Javítanák a kínaiak a Sinovac hatékonyságát

2021. április 11. 21:43

Szakértők úgy vélik, a vakcinák keverésével lehet növelni a hatékonyságukat.

2021. április 11. 21:43

A kínai járványügyi hatóság vezetője, Gao Fu egy hétvégi konferencián arról beszélt, hogy tovább kell fejleszteni a kínai vakcinákat, mert még nem elég hatékonyak – közölte az AP hírügynökségre hivatkozva az Euronews. A Sinovac vakcina hatékonyságáról azt írják, 50,4 százalékos arányban tudta megakadályozni a súlyos tünetek kialakulását. A Pfizer (egyébként részben szintén kínai közreműködéssel készült) vakcinája ezzel szemben 97 százalékos. 

„Hivatalosan vizsgáljuk, hogy más vakcinákat használunk immunizálásra” – mondta Gao a Csengdu városában tartott konferencián. Azt egyelőre nem tudni, a járványügyi vezető melyik típusú vakcinára gondolt. „Mindenkinek meg kell fontolnia, az mRNS vakcinák milyen előnyöket hordoznak az emberiség számára” – fogalmazott a járványügyi szakértő, aki korábban kétségesnek ítélte a Pfizer-vakcina hatékonyságát.

Szakértők szerint a vakcinák keverése, vagyis a „szekvenciális immunizálás” növelheti az oltás hatékonyságát. Brit kutatók már vizsgálják, hogy a Pfizer és az AstraZeneca oltóanyagainak kombinációja milyen előnyökkel járhat.

Magyarországon egyetlen kínai vakcinaként jelenleg a kínai állami gyártó, a Sinopharm által fejlesztett vakcinát alkalmazzák, amelynek hatékonysága az eddigi tesztek eredményei szerint minimum 79 százalékos.

 

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
glensi
2021. április 12. 14:05
Exclusive: Chinese CDC director refutes interpretation of 'low protection rate of Chinese vaccines,' says it confuses scientific vision he proposes to improve efficacy Vagyis: cáfolják a kínai vakcinák alacsony hatékonyágáról szóló híreket. https://www.globaltimes.cn/page/202104/1220774.shtml
glensi
2021. április 12. 01:04
Az eredeti cikk: https://bit.ly/3dUGyAH Three Chinese inactivated vaccines are currently available, including one made by Sinovac, which has provided more data than the other Chinese drug makers. Its vaccines had an efficacy rate of 50.4 per cent in trials in Brazil, and 83.5 per cent from separate trials in Turkey. There is also data about how it is faring in a real-world setting. Preliminary findings from a large-scale study in Brazil showed it was about 50 per cent effective in Manaus, a city in the Amazon region where three-fourths of new cases were caused by the highly transmissible P1 variant, according to Science magazine. Similar results were also found in a study in Chile. Sinopharm says its two inactivated vaccines have efficacy rates of 79 per cent and 72.5 respectively, while CanSino says its product has an efficacy rate of 75 per cent. No details were given by the companies. Oxford/AstraZeneca's vaccine has an efficacy rate of 76 per cent, but it has been overshadowed by rare instances of blood clotting, while Johnson and Johnson's one-dose jab has an efficacy rate of 66.3 per cent. Tehát a Sinovac-vakcinára mértek Brazíliában 50,4%-ot, nem pedig a Sinopharm BBIBP-CorV nevűre, amelyiket mi vásároltunk (a Sinopharm-nak van másik vakcinája is, a Vero Cells, ennek 72,5% a hatékomysága). A cikkben azt írják, hogy az inaktivált vírust tartalmazó vakcinák és a vektor vakcinák hatékonysága elmarad az mRNS vakcináktól. Ezt eddig is tudtuk. A Sinopharm-ot 79%-osnak mérték a kínaiak és 86%-osra az Egyesült Arab Emírségekben. Az AstraZeneka 76%-os két dózis után, a J&J 66,3%-os, de ez csak egy dózisú. Az AZ-vel oltottak az Egyesült királyságban, az elsőt már sokan megkapták (47%), de a második oltást kisebb %-ban, mint nálunk (7,6%), mégis letörték a 3. hullámot. Az UAE elsősorban Sinopharmmal olt, gyárat is építettek az az előállítására. Jelenleg 9 millió dózist adtak be összesen, valószínűleg az első dózist már a lakosság 50%-a megkapta. Ők is jól állnak, az aktív fertőzöttek száma január közepén 27 ezer volt, most a fele.
Zsolt75
2021. április 11. 23:24
Mi a hatékonyabbat vettük. Az 50 százalékosból nem . Hülye kakadu, mi?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!