Üzent Toroczkai: A Mi Hazánk belátható időn belül a Tisza Párt váltópártja lesz
A pártelnök szerint a Tisza a Facebooknak és a mögötte álló globális cégnek köszönheti sikerét.



„Ukrajna és Magyarország megérdemli, hogy jó szomszédok, partnerek és barátok legyenek.”

Ukrajna külügyminisztere, Andrij Szibiha gratulált Magyar Péternek és a Tisza Pártnak a magyarországi parlamenti választásokon aratott győzelmükhöz.
„Gratulálunk a magyar népnek a mai demokratikus, átlátható és történelmi parlamenti választásokhoz. A rekordmagas részvétel fordulópontot jelez Magyarország számára. Sok sikert kívánunk a győzteseknek, Magyar Péternek és a Tisza Pártnak a magyar emberek elvárásainak megvalósításához. A magunk részéről készek vagyunk a kölcsönösen előnyös együttműködés fejlesztésére, a régóta fennálló problémák megoldására, valamint egy új fejezet megnyitására mindkét nép javára. Nyitottak vagyunk a közös munkára annak érdekében, hogy biztosítsuk a nemzeti kisebbségeinkre vonatkozó európai normák érvényesülését – a magyar közösség esetében Ukrajnában, valamint az ukrán közösség esetében Magyarországon.

Ukrajna és Magyarország megérdemli, hogy jó szomszédok, partnerek és barátok legyenek”
– hangsúlyozta Andrij Szibiha a Facebookon.
Ezt is ajánljuk a témában
A pártelnök szerint a Tisza a Facebooknak és a mögötte álló globális cégnek köszönheti sikerét.

Nyitókép: Tetiana DZHAFAROVA / AFP
