A koronavírushoz köthető halálesetek száma megközelíti a 7 milliót, ami több mint kétszerese a regisztrált összesítésben kimutatott 3,25 millió halálesetnek világszerte – ezt állapította meg a Washingtoni Egyetem tanulmánya, írja az Index. Hangsúlyozták:
Magyarországon viszonylag kicsi az eltérés a halálesetek regisztrált és becsült száma között.
A lap arról ír, hogy egy most publikált tanulmány szerzői szerint az Egyesült Államokban eddig már több mint 900 ezren haltak meg a járvány következtében, ami 57 százalékkal magasabb a hivatalos adatoknál. A Washingtoni Egyetem Egészségügyi Mérési és Értékelési Intézetének kutatói 2020 márciusától 2021. május 3-ig vizsgálták a többlethalálozást.
Hol haltak meg a legtöbben a járvány következtében?
Oroszországban például ötször nagyobb a koronavírus áldozatainak száma a hivatalosnál, Japánban tízszeres, Egyiptomban több mint tizenkétszeres az eltérés, írja az Index. „Az elemzés azt mutatja, hogy a világjárvány során milyen nagy kihívást jelent a Covid-halálesetek pontos nyomon követése.