Rossz hírt kapott Zelenszkij: egyetlen nap, és mindent elveszíthet az ukrán elnök

Meg lesz a következménye az ukrán elnök kijelentéseinek – mutatott rá az elemző.

A közlemény szerint az orosz légicsapások legalább 35 kilométerre történtek az ukrán-lengyel határtól.

Korábban beszámoltunk róla, legkevesebb két ember meghalt, miután rakéták csapódtak be a NATO-tagállam Lengyelország területén. Biden úgy nyilatkozott: ukrán légvédelmi rakéta csapódhatott be Lengyelországban.
Az orosz védelmi minisztérium szerdán közölte, hogy a keddi Lengyelországban történt robbanást egy ukrán légvédelmi rakéta okozta, valamint az ukrajnai orosz légicsapások legalább 35 kilométerre történtek a lengyel határtól – számol be a Reuters.

„A Prezewodówban talált roncsokról közzétett fotókat az orosz védelem szakemberei egyértelműen az ukrán légierő SZ-300-as légvédelmi rendszerének irányított rakétájának elemeiként azonosították” – áll az orosz védelmi minisztérium közleményében.
Nyitókép: ARTUR WIDAK / ANADOLU AGENCY / ANADOLU AGENCY VIA AFP