A skóciai választások eredménye alapján sem Boris Johnson brit miniszterelnöknek, sem bárki másnak egyszerűen semmiféle demokratikus jogosultsága nem lenne annak megakadályozására, hogy a skót nép az őt megillető joggal élve dönthessen saját jövőjéről – mondta a skót miniszterelnök.
Hozzátette: ha erre kísérlet történik, az egyértelműen azt mutatná, hogy az Egyesült Királyság nem az egyenlők partnersége, és azt is demonstrálná, hogy a londoni kormány megdöbbentő módon már nem az országot alkotó nemzetek önkéntes uniójának tekinti az Egyesült Királyságot. Nicola Sturgeon szerint ez önmagában nagyon erőteljes érv lenne Skócia függetlensége mellett.
Boris Johnson konzervatív párti brit miniszterelnök az utóbbi időben többször is kijelentette, hogy nem hajlandó hozzájárulni egy újabb skóciai függetlenségi népszavazáshoz, mivel véleménye szerint a 2014-es referendum egy nemzedéknyi időre eldöntötte a kérdést. Johnson arra utalt, hogy a skót függetlenségről 2014 szeptemberében már tartottak egy népszavazást, de a résztvevők 55 százaléka arra voksolt, hogy Skócia ne szakadjon el Nagy-Britanniától.
A brit EU-tagságról 2016 júniusában rendezett népszavazáson azonban országos átlagban a résztvevők szűk, 51,89 százalékos többsége a kilépésre, a skótok 62 százaléka viszont a további EU-tagságra voksolt.
Nicola Sturgeon azóta folyamatosan hangoztatja azt az álláspontját, hogy újabb népszavazásra van szükség Skócia függetlenségéről, hiszen Skócia egyértelműen kinyilvánított bennmaradási szándéka ellenére volt kénytelen távozni az Európai Unióból, zömmel a kilépésre leadott angliai voksok miatt.