Az Európa Tanács visszavonta a „hijab-kampányt”, miután kitört a botrány Franciaországban

2021. november 03. 19:58

Az Európa Tanács a múlt héten tette közzé a muszlimellenes diszkrimináció elleni kampányát, melynek egyik szlogenje ez volt: „A szépség a sokféleségben van, mint a szabadság a hidzsábban”.

2021. november 03. 19:58
null

Számos prominens francia politikus ítélte el az üzenetet, azzal érvelve, hogy a hidzsáb nem képviseli a szabadságot.

Néhány fejkendőt viselő muzulmán nő azonban úgy véli, hogy ezek a reakciók a „sokféleség tiszteletben tartásának hiányát mutatták”, és elvitatták azt a jogot, hogy az egyén megválassza, milyen ruhát szeretne viselni Franciaországban.

Sarah El Haïry, Franciaország ifjúsági minisztere azt mondta, „megdöbbentette az a plakát, amelyen egy hidzsábot viselő és nem viselő nő megosztott képe látható”. A francia tévének adott interjújában a miniszter úgy vélte, hogy a plakát fejkendő viselésére ösztönzi a nőket. Mint fogalmazott, „ez az üzenet megsérti Franciaország világi értékeit”.

Szerdán az Európa Tanács azt közölte a BBC-vel, hogy a kampányhoz kapcsolódó tweeteket törölték, „amíg meg nem találják a projekt jobb megjelenítését”.

A kampány két szeptemberben megtartott online workshop eredménye volt, amelyeket a Femysóval, a muszlim ifjúsági szervezetek európai fórumával együttműködésben szerveztek meg. Az Európa Tanács szóvivője szerint a kampány „a projekt egyik workshopján részt vevők személyes nyilatkozatait tükrözte”.

A szóvivő szerint ez az üzenet nem tükrözi sem az Európa Tanács, sem pedig annak főtitkára, Marija Pejcinovic Buric személyes álláspontját.

A Femyso elnöke, Hande Taner a BBC-nek adott interjújában megvédte a kampányt.

Maga a kampány még tart. Ami azt illeti, hogy miért törölték a tweetet, nem szolgálhatok válasszal az Európa Tanács nevében" – mondta a muzulmán ifjusági szervezet vezetője. 

Hande Taner szerint „nagyon szomorú, hogy kisebbségi fiatalok erőfeszítéseit támadják és aláássák a politikusok”.

 

 

„Ez a reakció újabb példa arra, hogy a muszlim nők jogai nem léteznek azok számára, akik mellesleg azt állítják, hogy olyan eszméket képviselnek vagy védenek, mint a szabadság, az egyenlőség és a testvériség” – mondta.

A muszlimok francia társadalomba integrálása az elmúlt évek egyre hangsúlyosabb politikai kérdésévé vált Franciaországban, miután az ország ad otthont Európa legnagyobb, becslések szerint ötmillió fős muszlim közösségének. 

2011-ben Franciaország lett az első európai ország, amely betiltotta a teljes arcot elfedő iszlám fátylat (burka) a nyilvános helyeken.

Az Európa Tanács plakátjai hétfőn keltették fel a francia politikusok figyelmét

Egyik tweetjében Eric Zemmour politikai kommentátor, aki annak ellenére előkelő helyet foglal el a jelöltek listáján, hogy még be sem jelentette jelöltségét, azzal vádolta a kampányt, hogy „az európaiak befátyolozását hirdeti”.

Marine Le Pen, a Nemzeti Tömörülés jelöltje a Twitteren ezt írta: „Amikor a nők leveszik a fátylat, akkor válnak szabaddá, nem pedig fordítva.”

 

 

Hande Taner ezekre azzal válaszolt, hogy „ha van igény szabadságra, ennek a szabadságnak egyetemesnek kell lennie. Ebbe a szabadság formájának megválasztása éppen úgy beletartozik, mint az, hogy mit vegyek fel. Nem vitathatják el azt a szabadságot sem, hogy megválasszam, mit ne vegyek fel”.

A muszlim szervezet vezetője szerint „Franciaországban, ahol oly nagyra becsülik a szabadságot, kettős mérce van érvényben, és a szabadság nem élvez ugyanolyan szintű védelmet bizonyos csoportok, például a muszlim nők esetében”.

Fotó: Európa Tanács, Twitter

Összesen 113 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
betamás89
2021. november 05. 10:23
"ha van igény szabadságra, ennek a szabadságnak egyetemesnek kell lennie." Tehát, ha én a farkamra kötök egy kendőt és csupán a kendőt viselve megyek ki az utcára, akkor a szabadság engem is megillet?
bunko_jobbos
2021. november 04. 17:45
Ez az újbeszél az 1984-ből: a szabadság rabság, az igazság hazugság stb. Tényleg igaz az a mondásom, hogy bármit meg lehet magyarázni és az ellenkezőjét is. A zsákba varrott nők mi a fasztól jelentik a szabadságot?????????? Ja, szabad befogni a pofájukat, attól.
masamód
2021. november 04. 12:50
Újabb szánalmas bizonyítéka annak, hogy a feminizmus nem összeegyeztethető a muszlim betelepítéssel. Gratulálhatunk a ballib előrelátáshoz.
masikhozzaszolo
2021. november 04. 10:07
Nyugaton már minden HIJAB-a.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!