát), a német kormány adakozó kedve mintha alábbhagyott volna egy időre.

Ekkor jött Baerbock, aki a prágai Forum 2000 rendezvényen azt találta mondani, hogy „De ha azt ígérem az ukrajnai embereknek, hogy az ő oldalukon állunk, ameddig csak szükségük van ránk, akkor azt teljesíteni akarom.

A német választók egy részre – bár ez a jelek szerint mindegy – kifejezetten rosszul fogadta Baerbock kijelentését, mint ahogy az is megrökönyödést váltott ki, amikor két hónappal később a német külügyminiszter „koordinált téli segélyt”, Winterhilfét ajánlott a háborúzó Ukrajnának. A gond nem is annyira a segélyezés, hanem inkább a szóhasználat volt, mert a Winterhilfe szó a nemzetiszocializmus időszaka alatt a nácik által létrehozott segélyszervezettel fonódott össze. Mivel akkoriban minden munkavállalónak kötelező volt adakoznia szervezet számára, az állam sokat spórolhatott a szociális kiadásokon. Bár egyértelmű, hogy Baerbock nem erre a Winterhilfére gondolt, az azért sokakban felmerült, hogy a német külügyminiszter talán azért használta nem a megfelelő szót, mert esetleg nincs teljesen képben a hazája történelmével.

2. A diploma, ami nem is úgy volt

Persze: Baerbock mindig is külügyi fókuszú politikusként határozta meg magát, így vélhetően a külkapcsolati szempontból releváns tényanyagot ismeri jobban. Vagy valami ilyesmi. Annalena Baerbock nagypolitikai pályafutása kezdete óta a felkészült, pontos, megbízható politikus imázsát alakította ki magáról – aligha megalapozatlanul –, amihez az is hozzájárult, hogy a Zöldekkel szemben hagyományosan elnézőbb mainstream német sajtó sokáig korántsem kezelte olyan kritikusan a kijelentéseit, mint például az akkoriban kormányon lévő kollégáiéit.

Nem sokkal azután, hogy a párt bejelentette, hogy Baerbockot teszi meg kancellárjelöltjének – korábban a Zöldek sosem állított kormányfőjelöltet, de 2021 elején olyan jók voltak a népszerűségi mutatóik, hogy nem tűnt teljesen irreálisnak egy általuk vezetett kormány – a sajtó egy része váratlanul igen szőrszálhasogatóvá vált vele szemben.

A Süddeutsche Zeitung (!) azt derítette ki, hogy

A későbbi külügyminiszter a hamburgi egyetemen politikatudományokat hallgatott, de nem fejezte be teljesen a képzését, s csak ezután váltott át a London School of Economicsra, ahol egy egyéves jogi képzés elvégzése után LL. M. címet szerzett – ami szintén nem az a jogászvégzettség, amit Baerbock később magának vindikált. A doktorival kapcsolatban voltak egyébként tervei Baerbocknak, kapott is negyvenezer euró doktori ösztöndíjat, de sosem fejezte be a tanulmányait.

A kancellárjelölt cv-jével ezen kívül is akadtak problémák. Annalena Baerbock azt állította, hogy a Zöldekhez kötődő Heinrich Böll Alapítvány munkatársaként európai és transzatlanti ügyekkel foglalkozott, de ennek nyoma sem volt az alapítvány könyveiben, de az is kincstári túlzásnak bizonyult, hogy Baerbock 2005 és 2008 között az egyik zöldpárti EP-képviselő brüsszeli és strasbourgi irodáját vezette. Baerbock mindenkitől elnézést kért a történtekért – a legmérgesebb persze ő maga lehetett, hiszen az önéletrajz körüli bénázás ára számos választó szimpátiájának elveszítése volt.

3. A könyv, amiben nem az ő gondolatai vannak

Szintén a választási kampányhoz köthető Annalena Baerbock könyvének, a Jetzt – Wie wir unser Land verändern című munkának a kiadása, amit a zöldpárti kancellárjelölt afféle programnak szánt. De a Jetzt mégsem változtatta meg úgy Németországot, mint ahogy a címe sugallta (nem utolsó sorban azért, mert a Zöldek végül nem nyerték meg a választást).

Az már a könyv megjelenése előtt sem volt kérdés, hogy a kötetet nem maga Baerbock írta, hanem az ilyenkor egyébként szokásos módon megbízott egy szellemírót, aki a munka nagy részét elvégezte helyette. De – mint kiderült – a könyvvel tartalmi problémák is akadtak.

Bár a különböző recenzensek inkább azt emelték ki, hogy Annalena Baerbock könyve sekélyes és hiányos, a Jetztre inkább az mérte a legsúlyosabb csapást, hogy egy plágiumkutató a megjelenéstől számított néhány héten belül

Baerbock „kölcsönzött” a Zöldek olyan legendáitól, mint Joschka Fischer és Jürgen Trittin, de a végleges dokumentáció szerint CDU/CSU-s szerzők és más politikai ellenfelek gondolatait is átvette – anélkül, hogy ezt egyértelműen jelezte volna az olvasóknak. „Annál valószínűbb, hogy az egész könyvet plagizálták” – áll a plágiumkutatók értékelésében.

A választás után Baerbock szégyenszemre kénytelen volt visszavonni a könyvét, miután egyértelművé vált, hogy a Jetzt nem ér majd meg még egy kiadást, amiben a hiányzó hivatkozásokat esetleg pótolni lehetett volna.

4. A közös kormányülés, amire nem jutott idő

Kampánybéli bukdácsolások ide vagy oda, Annalena Baerbockból vigaszágon Németország külügyminisztere lehetett, ami persze így sem kis politikai teljesítmény. Hogy Baerbock harcias fődiplomata lesz, már bemutatkozó vizitjei során is kiderült. A nyilvánvaló politikai ellentétek miatt Baerbockot Varsóban nem fogadták a protokoll által megkívántnál tártabb karokkal, ennek ellenére viszonylag ügyesen szerepelt a lengyel fővárosban, sőt, a háború előestéjén különösen fagyos hangulatú moszkvai vizitből sem jött ki katasztrofálisan rosszul – már azon túl, hogy a hagyományosan agresszív ukrán külpolitika miatt egyre feszültebb oroszokat nem sikerült lebeszélnie az agresszióról. Kifejezetten mosolygósra azonban a párizsi bemutatkozó útja sem sikerült: Baerbock a francia külügyminisztériumban kijelentette, hogy minden erejével azon lesz, hogy megakadályozza a franciák sikerét az Európai Unió belügyeit akkoriban meghatározó taxonómiai vitában, ami nagyon is éles váltás volt a korábbi évek szívélyes, barátságos német Franciaország-politikájához képest.

Annalena Baerbock 2021. decemberi párizsi látogatása mintha előrevetítette volna a Berlin–Párizs-tengely tavalyi, tulajdonképpeni működésképtelenné válását. Tényszerű ugyanis, hogy Baerbock

ami jelentős részben persze az ukrajnai háborúnak is köszönhető. Az viszont kifejezetten Baerbockon is múlt, hogy a működés jeleit egyre kevésbé meggyőzően mutató francia–német tandem helyreállítását is célzó közös kormányülés nem jöhetett össze tavaly októberben: a külügyminiszter nem akarta csak emiatt megszakítani őszi szabadságát, ezért a találkozót el kellett halasztani, ami szintén nem használt a két ország kapcsolatának.

Azt a kormányülést akkor egy hűvös, kurta Macron–Scholz-találkozó helyettesítette. A két kormány tagjai csak nemrég, az Elysée-szerződés aláírásának hatvanadik évfordulója alkalmából találkoztak; ezt az alkalmat szerencsére Annalena Baerbock is be tudta illeszteni a naptárjába.

5. Az Oroszország, ami ellen háborút vívunk

A politikai kommunikáció egyik régi, de mostanában – itthon és külföldön is – gyakran elfelejtett szabálya leegyszerűsítve így hangzik: don’t get high on your own supply. Ne állj be a saját cuccodtól. Úgy tűnik, Baerbock külügyminiszter – aki egyébként részben azért is lehet német fődiplomata, mert a Zöldek drogliberalizációt ígértek Németországnak – néha megengedi magának, hogy ne vegyen tudomást erről az alapigazságról, legalább is a keddi, strasbourgi nyilatkozata erre enged következtetni.

Annalena Baerbock az ukrán érdekek elkötelezett szószólójaként az Európa Tanács közgyűlése előtt úgy fogalmazott, hogy „Oroszország ellen [vívnak] háborút” az európai országok, nem pedig egymás ellen, ezért még nagyobb szükség van Ukrajna határozott és egységes támogatására. Az angolul elhangzott mondatrészt

persze úgy is lehetett érteni, hogy Baerbock hadat üzen Moszkvának, ami – némi malíciával – nem is lenne igazán karakteridegen tőle az eddigi külügyminiszteri teljesítménye tükrében.

A német külügyminisztérium azóta természetesen pontosította a tárcavezető kijelentését. Ők azt mondják, hogy attól Németország még nem lesz háborús fél, hogy támogatja Ukrajna önvédelmi harcát, amihez az ENSZ-alapokmány szerint az országnak minden joga megvan.

A nyitóképen: Annalena Baerbock. Fotó: AFP/dpa/Kay Nietfeld