Ezért akarja annyira az Egyesült Államok, hogy Európa fegyverbe ruházzon be

A pénz beszél, a többi porhintés.

Robert C. Castel elemző szerint az Amerikából érkező LNG-szállítmányok is fenyegetés alatt állhatnak.
Ziad Nasereddine libanoni közgazdász szerint Izraelnek és Amos Hochstein amerikai diplomatának megoldást kell találnia Libanon gázkitermelésére. „Ellenkező esetben destabilizálódhat a helyzet, és akár háborúvá is fajulhat. Ezzel Oroszország elérheti, hogy Európa energetikailag továbbra is a túsza maradjon” – nyilatkozta Robert C. Castel biztonságpolitikai szakértő az Indexnek.
Ziad Nasereddine libanoni gazdasági elemző az Al-Manar TV-ben arról beszélt, hogy ha Amos Hochstein amerikai diplomatával nem találnak megoldást a Jeruzsálem és Bejrút közötti tengeri határvitára, amely lehetővé tenné Libanon számára a földgáz-kitermelést, annak Izrael fogja megfizetni az árát. „Gázmezői és finomítói célponttá válnak, és a helyzet háborúvá is fajulhat” – jelentette ki az elemző. Hozzátette, hogy Libanonnak kevesebbe kerülne megvívni egy háborút, mint eljutni az éhezésig, a csődig vagy a belső harcig.
„Ha Amos Hochstein azért jön Libanonba, hogy megtévesszen minket, akkor megtámadják a megszállt Palesztina gázmezőit. Olyan megoldással kell Libanonba jönnie, amely lehetővé teszi számunkra, hogy földgázt nyerjünk ki, cserébe pedig Izrael megteheti ugyanezt. Többnek kell lennie, mint a 23-as vonalnak, és Libanon választhatja ki a kívánt vonalat. A megoldásnak lehetővé kell tennie a TotalEnergies számára, hogy folytathassa munkáját. Ellenkező esetben a megszállt Palesztina finomítóit meg fogják támadni” – részletezte a műsorban.
Véleményem szerint a Földközi-tengeren végrehajtott összecsapás költsége sokkal alacsonyabb, mint egy belső háborúskodás”
– tette hozzá Ziad Nasereddine.
Az Israel Democracy Institute vezető elemzője, Robert C. Castel biztonságpolitikai szakértő ezzel kapcsolatban elmondta, hogy eddig az oroszok csupán passzívan alkalmazták a gázt, mint fegyvert Európa ellen:
Zárták és nyitották a csapokat.”
„Ha egy ilyen támadás bekövetkezik egy helyi orosz szövetséges által, akkor ez azt jelenti, hogy az oroszok aktív lépéseket is készek tenni annak érdekében, hogy Európa energetikailag Oroszország túsza maradjon” – jelentette ki a szakértő az Indexnek, aki szerint ez azt jelenti, hogy az azerbajdzsani alternatívára sem lehet építeni. „A vezeték az oroszokkal szövetséges Örményországhoz közel húzódik több száz kilométeren keresztül” – emlékeztetett. Az elemző szerint ez azt is jelentheti, hogy az Amerikából érkező LNG-szállítmányok is fenyegetés alatt állnak.
Robert C. Castle úgy látja, hogy a július 2-ai robbantásos merénylet a kazakhsztani Tengizben az első lépés volt, hogy az energia-hidegháborús helyzet forróvá válása felé. „A kritikus energia-infrastruktúrák támadásával Közép-Ázsiában és a Közel-Keleten az ukrán háború globálissá válhat” – vélekedett a biztonságpolitikai szakember.
Nyitókép: STEFAN SAUER / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP