Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Együtt néven új párt megalakítását jelentette be hétfőn a börtönben ülő Viktar Babarika volt fehérorosz ellenzéki elnökjelölt-aspiráns stábja.

„Viktar Babarika azt üzeni, hogy nem szabad megállnunk félúton. Létrehozzuk az Együtt nevű pártot” – idézte Aljakszandr Lukasenka államfő egyik ellenzéki kihívóját Telegram-csatornáján Babarika stábjának sajtóosztálya.
Amint a vizsgálati fogságban ülő Babarika üzenetében kiemelte, eddig nem volt egyetlen pártnak sem tagja, és „nem feltételezte, hogy ennek a fajta közösségnek létjogosultsága lenne a 21. században, de a fehéroroszok megmutatták, hogy nem volt igazam, szükségünk van pártra. De ez a párt nem öncél, hanem győzelmünk elérésének leghatékonyabb eszköze” – idézte a volt elnökjelölt-aspiránst a közlemény.

majd postán kiküldik nekik az űrlapot, amelyet kitöltve csatlakozhatnak az új párthoz. Babarika véleménye szerint a pártra egy sor feladat megoldása vár. Köztük a szétszabdalt önálló kezdeményezések egyesítése, az egyes csoportok és egyesületek tevékenységének biztosítása és az országon belüli tevékenységek felújítása. E célból internetes oldalt és azonos nevű Telegram-csatornát hoztak létre. A honlapra feltették az „új típusú pártnak” nevezett politikai tömörülés manifesztumát.
„Alkalmazni fogjuk azokat az ismereteket és eljárásokat, amelyeket a hatékony üzletvezetés, az IT-ipar, a sikeres állampolgári tervek, kezdeményezések megvalósításakor használnak. Az új típusú pártban kevesebb lesz a hierarchia, viszont több tere lesz a közös döntéseknek, a demokráciának, a digitalizációnak” – hangzik a közlemény.
Hangsúlyozzák, hogy olyan államot kell teremteni, amelyben „tiszteletben tartják a jogot és a törvényt, ahol világosan el vannak választva a különböző hatalmi szervek kötelezettségei és jogkörei, ahol a bíróságok függetlenek, a tisztségviselők pedig alá vannak rendelve a nép választott képviselőinek, akikre az állampolgárok tisztességes és átlátható választásokon szavaztak”.
(MTI)
Fotó: Viktar Babaryka, Wikpedia