A megállapodás értelmében a kimenekítendőknek gyülekező pontokon kellett megjelenniük, ahol tálibok ellenőrizték az irataikat, majd a repülőtérre kísérték őket, ahol az amerikai katonák beengedték az embereket.
A CNN-nek többen is azt mondták, értetlenül fogadták, hogy a tálibok biztonságos elvonulást biztosítanak,
és többször is visszakérdeztek, hogy jól értik-e az utasításokat. A CNN forrásai nevük elhallgatását kérték, és felhívták a figyelmet, hogy a megállapodás azért volt titkos, mert az amerikai fél attól tartott, hogy a tálibok hogyan reagálnának, ha kiderül, másrészt a csoportokban mozgatott amerikaiak csábító célpontot jelentettek volna az Iszlám Államnak és a hozzá hasonló terrorszervezeteknek.