Kínai elnök: Aki zsarnokoskodni próbál felettünk, 1,4 milliárd kínai alkotta, acélos Nagy Falba ütközik

2021. július 01. 06:57

Hszi Csin-ping a Kínai Kommunista Párt megalapításának századik évfordulóján beszélt.

2021. július 01. 06:57
null

Hszi Csin-ping kínai elnök a kommunista párt (KKP) szerepének fontosságát hangsúlyozta az ország mai eredményeinek elérésében a KKP megalapításának századik évfordulója alkalmából csütörtökön Pekingben megtartott, nagyszabású ünnepségen.

Cél: a mérsékelten jómódu társadalom

Hszi, aki a KKP főtitkárának pozícióját is betölti, az egykori császári palota déli bejárata felett húzódó teraszon, a KKP, valamint a kormányzat vezető méltóságai körében állva hangsúlyozta: „a Kínai Kommunista Párt nélkül Kína ma nem lenne az, ami. Az előttünk álló úton fenn kell tartani, és tovább kell erősíteni a párt vezetését” – tette hozzá a Mao Ce-tung egykori kínai vezető portréja felett elhelyezett, sarló-kalapács szimbólummal díszített pódiumról.   

Beszédét a helyszínen több mint 70 ezren hallgatták. Az esemény gondosan kiválogatott részvevőit előzetes regisztrációt és fokozott biztonsági ellenőrzést követően engedték a Tienanmen térre. A koronavírus-járvány felett aratott diadal jeleként az ünnepségen egybegyűltek közül senki nem viselt maszkot. Az eseményre hetekkel korábban lezárult sajtóregisztráció egyik feltétele mindazonáltal az volt, hogy a helyszínről tudósítani kívánó újságíróknak az évfordulós ünnepséget megelőző

legalább három héttel korábban meg kellett kapniuk a Covid-19 elleni védőoltás utolsó szükséges dózisát.   

Az ünnepség helikoptereket és vadászgépeket felvonultató légi bemutatóval, valamint a pártot dicsőítő kórusénekekkel vette kezdetét.  A kínai elnök egy órán át tartó beszédében a KKP első száz évének legfontosabb eredményei között említette, hogy Kína minden tekintetben elérte a „mérsékelten jómódú társadalom” felépítését mint célt, kényelmes életet biztosítva az embereknek, továbbá felszámolta a mélyszegénységet. A „mérsékelten jómódú társadalom célját eredetileg Teng Hsziao-ping korábbi elnök tűzte ki 1979-ben, majd ez Hu Csin-tao elnökségének idején (2002-2012) kapcsolódott össze konkrét gazdaságpolitikai intézkedésekkel.   

1,4 milliárdos Nagy Fal

Hszi többször kitért Kína kapcsolataira a külföldi országokkal, felidézve egyebek mellett, hogy a történelem során az ország sokszor szenvedett külföldi elnyomástól. Hangsúlyozta: a kínaiak nem fogják hagyni többé, hogy külföldi erők elnyomják őket. „Aki zsarnokoskodni próbál felettünk, 1,4 milliárd kínai alkotta, acélos Nagy Falba ütközik” – fogalmazott, a közönség lelkes ujjongását kiváltva. Kína az építő jellegű kritikát szívesen fogadja kívülről, de az „álszent prédikálást” nem – mondta. Konkrét példát ugyan nem említett, de az utóbbi időben Kínát számos kritika érte külföldről – egyebek mellett az Egyesült Államok és az Európai Unió részéről – a többi közt a hongkongi szabadságjogokat, valamint a zömében muszlim vallású ujgur kisebbség emberi jogait illetően.   

Szót ejtett Tajvanról is, aláhúzva, hogy a KKP egyik kulcsfeladata a tajvani kérdés megoldása és az ország békés újraegyesítése. „Senki nem kérdőjelezheti meg Kína nemzeti szuverenitását és területi egységét” – mondta, aláhúzva: „határozott lépéseket kell tenni annak érdekében, hogy teljes mértékben leverjünk minden, Tajvan függetlenségére irányuló igyekezetet”.   

A Kínai Kommunista Pártot 1921 júliusában alapították Sanghajban.

A KKP Központi Bizottságának szervezési osztálya által szerdán kiadott jelentés szerint a KKP tagjainak száma június 5-éig meghaladta a 95,1 milliót. A jelenlegi tagok közül mintegy 134 ezren csatlakoztak a párthoz azt megelőzően, hogy 1949 októberében megalakult a Kínai Népköztársaság. A csütörtöki központi ünnepséget hetek óta tartó eseménysorozat vezette fel országszerte. A pekingi központi esemény részleteit titoktartás övezte, az ünnepségnek helyszínt adó, a főváros központjában található Tienanmen teret és környékét több mint egy hétre lezárták az előkészületek miatt.

A város utcáin az évfordulót hirdető plakátok mellett az elmúlt héten színes virágkompozíciókat is elhelyeztek, az épületekre pedig kitűzték a kínai nemzeti lobogót. A pekingi ceremóniával egy időben Kína más részein is rendezvényekkel tisztelegnek az évforduló előtt.

(MTI)

Nyitókép: MTI/AP/Hszinhua

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pindos
2021. július 01. 12:49
Hát igen.Fegyőr és csatolt részei-méltán nem jut több momentán eszembe- elmondták a világ domináns országának, hogy mi lesz ha ha nem...Tényleg,mi lesz?Különben dühbe jönnek a gyíkok? Összehívják az ENSZ közgyűlését, mert a Nagykörúton belül néhány hülyegyerek politikát akar játszani?Sok időre lesz szüksége Kínának,meg kell találniuk országunkat a térképen,és meg kell tudniuk ki a franc ez a jöttment társulat.Ezek a fütyik valóban csinálnának egy háborút,ők nem tudják milyen az.
Bonaparte
2021. július 01. 10:11
majd nem lesz ekkora az arcuk ha karigeri elküldi nekik a levelét...
makám
2021. július 01. 09:12
na kezdődik.
Kristály
2021. július 01. 08:25
Egy rongyokban járó ,éhező ország így felemelkedjen tiszteletre méltó . Ez mind az ország vezetőjétől függött és függ. 1,2 milliárd embert nem könnyű a jó létbe vezetni amikor a hiénák ott ácsingoznak NGO- k hogy szét marcangolják a prédát ,kinát. Tisztelet nekik .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!