a német csapat idegenben már gyáva volt politizálni, utólagos magyarázkodásuk pedig semmi több, csak olcsó kidumálás.
Márpedig Ostendorp úgy látja, a „mint mindig, úgy szombaton is a kapu mögé tömörült fekete csürhét” (ezalatt feltehetőleg a magyar szurkolókat érti) „ezáltal egy kicsit provokálni lehetett volna, és egy lehetséges reakcióval is számolni lehetett volna”, hiszen a tüntetések értelme épp az, hogy figyelmet generáljanak.
A szerző külön kiemeli, hogy a magyar szurkolók nem fújoltak a német himnusz alatt, és nem fütyülték ki Leon Goretzkát sem – ugyanakkor sajnálja, hogy a gólszerző Hoffmann nem mutatott szívecskét feléjük, mint tavaly Goretzka.
A német sportújságíró zárásul tovább kárhoztatja a csapat gyávaságát, felhánytorgatva, hogy „az otthonos Allianz Arenában bezzeg könnyű volt szolidaritást mutatni az angolok felé, akik obligát térdelésüket megmutatták korábban Magyarországon is, hogy aztán kegyetlenül kifújolják őket érte”, de „egy további gesztus a gonosztevők stadionjában erős lett volna” – írja Ostendorp, aki szerint „ezt az esélyt sajnos elszalasztotta a nemzeti tizenegy”.