Mint mondta, a majdhogynem erőszakos demokratizálásra irányuló kísérletek már a Szovjetunió összeomlásának pillanatától érezhetők voltak.
„Néha az úgynevezett lágy erő nem triviális, kemény célokat tűz ki maga elé”
– nyilatkozott az Oroszországra a lágy befolyásolás eszközeivel gyakorolt nyomással kapcsolatban. Megismételte Moszkva korábbi állítását, hogy nem avatkozik be más államok belügyeibe, és hangsúlyozta: Oroszország támogatja a kulturális és humanitárius cserét, de ellenzi, hogy ezt idegen értékek másokra való rákényszerítésére használják fel.
Viktor Bondarev, az orosz parlamenti felsőház védelmi bizottságának elnöke, a légierő volt főparancsnoka a Moszkvába akkreditált katonai attasék előtt kijelentette, hogy 2021-ben a NATO felderítő gépeinek tevékenysége csaknem 30 százalékkal megnövekedett az orosz határok mentén. Közölte, hogy az orosz légvédelem megtette a szükséges intézkedéseket.
Ellenséges és provokatív természetűnek nevezte a hadászati légierőnek az orosz határok közelében való gyakorlatoztatását.