A szegényeknek is lakniuk kell valahol
Svájcban a lakosságnak 57, Németországban 53, Szlovéniában 23, Csehországban 22 százaléka lakik bérlakásban, nálunk 9,9.
Több évszázadnyi fegyveres harccal vívták ki függetlenségüket, amit azóta is éberen őriznek: Svájcban máig él a hadkötelezettség és a nemzeti önvédelem szelleme – kellő hadiipari felkészültség mellett. Folytatódik Seregszemle cikksorozatunk!
Írta: Somkuti Bálint biztonságpolitikai szakértő, hadtörténész
Seregszemle cikksorozatunkban eddig Lengyelország, Németország, Franciaország, Nagy-Britannia, Románia, Szlovákia, Szerbia, Finnország, Ausztria, Törökország és Izrael haderejéről írtunk. Most Svájc kerül sorra!
Nem sokkal a rendszerváltás után történt, hogy egy ismerősömnél aludtam Svájcban. Valamiért el kellett rohannia, és jobb híján programként, na meg azért, mert tudta, hogy kézifegyver-rajongó vagyok a kezembe nyomta a tartalékosként otthon tartott gépkarabélyát. Persze lőszert nem kaptam hozzá, de nekem – az amerikai akciófilmeken és a Kézifegyverek típuskönyvén felnőtt – fiatalnak óriási élmény volt egy igazi lőfegyvert tanulmányozni közelről. Mivel sorkatona egészségügyi okokból nem lehettem, ez volt az első találkozásom egy éles katonai fegyverrel. Az Stgw 57 névre hallgató csúnyácska fegyver úgy kaliberében, mind kialakításában egyedi a mai napig.
Ezzel másnap a vasárnapi piacon azonnal találkoztam is, amikor több, pokrócon árult, szintén egyedi küllemű puskát láttam. A cső végén egy karikával ellátott karabélyról házigazdám elmondta, hogy ez a K31, az apjának ilyen fegyvere volt otthon. A karabély nem a klasszikus forgó-tolózáras kialakítású, hanem a karikába akár a kesztyűs ujjat helyezve, előre-hátra mozgatva lehet üríteni és tölteni a fegyvert. Ekkor tudtam meg, hogy a sorkötelezettség teljesítése után a tartalékosok otthon kötelesek tartani személyi fegyverüket, két tár lőszerrel együtt, természetesen a fegyvertárolási szabályok betartásával.
Még aznap ért egy újabb meglepetés, amikor karddal felfegyverkezett férfiakat láttam sorban állni egy középület előtt. Akkor tudtam meg, hogy Svájcban szinte minden vasárnap népszavazás van valahol, és van, ahol a hadra fogható korú férfiaknak fegyveresen, azaz karddal kell ezeken megjelenniük. Fenti történetek jól mutatják, hogy mennyire átszövi az alpesi ország életét a katonai múlt.
A sempachi csata
Az 1315-ös morgarteni csata után de facto függetlenné vált három úgynevezett erdei kanton (Uri, Schwyz és Unterwalden)
Az elkövetkező évszázadokban a svájci kantonok úgy egymással, mind a környező államokkal számtalan háborút vívtak. A Régi Svájci Konföderáció eredetileg három kantonja fokozatosan uralma alá hajtotta a több hegyi kantont is – bár volt amelyik önszántából csatlakozott –, és a fegyelmezett, pikákkal és alabárdokkal felfegyverzett zsoldosok a 15. századra már félelmetes hírnévre tettek szert. Jól vezetett, kitartó alakulataik képesek voltak elhárítani akár a nehézlovasok koncentrált rohamát is, ahogy azt a kor egyik jelentős hadvezére, a burgund Merész Károly is megtapasztalta. Érdekes kiegészítés, hogy ez utóbbi francia ragadványnevét (la Téméraire) hagyományosan merésznek fordítják, pedig eredetileg meggondolatlant, elhamarkodottat jelent.
Visszatérve a svájci gyalogosokra: nagyjából 1490-ig gyakorlatilag ők voltak az egyetlenek, akik stabil, megbízható és hatékony gyalogságot tudtak támadásra és védekezésre is alkalmas pikás alakulatokban kiállítani. Így
Volt azonban egy kevéssé ismert hátulütője alkalmazásuknak: nem voltak hajlandóak egymás ellen harcolni. Így előfordult, hogy ütközet előtt egy külön megbeszélésen döntötték el, melyik alakulatuk nem áll ki csatára, lényegében eldöntve ezzel az összecsapás kimenetelét. A 16. századra megjelentek a hasonló képességekkel rendelkező spanyol terciók és a német landsknechtek, akik egyrészt bárki ellen csatába mentek, másrészt már lőfegyverekkel is fel voltak szerelve, így az Itália uralmáért vívott háborúkban a svájci gyalogság súlyos veszteségeket szenvedett az 1515-ös marignanói és az 1522-es bicoccai csatában. Ez utóbbi után a Régi Konföderáció vezetése a franciák kivételével felfüggesztette zsoldosok küldését idegen területekre. A francia királyi szolgálatban álló zsoldosok utolsó jelentős megmozdulása a Tuileirák, azaz a francia királyi udvar védelme volt a felkelőkkel szemben 1792-ben. A Régi Konföderáció tagjai már a reformáció elindulása után nem sokkal áttértek az új hitre, sőt Genf maga is Jean Calvin központjaként működött, a régi hiten maradt déli, olasz lakta és katolikus kantonok azonban a 16. század után is tovább folytatták a zsoldosok külföldre küldését, köztük a spanyol királyi udvarba.
ahol a Michelangelo tervezte díszes egyenruhájukban nemcsak turisztikai, hanem tényleges őrzés-védelmi és biztonsági feladatokat is ellátnak. Ez utóbbit természetesen a feladatnak megfelelő modern öltözékben. Jól mutatja egyébként a vallás mint szempont teljesen mellékes szerepét a háborúkban, hogy a francia vallásháborút eldöntő 1562-es dreux-i csatában a református svájci zsoldosok a katolikus oldalt segítették győzelemhez. Diplomáciatörténeti érdekesség, hogy az 1315 óta névleg, 1499 óta de facto független kantonok elszakadása a Szent Német-Római Birodalomtól mindössze az 1648-as vesztfáliai békében lett hivatalosan kimondva.
Mielőtt belefognánk a jelenlegi svájci haderő ismertetéséhez, éÉamelyben svájci katonák részt vettek, leszámítva persze azt a komikus esetet, amikor nemrégiben egy svájci tartalékos alakulat gyakorlat során eltévedt a hegyekben és „megszállta” Liechtenstein egy részét. Ez pedig a Züriputsch és a Sonderbundskrieg időszaka, amely utóbbi 1847-ben rövid fegyveres küzdelem után a kiválni szándékozó déli államok katonai megszállásával és a svájci szövetségi állam létrejöttével ért véget. Az előbbi megmozdulás nyomán terjedt el a „puccs” mint kifejezés Európában.
Hadgyakorlat Glarusban
Rátérve a modern Svájc fegyveres erőire: a hazánkhoz hasonlóan szárazföldi, tengerparttal nem rendelkező, 8,5 millió lakosú országban két haderőnemről beszélhetünk: a szárazföldi erőkről és a légierőről. A nagyobb tavakon a kutató-mentő feladattal is ellátott Tavi Flottilla lát el fegyveres szolgálatot.
míg a nők önkéntes szolgálatot vállalhatnak. A jelenlegi összesen 120 ezer főből mindössze alig több mint 9 ezer a hivatásos, a többi sorkatona vagy önkéntes. A fegyveres erők Ausztriához hasonlóan a Védelmi, Katasztrófaelhárítási és Sportminisztérium alá tartoznak.
A két gyalogos, két hegyi és két páncélos hadosztályba szervezett erőt, két túlméretezett tartalékos dandár, valamint területi alapon működő négy hadosztály egészíti ki. Külön érdekessége a svájci szárazföldi erőknek, hogy a lovasított gyalogság a 17. századi dragonyosok kései utódaként 1973-ig állt szolgálatban az alpesi országban, utolsóként a modern hadseregek közül. A lovasított egységekhez hasonlóan ugyanúgy a magas hegyek és a különleges terepviszonyok indokolták a 2001-ig rendszerben tartott kerékpáros zászlóaljakat. Nem meglepő módon
tagjaikat a különleges műveleti erők mögé, de az ejtőernyősök elé sorolták.
Mowag Piranha egy katonai osztaggal
Az erős svájci hadiipar nemcsak kézifegyverekkel látta el a hadsereget, hanem Panzer 58/61/68 néven saját fejlesztésű harckocsikat is gyártott. Az enyhülő nemzetközi környezetben, a nyolcvanas években végül az ország lemondott a saját fejlesztésről és a jól bevált német Leopard 2-eseket rendszeresítette Panzer 87 jelzéssel. És ha már svájci hadiipar: a MOWAG cég fejlesztései a 6x6 és 8x8 kerekű járművek terén számos exportsikerhez vezettek, az először kanadai, majd amerikai erőkben megjelent LAV (Light Armored Vehicle) a MOWAG Piranha licenszelt változatai.
A szárazföldi erők kötelékébe 134 harckocsi 186 lánctalpas gyalogsági harci, és 1400 feletti szállító jármű és mintegy 100 ezer fő tartozik. Mint azt említettem, a Panzer 87-es harckocsik a Leopard 2A4 svájci változatai, a gyalogságik a svéd CV90 szintén helyi változatai, míg a szállítójárművek amerikai M113-asok.
Érdekessége a svájci hadseregnek, hogy vontatott tüzérséggel egyáltalán nem rendelkezik. Kerekes technikából a már fent bemutatott MOWAG Piranha I, II, III jelzésű változataiból áll 900 feletti darabszámban. Ez utóbbi különlegessége, hogy készült egy szokatlan, öttengelyes, 10x10 kerékképletű megnövelt terhelésű parancsnoki harcjármű/radar hordozó változat is, amely azonban nem terjedt el.
A Tavi Flottilla a szárazföldi erőkhöz tartozik, azon belül is a műszaki alakulatokhoz. Felszerelése Patrouillenboot 16 típusú finn gyártmányú, közepes méretű felfegyverzett motorcsónakokból áll.
Radar a Pilatus hegyen
A légierőhöz tartozik szinte minden, ami repül, így az 1600 hivatásos katona mellett szolgáló 20 ezer sorköteles számos helikopter- és repülőgéptípust szolgál ki. A hidegháborús típusok közül a Mirage III-asokat hosszas vizsgálat után a – finnekhez hasonlóan – F/A-18 Hornetekre cserélte a svájci légierő. A 25 darabszámban üzemeltetett típusra nemcsak sokoldalúsága, hanem a repülőgép-hordozókra kifejlesztett, szélsőséges viszonyokat is jól tűrő üzemeltetési filozófiája miatt esett a választás. Svájc ugyanis a legtöbb semleges államhoz hasonlóan tudatosan készül szükségrepülőterekkel háború esetére, így az F/A-18 Hornet extrém terheléseket is könnyedén elviselő futóműve kifejezetten előnyösnek bizonyult.
A tervek szerint a 27 darab veterán F-5 Tigert hamarosan kivonják a szolgálatból,
A légierőhöz tartozik még a hegyi viszonyok között elengedhetetlen, 42 darab európai eredetű modern helikopter, valamint a 45 darab hazai drónon kívül szállító, felderítő és kiképző repülőgépek egyaránt. Érdekesség, és jól mutatja svájci fegyveres erők milícia jellegét, hogy a sugárhajtóműves gépek közül csak a Horneteket repülik hivatásos pilóták, az F-5 Tigereken tartalékos pilóták repülnek, akik a civil életükben utas- vagy teherszállító gépeket irányítanak. 2011-ben felmerült az öregedő gépek cseréje, de a költségek miatt ezt egy népszavazáson a lakosság elutasította. A döntést egyébként egy széles körű tájékoztató kampány előzte meg. Volt alkalmam 2018-ban egy genfi laktanyában részt venni egy ilyen célú hivatalos tájékoztatón 2018-ban, amelyen a tenderen indult cégek képviselői az új gépek előnyeit ecsetelték a teljesen laikus hallgatóságnak.
Végezetül érdemes megemlíteni, hogy az atomfegyverek elterjedésével Svájcban is felmerült a nukleáris fegyverkezés beindítása – de végül a jelentős költségek miatt a lakosság elutasította az ötletet, helyette inkább a civil védelmet és az óvóhelyek kialakítását támogatták.
Összefoglalva a fentieket: a függetlenség több évszázados hagyományaira, valamint a közvetlen demokráciában is megjelenő józan ítélőképességre alapozva Svájc
Ez utóbbi ugyan az óriási költségek miatt lemondott számos modern eszköz fejlesztéséről, azonban licenszben még olyan összetett eszközök legyártására is képesnek bizonyult, mint az F/A-18 Hornet sugárhajtóműves harci gép. És ezt elég kevés ország mondhatja el magáról – ahogy azt is, hogy az Egyesült Államok jelentős haditechnikai licenszt vásárolt tőle.
Nyitófotó: Fabrice COFFRINI / AFP; további fotók: Wikipedia