„Piszkos bomba”: mit mond a radioaktív anyagot szétszóró robbanószerkezet ügyében az ukrán és az orosz fél?

2022. október 24. 20:02

Az oroszok szerint Ukrajna már el is készült vele, az ukránok viszont tagadnak.

2022. október 24. 20:02
null

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter október 23-án nyilatkozott úgy, hogy Ukrajna „piszkos bombát” vet be a konfliktus kiterjesztése érdekében, az orosz minisztérium szerint az ukrajnai helyzetben egyre nagyobb a veszélye az „ellenőrizetlen eszkalációnak”. 

Oroszok: már el is készültek a bombával az ukránok

Igor Kirillov altábornagy, az orosz hadsereg radioaktív, vegyi és biológiai anyagokért felelős vezetője egy hétfői nyilatkozatban aztán azt állította: Ukrajna a „piszkos bomba” elkészítésének végső fázisába lépett. „A rendelkezésünkre álló információk szerint két ukrán szervezetnek konkrét utasításai vannak az úgynevezett piszkos bomba elkészítésére. A munkájuk a végső szakaszba lépett” – mondta Kirillov. 

Szerinte provokációról van szó azzal a céllal, hogy Oroszországot megvádolják: tömegpusztító fegyvereket vet be Ukrajnában, és ezzel „erőteljes oroszellenes kampányt indítsanak a világban”. Kirillov hangoztatta, hogy Kijev „meg akarja félemlíteni a helyi lakosságot, és növelni akarja az Európán keresztül érkező menekültáradatot”

Ukránok: valójában az oroszok akarják bevetni a bombát

Az oroszok vádjaira Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter azt válaszolta, hogy azok „veszélyes hazugságok”. „Először is, Ukrajna az atomsorompó-szerződés elkötelezett részese.

Nincsenek piszkos bombáink és nem is tervezünk ilyeneket előállítani. Másodszor, az oroszok gyakran másokat vádolnak olyasmivel, amit ők maguk készülnek elkövetni”

 – tette hozzá a miniszter.

Hasonló álláspontot fogalmazott meg Volodimir Zelenszkij is, az ukrán elnök szerint az, hogy Oroszország vádja szerint Ukrajna „piszkos bombát” készít elő, „csak egyet jelenthet: hogy ők már előkészítették saját »piszkos bombájukat«”.

(MTI, Guardian)

Nyitókép: AFP/EYEPRESS

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nakatomi
2022. október 25. 00:14
Onnan lehet tudni, hogy az ukránok hazudnak, hogy mozog a szájuk.
trash5
2022. október 24. 23:34
Szerintem az ukránok tényleg készülnek a piszkos bombával, és gondoskodnak is róla, hogy az oroszok tudjanak róla. Ha az oroszok atomot dobnának egy ukrán városra, akkor Moszkva lakhatatlan lesz párszáz évig. Ez a fenyegetés az ukránok egyetlen védekezési lehetősége az oroszok atombombái ellen. Ironikus, hogy Moszkva vállalta, hogy cserében azért hogy az ukránok megsemmisítik az atombombáikat garantálja Ukrajna védelmét. Az ukránok ezt teljesítették is leszerelték az atomfegyvereiket. Mivel az oroszok nemhogy megvédték volna Ukrajnát, hanem éppenhogy elfoglaltak egy csomó ukrán földet, Ukrajnának visszajárnak az atomfegyverek. Kiváncsi vagyok mit mond erről a nemzetközi jog, de logikusan senki nem szólhat semmit, ha Ukrajna atomfegyvert fejleszt vagy szerez.
KamuGeli
2022. október 24. 20:56
Zelenszkij akkor hazudik, ha mozog a szája. Z. tömeggyilkos már így is. A saját (?) népét löveti ezerszámra, mivel ezt a parancsot kapta az USA-tól.
Almassy
2022. október 24. 20:54
Az ukrán politikai kommunikáció egyfajta nyugati iskola jegyeit mutatja. A hazai ellenzéké is. Mindkettő azonos helyről származik. Hitelessége és célja egyforma.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!