A CNN előrejelzése szerint a floridai választók a republikánus Marco Rubio szenátort harmadszorra is újraválasztják a demokrata Val Demings képviselővel szemben.
Az 51 éves politikus úgy fogalmazott, hogy győzelme „megváltoztatja az országot” és a Republikánus Pártot is. Hozzátette, hogy az amerikaiak szeretnének tisztességes fizetést biztosító munkát, saját otthont és biztonságos közösségben élni, majd célba vette a demokraták által indított kampányt – írja SkyNews.
A mai este után a Republikánus Párt már soha nem lesz ugyanaz, és ez nagyszerű dolog Amerika számára
– mondta.
Korábban írtunk róla, hogy a portál szerint Ron DeSantis is újrázni fog Floridában. A CNN biztosra veszi, a félidős választásokat követően a kormányzó 2024-re fog összpontosítani.