A cselekmény helyszínéül szolgáló vidéki belga kisvárosban közben telik az idő, és az évszakváltást a rendező Leo virágtermesztéssel foglalkozó családja tevékenységével szimbolizálja. A munkában a fiú is aktívan részt vesz, feladatai közben folyamatosan próbálja, de nem tudja megfogalmazni, kimondani azokat a dolgokat, amiket legbelül érez, amit a film többnyire más szereplőkkel mondat ki, erősítve ezzel a nézőben Leo gyermeki ártatlanságát. A reveláció végül mégis bekövetkezik, Leo megvallja Remi édesanyjának a történteket, aki az első pillanatban ellenségesnek tűnik, de végül mégis a megbocsátó ölelésével zárul a film.
Dhont bármennyire is próbálja őszinte tragédiának ábrázolni a Közelben történteket, nekem
végig olyan érzésem volt, mintha a gyermekeket próbálná felelősségre vonni a döntéseikért
. A film elején a két fiú idilli kapcsolatának távolságtartó ábrázolása kapcsán erős manipuláló szándékot érzek a rendezőtől arra, hogy a nézői a feltételezéseiket lássák bele a fiúk viszonyába. Mintha azt sugallaná, Leo és Remi kapcsolata sokkal több barátságnál, akik tudatában vannak érzelmeik, vonzódásaik súlyának, így a tizenéves gyerekek, a kiskamaszok számon kérhetőek az érzelmi döntéseik kapcsán. Miközben a srácokat nevelő családokat a gyermekek hétköznapjainak felületes szemlélőjeként ábrázolja, akik a tragédia után a két család között zajló vacsorai beszélgetésben is csak semmitmondó témákról diskuráló személyek. Mintha a fiúk számára a felnőttek csupán a „főnökeik” lennének, akik az „otthonnak” nevezhető „munkahelyen” az elvárt standardok betartására felügyelnek. Pedig a primer történeten felül vagy inkább pont amiatt
a film valójában a szülői felelősségről, pontosabban annak elmaradásáról szól
. A 11-13 évesek, annak ellenére, hogy egyes cselekedeteikben már felnőttesen viselkednek, még gyerekek. Pont a kamaszkor ezen szakaszában, amikor a felnőtté válás, az identitásuk megalapozása kapcsán érzelmek, kérdések és konfliktusok uralják a mindennapjaikat, jóval nagyobb – ha úgy tetszik minőségibb – szülői figyelmet és segítséget érdemelnek. A két fiú a filmben ezt láthatóan nem kapja meg. A szüleik csupán árnyak, akik néha felvillannak, és érdektelen kérdéseikre várnak semmitmondó válaszokat. A zavartalan „rend” fenntartása a fontos, a válaszok mögött megbúvó hangsúlyok már érdektelenek számukra. Az odafigyelésre Remi édesanyjától kapunk egy utalást, aki fia hisztinek tűnő fürdőszobába zárkózása ellen tiltakozik – ahol aztán végül majd a tragédia is bekövetkezik, de ezt csak utalásokból tudjuk meg.