CSU-elnök: A Fidesznek nincs többé helye az Európai Néppártban

2021. március 05. 21:55

A bajor kormányfő közölte: a magyar kormánypárt kizárása mellett foglal állást.

2021. március 05. 21:55
null

Mint ismert, a Fidesz bejelentette, hogy kilép az Európai Néppárt (EPP) frakciójából. A bajor politikus a Süddeutsche Zeitungnak nyilatkozva azt mondta, „világos határokat kell húzni”, és az Európai Néppárton belüli „huzavonának” véget kell vetni.

– mondta a politikus, hozzátéve, hogy a Fidesznek és az EPP-nek külön utakon kell tovább haladnia. A bajor kormányfő leszögezte: mindez a bajor-magyar kapcsolatokat nem fogja érinteni. Markus Söder arról is beszélt, hogy az EPP és a Fidesz közti több éves „huzavona” súlyos sérülést okozott az EPP hitelességének.

Orbán Viktor a héten írt arról, hogy, az EPP nélkül kell felépíteni egy új, európai jobboldalt azoknak az európai polgároknak,

akik nem akarnak migránsokat, nem akarnak multikulturalizmust, nem estek LMBTQ-őrületbe, védik Európa keresztény hagyományait, tisztelik a nemzetek szuverenitását, és nemzetüket nem a múltjuk, hanem a jövőjük részének tekintik.”

Mint a magyar kormányfő fogalmazott, „a migráció, a családi értékek, a nemzeti szuverenitás, vagyis a kor nagy kérdéseiben nincs többé különbség az EPP és az európai baloldal között.”

Nyitókép: Peter Kneffel / POOL / AFP

Összesen 239 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rajgy
2021. március 08. 22:31
Bajorország kirúgta a déli várkapitányát. Magérte megvédeni a németeket 2015-ben?
nemmondom
2021. március 07. 14:55
Tovább kopik a Schröder név?
péterx
2021. március 06. 19:56
Hogy is mondták négyszemközte a CDU/CSU poltikusok a Fidesz delegációnak? Igazatok van, de félünk a sajtótól...
fatman
2021. március 06. 14:18
ja igen, ráadásul ez a fasz még azt hiszi, h lehet belőle kancellár...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!