, és akkor elnyerte a Legjobb első filmnek járó Camera d'Or-t. A Lány egy balerinává válni vágyó, türelmetlen tinédzser története, középpontban egy transznemű nővel, amely alkotás a nemváltoztató fiatalokról szóló beszélgetések gyakran idézett példája lett. A főszerepet alakító – művésznevén – Victor Polster és a rendező világszerte számos díjat vehetett át, ám filmjük az Egyesült Államok transz közössége részéről heves ellenérzéseket váltott ki. A legtöbben azt kifogásolták, hogy a film csúcsjelenete, amelyben a transz lány a férfiassága eltávolításával veszélybe sodorja az életét – és a jövőbeli nemváltoztató műtétjét –, azon túl, hogy drámai klisé, potenciálisan veszélyes üzenetet közvetít a befolyásolható közönségnek.
A Közel esetében is központi téma a másság és annak elfogadása, feldolgozása, de itt a történet közel sem annyira szélsőségesen vizsgálja a nemi identitás kérdését, mint a rendező korábbi filmjében. Ettől még válthat ki ellentétes érzelmeket a nézőkben, a film igazi üzenete és súlya ugyanis egyáltalán nem olvasható ki az előzetes tájékoztatóból. A filmalkotás ismertetőjében ekképp foglalják össze a történetet: Két tizenhárom éves fiú, Leo és Remi intenzív barátsága hirtelen megszakad; Léo, aki nehezen érti meg, mi történt, Sophie-hoz, Rémi édesanyjához fordul; A Közel egy film a barátságról és a felelősségről.
A körülbelül egy év történéseit elmesélő mozi ennél sokkal súlyosabb.
Leo (Eden Dambrine) és Remi (Gustav De Waele) gondtalan tizenhárom évesek, elválaszthatatlan legjobb barátok, olyan szenvedélyes kötelékben, amilyen csak gyerekkorban jellemző ránk. Kettőjük közül Leo a dominánsabb, a vadóc, legtöbbször az ő akarata érvényesül, míg Remi, aki egyke, sokkal érzékenyebb, érzelmileg sokkal sebezhetőbb. Mindkettőjük környezete sajátjaként tekint a gyerekekre, akik hol az egyik, hol a másik családnál töltik napjaikat. Szeretet és figyelem veszi körül őket – látszólag, teszem hozzá, de erről majd később. A fiúk meghitt, bensőséges kapcsolatát, hogy miként játszanak, élvezik a szünidőt, a hálószobáik bensőséges sugdolódzásait, összebújásait, a film közeli, de mégsem tolakodó képekben mutatja meg. A történet előrehaladtával azonban már felsejlik, Leo és Remi számára ez lesz az utolsó gondtalan nyár. Amikor a vakáció végén új iskolába kerülnek, az osztálytársak kikezdik a fiúk túl közeli barátságát. Az intrikát a két gyerek először nem tudja mire vélni, majd az egyre erősödő nyomástól vezérelve Leo végül ellöki magától Remit, és egyre tudatosabban igyekszik távol tartani magát tőle. Új barátokat keres az osztályban, hokizni kezd, tudván, a jégre biztosan nem fogja őt követni Remi, aki aztán nem tudja feldolgozni barátja elvesztését, s az ezzel fellépő érzelmi válságot, és véget vet életének.