Dugin és Dugina – egy különös orosz család regénye

Nyitóképen: Dugin a lánya megölésének helyszínén, a merénylet utáni pillanatokban

Alekszandr Geljevics Dugin, filozófiai vállalkozó 

Hogy kicsoda Alekszandr Dugin? Rendszerint a „filozófus, politológus, szociológus, professzor” négyessel hivatkoznak rá – de az egyszerű válaszoknak ebben a történetben már itt búcsút mondhatunk. Végzettsége szerint ugyanis leginkább egyik sem: doktori disszertációjában felsőfokú végzettségként a Novocserkasszki Földjavító Mérnöki Intézet levelező tagozata van megadva – így lehet ugyan, hogy műveli a fenti három szép humán tudományt, de tanulni minden bizonnyal nem sokat tanult róluk.

Emellett elvégzett egy tanévet a Moszkvai Repülési Intézetben is, de másodévben kirúgták.

2000-ben, itt tartotta első kurzusát, majd 2003-tól a Gumiljov Eurázsiai Nemzeti Egyetem díszprofesszora, „valódi” professzor pedig 2008-ban lett, amikor a nemzetközi kapcsolatok szociológiájának professzorává nevezték ki a Lomonoszov Moszkvai Állami Egyetem szociológiai fakultására. Ez a megbízatása 2014-ig tartott – de erről később szó lesz még.

Már formális tudományos munkásságának megkezdése előtt is rengeteget írt, beszélt, alkotott – első országos megjelenését a KGB titkos levéltáraiban folytatott kutatómunkája alapozta meg a Szovjetunió széthullása után nem sokkal, az ebből készült, A század titkai (Tajni veka) c. sorozat ugyanis lement a köztévén is.

Addigra azonban már túlvan életének azon a szakaszán,

A késő Szovjetunióban és a fiatal Oroszországban számos szélsőjobboldali mozgalomban vett részt (a teljesség igénye nélkül: Juzsinszkij-kör, SS Fekete Rendje, Nemzeti Patrióta Front, Nemzeti Bolsevik Párt), és szoros kapcsolatokat ápolt a francia Új Jobboldallal is.

Nagyjából ez lehet Dugin fasizmusának fokmérője: aki szerint a Nouvelle Droite fasiszta, valószínűleg őt is annak fogja tartani. Az ugyanis, hogy a franciák jelentős hatást gyakoroltak Duginra, nagyon finom megfogalmazás – miközben egész életműve azon gondolat körül forog, hogy Oroszországra a „nyugati ideológiai szemét” csak a bajt hozza, az általa alapított intézmények neveit előszeretettel koppintja nyugati szerveződésekről.

kiadója, az Arktogeja neve pedig Guido von List német árjozófus kiadójáról lett lekoppintva – Arktogeja a fasiszta árja mitológiában eltűnt kontinens, az árják őshazája.

Ebben a korban azonban még nem lehetett egyértelműen a politikai spektrum jobbszélére sorolni, kereste a szerencséjét máshol is – például az Orosz Föderáció Kommunista Pártjának azóta is regnáló vezetője, Gennagyij Zjuganov környékén; a Stanford Egyetem Európa Központjának egy róla szóló tanulmánya egyenesen azt állítja, hogy Dugin „valószínűleg jelentős szerepet játszott a Zjuganovra jellemző nemzeti kommunista ideológia megfogalmazásában”.

Mi igaz abból, hogy Dugin „Putyin agya”?

A témával felszínesen foglalkozó nyugati médiában és nyugati elemzői körökben közhellyé vált, hogy Dugin „Putyin agya”, és az orosz vezetés politikai cselekvését Dugin filozófiája alapozza meg.

– a hatalomgyakorlás orosz módjától mi sem áll távolabb, mint az, hogy az első számú vezető vaskos könyveket olvasva megvilágosodik, és onnantól kezdve erre építi politikáját.

Hogy ehelyett milyen a valódi kapcsolat a Kreml és a gondolkodók között, azt Mark Galeotti, az egyik legjobb nyugati Oroszország-szakértő összegezte sommásan We Need to Talk About Putin c. könyvében, melyet mi is recenzáltunk:

„Végtére is mindig van egy újabb nagy tézis vagy különc filozófia, amiből lehet meríteni, és egész beszélő fejek, tudósok, írók és mindentudók egész garmadája próbálja befolyásolni Putyint – vagy legalábbis azt a látszatot kelteni, mintha befolyásolná. Ezeket a filozófiai vállalkozókat sok szempontból hasonlíthatjuk politikai és üzleti kollégáikhoz – feldobják az ötleteiket a Kremlnek, és beragadnak egy retorikai fegyverkezési versenybe egymással a figyelemért és a relevanciáért, gyakran úgy, hogy harsányabbak és élesebbek, mint az előző. De ahogy nincs Putyin trónja mögött álló egyetlen figura, úgy az egyetlen filozófia vagy filozófus sem létezik, aki formálná a gondolkodását.”

Mindemellett azonban az is kijelenthető, hogy a posztszovjet Oroszország harmincéves történetében voltak olyan erőközpontok, akik bizonyos időszakokban nyitottak voltak Dugin gondolataira – csakhogy ők jellemzően pont nem a központi hatalom vagy Putyin voltak.

A Putyin és Dugin közötti kapcsolatra közvetlen bizonyíték csak egy van – az, hogy

Gleb Pavlovszkijjal.

Valódi befolyása sokkal inkább az orosz hatalom hagyományosan nacionalistább bugyraiban lehetett – például a hadsereg vezérkarában, ahol Igor Rogyionov tábornokkal, a Vezérkari Akadémia korábbi parancsnokával kimondottan jó kapcsolatokat ápolt, A geopolitika alapjai c. könyve pedig tankönyv is volt az akadémián. Vagy éppen a hivatalos orosz politikánál jóval radikálisabb kijelentéseket naponta százával gyártó, ám nem kimondottan fajsúlyos orosz parlamentben, a Dumában, ahol két cikluson át volt házelnöki tanácsadó – 1998-2003 között Gennagyij Szeleznyov, 2012-2016 között pedig Szergej Nariskin mellett, aki azóta egyébként a külső katonai hírszerzés, az SZVR főnöke.

Dugin életpályáján ugyanakkor egyáltalán nem látszik, hogy a legfelsőbb helyről védenék – máskülönben nehéz lett volna 2014-ben kirúgni a Lomonoszovról,

Könyvei ettől függetlenül markáns, egyedi gondolatvilágot mutatnak be: rengeteget írt arról, hogy Oroszországnak fel kell sorakoztatnia maga mögé az USA vezette atlanti civilizáció ellenében Eurázsiát (többek között erről szól A geopolitika alapjai), A Negyedik politikai elméletben írt arról, hogy a nyugati ideológiák, a kommunizmus, a fasizmus és a liberalizmus és a hasonló ideológiai szemét Oroszországban megbukott, helyette „orosz gondolat” kell, de könyvet (Putyin Putyin ellen) írt arról is, hogy Putyin kétarcú, egyszerre eurázsiai és amerikai kémek által körülvett liberális vezető.

E könyvek és Dugin tüzes interjúi arra mindenképpen elegendők voltak, hogy a Nyugaton Putyin ideológusának higgyék Dugint, és helyet készítsenek számára 2014-ben az EU, 2015-ben az USA és Kanada szankciós listáján. Az orosz közgondolkodásra való hatása azonban ennél jóval kisebb, egy fogaskerék csupán a Kreml-közeli vállalkozók által finanszírozott orosz információs gépezetben: Cargrad.TV nevű internetes televíziója a Telegramon 83 ezer, a Yandex.Zenen 644 ezer embert ér el.

Darja Dugina (fotó: Wikipedia)

Darja, apja lánya

Dugin magánélete is rejt izgalmakat:

Dugin maga pedig egyhitű (ez az orosz ortodox egyház görögkatolicizmusa: volt óhitűek, akik hagyományos szertartásaik megtartása mellett alávetették magukat a moszkvai patriarchátusnak).

Kétszer volt házas, első feleségétől, Jevgenyija Debrjanszkaja LMBTQ-aktivistától egy fia származik – második feleségétől, a szintén a Lomonoszovon tanító Natalija Melentyevától pedig kedvenc lánya, a szombaton elhunyt Darja született.

Darja Dugina épp apja távozásának évében, 2014-ben végezte el a Lomonoszov filozófia fakultását, és újságíróként dolgozott a Russia Todaynek, apja Cargradjának és a Zvezdának, de

Izgalmas adalék, hogy apjához hasonlóan Darja számára is fontos inspirációs forrás volt Franciaország – az Université Bordeaux III-on töltött egy évet még MGU-s diákként, jól megtanult franciául, és aktívan dolgozott a Le Pen/Maréchal-klán választási győzelméért.

A világ kevés vezetője kapott annyit tőle, mint Emmanuel Macron, akit még Telegramján kérdezett fel a háború kezdetén, hogy nyolc éven át „mit tett a Donbasz békés lakóiért, akik ágyúzás alatt éltek”, azzal vádolva őt, hogy „nem állította meg a háborút, amikor az a Donbasz lakói ellen zajlott, Nyugat- és Közép-Ukrajna orosz lakossága ellen”.

Duginék és a háború

A Dugin családot és Ukrajnát soha nem fűzte egymáshoz szívélyes kapcsolat,

Február 27-én aztán Alekszandr Dugin öt pontba szedve írta le gondolatait a háborúról:

1) a háború nem egy hetes lesz, mert Oroszország elmegy „a végső célig”,

2) a tüntetések és petíciók nem változtatnak semmit, ilyen illúziójuk csak liberálisoknak, illetve a geopolitikához, politológiához, nemzetközi kapcsolatokhoz nem értő érzelmes pacifistáknak van;

3) minden nyugati oroszellenes lépés erősíti a patrióta szárnyat és gyengíti a liberálisokat;

4) Ukrajna a Majdan óta a NATO nagy oroszellenes geopolitikai stratégiájának bábja.

A legizgalmasabb viszont az ötödik pont volt az oroszok és ukránok közötti gyűlölet megállításáról: „Az ukránok nem ellenségek, hanem a mieink. Mi, nagyoroszok, nem vagyunk édesek. Ők sem édesek. De őket és minket is tisztelni kell. Ők hamarosan egy államban élnek velünk. Ezen ők csak nyerni fognak. Nekünk is azon kell dolgoznunk, hogy ők nyerjenek velünk. De csak az egységen, nem a testvérgyilkosságtól. Épp ezért kell megállítani a gyűlöletet.”

Emellett mondott még Dugin sok csodát a „kijevi juntáról”, például hogy „ezeknek az embereknek semmi joguk nincs arra, hogy akár Nyugat-Ukrajnát is irányítsák”, felpanaszolta, hogy „Kijevben ma orosz ember – pedig oda vezetnek a gyökereink – nyugalomban nem élhet”, és felvázolta a brutális megoldást is:

Geopolitikai kontextusban szerinte a háború „kihívás az egypólusú világgal szemben, ennek eredménye alapján szerveződik meg az új világrend”, a kimenetele tekintetében pedig nem hagyott különösebb kétségeket: „Az Odesszától Harkovig terjedő területet felszabadítjuk és így vagy úgy elcsatoljuk. Ez már nem képezi tárgyalás alapját. Nyugat-Ukrajna Lengyelország részeként – ez első látásra elfogadható. Nekünk, ami a miénk, az állítólagos Ukrajna másik fele meg odamegy szépen, amiről a vezetői álmodoztak.”

Dugina halála

Mindennek ismeretében – és tudva azt is, hogy

s saját jogon is szerzett apjáéhoz hasonló ismertséget – a Dugina elleni merényletnek két megválaszolatlan kulcskérdése van: az egyik természetesen az, hogy ki és miért tette, a másik viszont az, hogy a célpont Darja volt-e, maga Dugin, vagy esetleg mindkettő.

A biztosan ismert szikár tények a következők: Darja Dugina szombat este 9 és 10 óra között lelte halálát a Moszkvához közeli Bolsie Vjazjomiban. A Tragyicija fesztiválról indult volna haza apjával együtt, de amint beindította Toyota Land Cruiser Pradóját, felrobbant a vezetőoldalon elhelyezett, 400 g TNT-t tartalmazó bomba.

Apja, aki vele ment volna haza, végül az utolsó pillanatban másik kocsiba szállt, ám az események terhe alatt összeroppant, kórházba kellett szállítani.

Innentől különböző forrásokból származó találgatások következnek.

A szombat esti merénylet helyszíne videón

Ki ölte meg Duginát?

Hivatalos forrásból két állítás származik. Az egyik az orosz belső titkosszolgálattól, az FSZB-től – ők a merénylet megtervezésével az ukrán titkosszolgálatokat vádolják, annak végrehajtásával pedig Natalja Vovk ukrán állampolgárt, aki állításuk szerint 2022. július 23-án érkezett Oroszországba kiskorú lányával.

az áldozat megfigyelésére használt Mini Cooperét pedig a Donyecki Népköztársaság rendszámával hozta be Oroszországba, Moszkvában több kazah rendszámtáblával használta, kiutazáskor pedig, amikor a Pszkovi területen át Észtországba menekült, ukrán rendszámtáblát tett rá. Ukrajna nevében Mihajlo Podoljak, Zelenszkij elnök hivatalvezetőjének tanácsadója hangsúlyozta, „Ukrajnának nyilvánvalóan nincs ehhez semmi köze, mert mi nem bűnöző állam vagyunk, mint az Orosz Föderáció, emellett terrorista állam sem”, szerintük Dugina az orosz eliten belüli hatalmi harc áldozatává vált.

Mielőtt a találgatásokat sorra vennénk, szögezzük le: a kérdésben kommunikációs szempontból Ukrajna érdeke az, hogy akkor se őket sejtse a merénylet mögött a nyugati nyilvánosság, ha ők voltak – belpolitikai trófeaértéke vagy katonai-politikai haszna Dugin, pláne Dugina meggyilkolásának Ukrajnában nincs, Ukrajna nemzetközi imázsán pedig semmiképpen nem segítene, ha kiderülne: külföldön terrorcselekményt követett el.

– az alternatíva, egy Oroszországon belüli belharc narratívája belpolitikai szempontból óriási blamázs lenne Putyin számára.

Az orosz állami média legpropagandisztikusabb bulvár-tömegterméke, a Komszomolszkaja Pravda hasábjain Szergej Mardan úgy fogalmazott: „Nem kell elemzőnek lenni ahhoz, hogy magabiztosan állíthassuk: a gyilkosok célpontja épp Dugin volt, a jelenkor legnagyobb orosz filozófusa, az orosz világ ideológusa”. A RenTV csatornának nyilatkozó Szergej Karnauhov politológus szerint ugyanakkor Dugina volt a célpont: apja „furcsa választás lett volna, hiszen Dasa mára sokkal felismerhetőbb és jelentősebb lett a közpolitikai térben”. Andrej Piontkovszkij emigráns politológus természetesen az orosz belharc-vonalat erősítette, szerinte „Darja Dugina kegyetlen meggyilkolása a putyinista szilovikok figyelmeztetése az ultrafasiszta párt vezetője számára, aki korábban Putyint nem kellőképpen elvhű, korrupt fasisztaként kritizálta”.

Tatyjana Sztanovaja politológus nem fogalmaz meg egyértelmű elméletet a tettesre vonatkozóan, ugyanakkor rögzíti: „A gyilkosság segít erősíteni a hatalommal való elégedetlenséget konzervatív körökben, akik úgy gondolják, hogy a Kreml nem ott húzza meg a vörös vonalakat, ahol kellene, és túl határozatlanul lép fel megsértésük esetén”.

Ezért „Dugina meggyilkolása megteremti a feltételeket, melyekben magánál Putyinnál szélsőségesebb politikai vezetésre politikai igény formálódik. A Kreml ettől nem lehet elégedett.”

Rendkívül izgalmas színfolt Vaszilij Sztojakin írása az egyébként Kreml-párti Ukraina.ru hírportálon – ő amellett érvel, hogy nem az ukrán kormány áll a merénylet mögött, hiszen „az ukrán műveleteket mindig az információs és propagandisztikus komponenst számba véve tervezik meg”,

emellett „Oroszországban sem elsődleges fontosságú figura”.

Arra, hogy mégis ukránok álljanak a gyilkosság mögött, Sztojakin három lehetséges forgatókönyvet lát: lehet, hogy meg akartak ölni egy orosz propagandistát, de a legismertebbek – Vlagyimir Szolovjov, Dmitrij Kiszeljov, Margarita Szimonyjan – meggyilkolását valószínűleg megakadályozta volna az FSZB, Duginék viszont könnyebben hozzáférhetőek. Szerinte az is elképzelhető, hogy utasításra cselekedtek az ukrán titkosszolgálatok, hiszen Nyugaton Dugin jelentősen ismertebb, mint otthon, trófeaértékkel inkább ott bírt volna a filozófus.

De felvázolt egy egészen vad elméletet is: Alekszej Aresztovics, Zelenszkij egyik tanácsadója ugyanis a 2000-es évek elején egy olyan ukrán szélsőjobbos mozgalomba tartozott, amely akkor még szövetségesként tekintett a Dugint is soraiban tudó orosz szélsőjobbra, így esetleg Aresztovics próbálhatta meg eltüntetni a számára kellemetlen nyomot. Ugyanakkor Sztojakin inkább azt valószínűsíti, hogy Oroszországon belülről indult a szándék Dugina eltávolítására – Jevgenyij Prigozsinnak, Dugina főnökének ugyanis jócskán vannak ellenségei, ebben az esetben természetesen a lány lehetett a célpont.

A brit The Telegraph elemzése szerint is inkább Oroszországban érdemes keresni Dugina gyilkosát: „Az alábombázott autó felrobbanása Moszkvában (sic!)valószínűleg hamis zászlós támadás lehetett azzal a céllal, hogy erősítsék a lakosság támogatását és eszkalálják a háborút Ukrajna ellen”. (Az elemzés értékét némiképpen csökkenti, hogy Liz Truss külügyminiszter után újabb brit tesz tanúbizonyságot földrajzi ismereteinek csekélységéről, az autó ugyanis nem Moszkvában robbant fel.) A Cargrad.TV-n az „értesülést” mindössze annyiban kommentálják, „ezektől a brit emberevőktől nem is várhattunk mást”.

Maga Alekszandr Dugin a Cargrad.TV finanszírozóján, a Rosztyelekom főtulajdonosán, Konsztantyin Malofejev oligarchán keresztül délután tett Telegram-nyilatkozatot lánya halála kapcsán.

„melyet a náci ukrán rezsim hajtott végre”. Lányára úgy emlékezik, „gyönyörű pravoszláv lány volt, patrióta, haditudósító, központi csatornák szakértője, filozófus. Megszólalásai és riportjai mindig mélyek, megalapozottak és visszafogottak voltak. Soha nem szólított fel erőszakra vagy háborúra.” Szerinte a támadás célja az, hogy „a legjobbjaink és legkitettebbjeink elleni véres terrorral próbálják akaratunkat elnyomni”, és megoldási javaslattal is előállt: „A mi szívünk nem csak bosszúra vagy elégtételre szomjazik. Ez túl felszínes, nem oroszul van. Nekünk csak a Győzelmünk kell. Ennek oltárán áldozta fel leányéletét a lányom. Úgyhogy győzzetek, legyetek kedvesek!”