A keletnémet vezetők támogatják a Szputnyikot

2021. március 18. 11:25

Két CDU-s és egy baloldali tartományi kormányfő szerint is hasznos lenne alkalmazni az EU-ban az orosz vakcinát.

2021. március 18. 11:25

Támogatja az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) ellen kifejlesztett Szputnyik V orosz oltóanyag európai uniós alkalmazását három keletnémet tartományi miniszterelnök a Berliner Morgenpost című német lap csütörtöki összeállítása szerint.

Bodo Ramelow türingiai kormányfő a lapnak elmondta, régóta úgy érzi, hogy a szövetségi kormánynak több erőfeszítést kellene tennie „alternatív vakcinák” engedélyeztetéséért. „Az AstraZeneca-féle oltóanyag körüli bizonytalanság veszélyezteti az oltási kampányt, ezért fontos, hogy végre nagyobb erővel dolgozzanak a Szputnyik V témáján” – mondta.   

Hozzátette: hetek óta hallani, hogy az Európai Gyógyszerügynökségnél (EMA) nincs meg az összes dokumentum az engedélyeztetéshez. Ha ez valóban így van, sürgősen tisztázni kell az ügyet Oroszországgal – mondta az egykori Német Szocialista Egységpárt (NSZEP) utódszervezete és nyugati baloldali csoportok egyesülésével létrejött Baloldal (Die Linke) politikusa.   

Bodo Ramelow „keletnémet kollégái is erősen rokonszenveznek az orosz oltóanyaggal” – írta a Berliner Morgenpost. Idézték a Türingiával szomszédos Szászország tartomány kormányfőjét, Michael Kretschmert, aki hangsúlyozta: „szemernyit sem kételkedik” abban, hogy az orosz tudomány képes hatékony oltóanyag előállítására.

Ugyanakkor a szer alkalmazásához be kell várni az EMA engedélyét – mondta a Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa.   

Ugyanígy ítéli meg a helyzetet az ugyancsak szomszédos Szász-Anhalt tartomány szintén CDU-s miniszterelnöke, Reiner Haseloff, aki kiemelte, hogy „a koronavírus elleni küzdelemben szívesen fogadunk minden oltóanyagot, amely biztonságos és hatásos”.  Ugyanakkor Michael Kretschmer szerint kétséges, hogy lehet-e megfelelő mennyiségben beszerezni az orosz termékből. Mint mondta, Oroszország „a kapacitásokat tekintve nincs abban a helyzetben, hogy rövid időn belül leszállítson 100 vagy 200 millió adagot”.   

A Berliner Morgenpost rámutatott: a termék külföldi értékesítésével foglalkozó orosz állami befektetési alap (RDIF) azzal a megkötéssel helyezte kilátásba 100 millió adag második negyedévi exportját, hogy addigra teljesíteni kell a hazai oltási kampány nagy részét, és

a 144 milliós Oroszországban még csak 8,5 millió embert oltottak be.   

Mint írták, a moszkvai vezetés is elismerte, hogy nincs elegendő kapacitás, és ezért külföldön is be kell indítani a gyártást. Németországi termelésről is tárgyalnak, az oltóanyagot az IDT Biologika nevű társaság állíthatja elő, amely a szász-anhalti Dessauban működtet oltóanyaggyártó üzemet.   

A CDU egyik vezető egészségügyi szakpolitikusa, Peter Liese európai parlamenti (EP-) képviselő szerint az oroszországi oltási kampány üteme alapján a szérum valószínűleg csak az év második felében kerülhet nagyobb mennyiségben az EU-s piacra. Akkor pedig „már biztosan nem lesz szükség a Szputnyik V-re”. Ezzel számol a szövetségi kormány is, Berlin szerint lesz elegendő más oltóanyag, mire esedékessé válhat az orosz oltóanyag beszerzése – írta a Berliner Morgenpost.

(MTI)

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pelikánkutyája
2021. március 18. 16:21
- Elvileg és (mivel nem tudom, milyen műszerezettségű a labor) gyakorlatilag minden EU-ország képes önmaga elvégezni a szükséges vizsgálatokat -- ugyanúgy amikor bármilyen gyógyszer engedélyét az országukra kiadják. - Pont Németország (Francország, Benelux, Ausztria, stb.) lenne rászorulva, egy EJU-bürokraták által kijelölt laborra??? Emese, nincs több kérdés. Magyarázat sincs, csak Pénz és Politika - és sok rettenetesen szenvedő beteg (láttatok már Covid -osztályt?) és halottak ezrei.
Válasz erre
1
0
Ninini
2021. március 18. 15:47
"már biztosan nem lesz szükség a Szputnyik V-re” Nem túl bátor kijelentés ez ekkora fiaskók után?
Válasz erre
1
0
szóda
2021. március 18. 14:51
Támogatni fogja hamarosan mindenki, ha nincs máshonnan kellő mennyiségű oltóanyag, akkor nem lesz más választás. A kínai is jön majd. Orbán picit előrelátóbb volt és az nem árt egy világjárvány esetében. Ennyit a politikai képességekről.
Válasz erre
7
0
zara
2021. március 18. 13:49
és ez miért politikai kérdés? idióta világban élünk...
Válasz erre
8
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!