„A magyarok számára Erdély nemcsak azért fontos, mert hosszú ideig uralták politikai értelemben, hanem főként azért, mert a magyar nyelv és kultúra rengeteget köszönhet neki” – írja Cristian Sandache.
„Románként nem leszel kevésbé patrióta, ha elismered, hogy (például) az erdélyi magyarok igazi regionális brandet jelentettek, elég, ha arra a tényre gondolunk, hogy Erdély fejedelmei magyar származásúak voltak, a tartomány felépítési módja pedig (intézményi-szervezési szempontból) nagyrészt a régi magyar királyság intézményi formáit vette át” – írja a Știrile Transilvaniei (Erdély Hírei) portálon Cristian Sandache történész, akinek cikkét a Főtér szemlézi.
Sandache neve nem ismeretlen a közösségi médiában aktív erdélyi magyar felhasználók előtt: a Galacon élő történész, publicista, egykori szociáldemokrata képviselő gyakran közöl cikkeket a magyar–román megbékélésről.
A történész szerint Erdély történetét a romániai tankönyvekben évtizedekig, generációk hosszú során át elferdítve tanították, és ez rendkívül káros hatással volt a román–magyar viszonyra. Az erdélyi történelmet ugyanis szinte kizárólag úgy mutatták be, mint románok és magyarok közti véres összecsapások sorozatát. Nem lehet tagadni, hogy voltak feszültségek a két etnikum kapcsolatában (amelyek néha egészen „radikális formát öltöttek”), de a régió társadalmi-kulturális élete túl gazdag ahhoz, hogy ennyire leegyszerűsítsük – teszi hozzá.
Mint Sandache írja, Erdély Romániához való csatolása (azaz 1920) után is megőrizte gazdag, soknemzetiségű és sokvallású örökségét, amely világosan megkülönböztette az Ókirályságtól, annak ellenére, hogy az erdélyi lakosság többsége román nemzetiségű volt. A magyarok és a németek (de a többi etnikum is) egy sajátos szociális-spirituális arculat kialakításának részesei voltak – főként a városi kultúra tekintetében –, és ezt az aspektust
„A magyarok számára Erdély nemcsak azért fontos, mert hosszú ideig uralták politikai értelemben, hanem főként azért, mert a magyar nyelv és kultúra rengeteget köszönhet neki. Magyar tudományos és kulturális személyiségek sokasága származik Erdélyből, a magyar nemzeti öntudat számára pedig (különösen nehéz történelmi időkben) Erdély valóságos regeneráló otthonnak számított. Anélkül, hogy lemondanánk – mi, románok – a saját nemzeti-kulturális értékeinkről, a tisztelet és (főként) annak elismerése, hogy a magyar elem kivételes mértékben járult hozzá az erdélyi civilizációhoz (és áttételesen, a Romániáéhoz is később), a normalitás gesztusát jelenti” – írja a szerző, és hozzáteszi: elsősorban a többségi románokra hárul a feladat, hogy aktívabban részt vegyenek az interetnikus kapcsolatok valóban normalizálódjanak, függetlenül a bármely oldalról érkező provokációktól.
Nyitókép: MTI/Cseke Csilla
Pataki Andrást, az Előadó-művészetek Kollégiumának elnökét többek között arról kérdeztük, hogy az NKA vissza nem térítendő támogatásai miként segítik a magyar kultúrát és a színházi világot.
A jobboldali nyilvánosságban régóta érezni az igényt arra, hogy az állam végre a törvény erejével sújtson le az uszítókra, a tudatos hazudozókra, a magyargyalázókra.
Sebestyén Géza posztjában egyszerre cáfolta meg mind a kivándorlási, mind a hiányos nyelvtudással kapcsolatos tévhiteket.
Öreg gyerekek és fiatal öregek társadalmában élünk, ahol az senki nem találja a helyét. Keith Haywarddal beszélgettünk arról miként infantilizálta a társadalmat a nyugati kultúra.
Újabb vörös vonalat léptek át Hadházy Ákosék: a tüntetők rárontottak egy papra kedden délután. Nem ritkák a hasonló egyház- és hitellenes akciók külföldön sem.
„Közösen teremtünk rendet a káoszban” – mondta az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének ügyvivője.
Mintegy 15 ezer diákot kérdezett a Nézőpont Intézet Egyetemkutató Műhelye.
Az osztrák hatóságok tiltották és tűrték is, a román kommunisták tűrték, de akadályozták a megemlékezéseket. Rákosi és Kádár felhasználták az aradi vértanúk emlékét, de az inkább ellenük dolgozott. A kivégzéseket éltető tradicionalisták pedig mindig is szubkultúra voltak.
