A terrorizmus kiterjesztő értelmezése konfliktusforrás Törökország és szövetségesei között

Pénzváltó Nikolett írása

Törökország és nyugati szövetségeseinek viszonyában visszatérő konfliktusforrás a terrorizmus elleni harc ügye. Pontosabban az a jelenség, hogy a két fél különböző csoportokat tekint terrorszervezetnek. A kérdés legutóbb a svéd és finn NATO-csatlakozás apropóján került ismét előtérbe, amikor Ankara tagsági kérelmük támogatásáért cserébe hatékonyabb terror elleni fellépést kért számon a két NATO-aspiránstól. Az alábbiakban vetünk néhány pillantást a török terrorizmus-értelmezésre.

A török terrorizmus elleni törvényt 1991-ben, vagyis több mint tíz évvel az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) hatalomra kerülése előtt fogadták el. Azóta – döntően az EU-csatlakozási folyamat részeként – több alkalommal is módosították, a jogszabállyal kapcsolatos nemzetközi kritikák azonban nem szűntek meg.

ami a szólás- és sajtószabadság indokolatlan mértékű korlátozásához, az alapjogok sérelméhez vezethet.

Amikor az elmúlt években Ankarában terrorizmusról beszéltek, leggyakrabban két csoportot értettek alatta: a FETÖ-t és a PKK-t. Ezekhez kötődő személyek kiadását várja Törökország most Svédországról és Finnországtól is. Fethullah Gülen török hitszónok Hizmet (Szolgálat) vagy Cemaat (Közösség) nevű mozgalmát a török állami szervek 2016. május 31-én nevezték át Fethullahista Terrorszervezetre, röviden FETÖ-re. Nem sokkal később a FETÖ-t vádolták meg a 2016. júliusi, 251 ember életét követelő törökországi puccskísérlet elkövetésével. Gülen sokáig jó kapcsolatot ápolt Erdoğannal, 2013-ban azonban hatalmi harc kezdődött közöttük. A Gülen-mozgalom számos intézményt, elsősorban iskolákat, alapítványokat tart fenn világszerte.

A Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) 1984 óta folytat fegyveres harcot Törökországban a kurd függetlenségért, illetve a kurdok jogaiért. Ezekben a harcokban napjainkig több mint 40 ezer ember veszítette életét (ebből az elmúlt hét évben több mint 6 ezer, köztük több száz civil). A PKK-t nemcsak Törökország, hanem 1997 óta az Egyesült Államok, 2002 óta pedig az Európai Unió is terrorszervezetként tartja számon. A legtöbb feszültséget Ankara és nyugati szövetségesei között az okozza, hogy míg Törökország a szíriai Demokratikus Unió Pártját (PYD) és a Népvédelmi Egységeket (YPG) a PKK fiókszervezetének tekinti, addig a legtöbb nyugati állam hivatalosan nem tartja ezeket a kurd csoportokat azonosnak a PKK-val.

Esetenként azonban kitűnik az ellentmondás. 2018 februárjában például Daniel Coats, az Egyesült Államok nemzeti hírszerzési igazgatója a Szenátus hírszerzési bizottságának benyújtott írásos vallomásában úgy fogalmazott, az YPG a PKK szíriai milíciája. 

Ankara többek között az 1998-ban aláírt adanai megállapodásra hivatkozott ezek megindításakor. Az egyezmény értelmében Damaszkusz nem engedi a PKK tagjainak, hogy belépjenek Szíriába, vagy tranzitországként használják azt.

A török érvelés szerint a jelenlegi szíriai kormány nem biztosítja a megállapodásban foglaltakat, ezért lépett fel Ankara katonai eszközökkel szíriai területeken. Irak esetében is születtek hasonló megállapodások. Bagdaddal 1983-ban kötött Ankara először biztonsági szerződést, amely engedélyezte a török katonáknak, hogy tíz kilométer mélyre behatoljanak Irakba a kurd gerillák üldözéséhez. Törökország másik gyakori hivatkozási alapja a határai mentén folytatott katonai műveletekhez az ENSZ Alapokmány 51. cikke, vagyis az önvédelem, jelen esetben az Irakból és Szíriából beszivárgó terroristákkal szemben.

A török biztonsági igények számos esetben legitimek. Ugyanakkor a másik oldalról a nyugati aggályok is érthetőek.

Ezt támasztja alá az is, hogy 2015 és 2020 között közel 2 millió ember ellen indult vizsgálat a kis-ázsiai államban terrorizmussal kapcsolatos vádakkal. 2021-ben több mint 30 ezer ember ült börtönben terrorizmussal összefüggő bűncselekmények miatt Törökországban, ami az összes Európában terrorizmus miatt elítélt ember 95 százaléka (a második helyen ezen a listán Oroszország áll 1026 rabbal, a harmadik Spanyolország 195-tel.)

A szerző a Migrációkutató Intézet kutatási vezetője.

Borítókép: CEM GENCO / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP