Az amerikai elnök kedden ünnepélyes ceremómia keretében írta alá az azonos neműek házasságának védelméről szóló törvényt, amelyhez a Kongresszus alsóháza múlt pénteken adott végső hozzájárulást. A „Tisztelet a házasságnak” elnevezésű törvény (Respect For Marriage Act) alapján
az Egyesült Államok tagállamainak azokat a házasságokat kell elismerniük, amelyeket legálisan kötöttek egy másik tagállamban.
A jogszabály szövege nemcsak az azonos neműek közötti, hanem az eltérő bőrszínűek és nemzetiségűek között kötött házasságok védelméről is szól. A jogszabályt több hónapos elhúzódó vita után fogadta el az Egyesült Államok Kongresszusa, a törvény az elnök aláírása után léphet hatályba.
A demokraták mielőbb szerették volna elfogadtatni
A jogszabályt a demokrata párt képviselői szerették volna mielőbb elfogadtatni, mert attól tartottak, hogy a Legfelsőbb Bíróság megváltoztatja az azonos neműek házasságának országos szintű elismerését biztosító 2015-ös határozatát.