Képregényrajongó kívülállóból kancellár? – Markus Söder portréja

„Talán valaki a CSU-ból” – mondja sejtelmesen Wolfgang Schäuble Bundestag-elnök a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak arról, hogy ki lesz az uniópártok (CDU–CSU) kancellárjelöltje a jövő évi parlamenti választásokon. A három kereszténydemokrata versenyző neve már régóta ismert: Friedrich Merz, Armin Laschet és Norbert Röttgen nevei már beépültek a köztudatba, mégis van azonban valaki, aki a felmérések adatai alapján jobban izgalomba hozza közvéleményt.

pedig az ötvenhárom éves, nürnbergi születésű politikus nem is tette még egyértelművé, hogy megméretné-e magát jövő ősszel. Södert hiába kedvelik mind Bajorországban, mind a szövetségi köztársaság más tartományaiban, a helyzet azért mégis az, hogy keresztényszociális kancellárjelölttel még soha nem sikerült választást nyernie a CDU–CSU-párosnak. Söder emiatt is nagyon óvatos, ha szóba kerül a „K-kérdés”, márpedig mostanában ez elég gyakran előfordul.

A másik ok, ami miatt Markus Thomas Teodor Söder nem siet annyira Berlinbe, az, hogy még csak 2018 tavasza óta áll a bajor kormány élén. Söder Horst Seehofert követi ezen a poszton, a jelenlegi szövetségi belügyminiszter ugyanis 2018 márciusában, mindössze néhány hónappal a tartományi választások előtt lemondott kormányfői tisztségéről. Söder, aki addig pénzügyminiszterként tevékenykedett a szabadállamban, természetesen már nagyon várta ezt a pillanatot, bár ekkorra már eldöntött kérdés volt, hogy mindenképpen ő lesz a párt következő miniszterelnök-jelöltje.

A tartományi választás 2018 őszén viszont nem teljesen úgy alakult, ahogy azt a CSU pártközpontjában elképzelték, elvégre a párt története legrosszabb eredményét volt kénytelen elkönyvelni a voksolás után. Nem túl erős kezdés, és bár Söder és csapata egyértelműen Seehoferéket okolta a gyenge szereplés miatt, a párt népszerűsége a választást követően is stagnált. Aztán jött a koronavírus;

És rutázott bajor zászlós maszkjában azóta is feltűnik az országos médiában, szigorításokat követel, szerepel. Pedig negyven évvel ezelőtt abszolút nem úgy nézett ki, hogy Söderék első gyermekéből valaha politikus lesz.

Pókember és Strauß

Markus Söder 1967. január 5-én született a bajorországi Nürnbergben. Sorház a belváros szélén, alsó középosztálybeli evangélikus-konzervatív szülők. És egy fiú, aki nem nagyon remekel az iskolában. A fiatal Markus nem szeret olvasni, rosszak a jegyei. Zárkózottsága népszerűtlenné teszi a szünetekben, kövérsége miatt futballsztár sem lesz belőle a gimnáziumban, bár a teniszpályán kifejezetten ügyes. Nyolcadikos korától fogva különórákat vesz, hogy elkerülje a bukást a tanév végén, de a fizikai munka sem tetszik neki – egy nap után otthagyja az építkezést, ahol az apja dolgozik. Az ifjú Söder leginkább a szuperhősös képregényekért lelkesedik: Pókember a kedvence, de minden mást is elolvas.

A fordulat 1983-ban jön, és Franz Josef Strauß hozza el. A legendás bajor miniszterelnök Nürnbergbe érkezik kampányolni, a fellépés pedig sikeresnek mutatkozik: egyrészt a CSU-ra érkezik a legtöbb szavazat a márciusban tartott Bundestag-választáson (országosan szintén az CDU–CSU győzelmével zárul a voksolás, így megalakulhat a második Kohl-kormány), másrészt megnyeri a pártnak a fiatal Markus Södert. A miniszterelnök beszéde fellelkesíti őt (olyannyira, hogy a fiatalember még egy hatalmas Strauß-posztert is kiragaszt a szobája plafonjára, így ébredés után rögtön az általa csak a „szavak titánjaként” jellemzett egykori henteslegény néz rá vissza), aki rövidesen be is lép a CSU-ba, és annak ifjúsági szervezetébe, a Junge Unionba.

Mindenféle feladatot szívesen vállal a szervezetben, ahol hamar nagy megbecsültségre és népszerűségre tesz szert – amire addig nem igazán volt példa Markus életében. Ez a pozitív változás Söder iskolai teljesítményén is meglátszik, egyrészt aktívabban vesz részt a közösségi életben és munkában, másrészt pedig javulni kezdenek a jegyei is; az érettségije kifejezetten jól sikerül 1986-ban.

A sorkatonai szolgálatot követően Markus Söder jogot hallgat a nürnberg-erlangeni egyetemen, elsősorban szülei kívánságára, mivel a szülők, bár becsülik fiuk politika iránti lelkesedését, azért mégis úgy vannak vele, hogy Markusnak valami hasznosat is kellene csinálnia. Az ifjú Söder ennek megfelelően becsülettel elvégzi a jogászképzést, egy ideig tudományos munkatársként is dolgozik alma materében, de a szeme ettől függetlenül a politikai pályán van. Meg persze a lányokon, hiszen a –  főleg korábbi önmagához képest – jóképű (és egyre ügyesebben szónokoló) Markus a szebbik nem köreiben is népszerű. 1995-ben a bajor JU elnöke lesz, ami egyúttal mandátumot jelent a CSU elnökségébe is, ahol szintén nem marad észrevétlen, Edmund Stoiber karolja fel egy csapat másik fiatal politikussal együtt, akik Söderhez hasonlóan 1994-ben jutottak be először a bajor parlamentbe.

Winter is coming

Azt nem lehetne állítani, hogy Södert a kezdetekben is olyan nagyra tartották pártján belül, mint most. A showmant, persze, nem nehéz meglátni Söderben, de sokan, mint például Günther Beckstein miniszterelnök sem hittek abban sokáig, hogy Markus Söder ennél többet is tud.

– idézi Becksteint a Cicero. Bizonyos tekintetben ez az, amivel Markus Söder jelenleg is küzd a szövetségi politikában. Abban a szövetségi politikában, ahol olyan sebességgel sütik politikusok, sőt,egész politikai pártok homlokára a populistabélyeget, hogy ahhoz képest a fénysebesség legfeljebb csak sétatempónak tűnik. Markus Söder is megkapta a populisták billogját például a bevándorlás ügyében tette kijelentéseivel, és noha Söderről Bajorországban már sokan tudják, hogy sztárallűrjei ellenére képes jól helytállni felelősségteljes politikai pozíciókban, máshol még mindig a bulvárlapok címlapjain pózoló, poénkodó, ugyanakkor törtető, Seehofert és Merkelt örökké fúró gengszter képe él vele kapcsolatban. De Markus Söderre az is igaz, hogy tehetséges vezető és politikus, egy ragyogóan kreatív elme, akinek a jobbító szándékát legmegveszekedettebb ellenfelei sem vonhatják kétségbe.

Tehetséges vezetőből és kreatív elmékből persze a CSU-n belül sincsen hiány, és törtetők is akadnak szép számmal. De mi emelte ki Markus Södert a soraikból? Alighanem az a hatalmas kapcsolati hálója, ami nem az Ursula von der Leyen-féle „már a papám is miniszterelnök volt”-kapcsolati háló, hanem az, amit Söder saját maga épített fel a CSU-ban töltött idestova negyven évben. Södernek gondja van arra, hogy egy évben egyszer minden helyi pártszervezethez ellátogasson a tartományban, és legalább a vezetőiket név szerint ismerje. Az okostelefonok és csevegőalkalmazások világában a kutya- és focirajongó Söder folyamatos kapcsolatban van kollégáival és hozzá feltétlenül hűséges bizalmasaival a párt és a kormány minden létező szintjén, következésképpen

– csakúgy, mint a király segítője a Trónok harcában, ami a miniszterelnök egyik kedvenc sorozata. A kiváló hálózatépítési képessége miatt Markus Södert sokszor Helmut Kohl egykori kancellárral említik egy lapon, aki szintén egy kiterjedt, jórészt informális kapcsolati hálón keresztül irányította és ellenőrizte évtizedeken át a kereszténydemokrata pártot. Söder annyiban mindenképpen felülmúlja az örök kancellárt, hogy általánosságban nem számít botrányhősnek, kiváló a kapcsolata a médiával, és – mint ahogy azt számos lap megjegyzi – leginkább ő az, aki meghatározza, mit tudnak meg róla az újságok. Ez utóbbi kettő részben annak is köszönhető, hogy a hivatásszerű politizálás időszaka előtt Söder egy darabig a müncheni rádiónál (Bayerischer Rundfunk) is dolgozott.

Persze bőven volt olyan példa arra Marksu Söder pályafutása során, hogy bizonyos – néha igen kellemetlen – dolgaiért magyarázkodnia kellett. Fiatal politikusként éppen a nőügyei szolgáltattak állandó témát a lapoknak, hiszen Söder már együtt járt mostani feleségével, Karin Baumüllerrel, amikor gyermeke született egy előző barátnőjétől, akivel nem voltak házasok. A miniszterelnököt most sem lehet azzal vádolni, hogy túl sok időt töltene az ebből a vadházasságból született lányával, akit édesanyja szerint jó, ha három-négyhavonta keres csak fel. A médiát most már természetesen inkább Söder kijelentései és cselekedetei izgatják, mint a Baumüllerrel kötött házassága óta egyébként elég nyugodt családi élete (három gyerek, két kutya, vicces farsangi jelmezek) – az általánosságban is populistának és provokátornak bélyegzett Södernek pedig mindig van egy-egy mondata, vicce, amin aztán napokig csámcsoghatnak az újságok. És kétség sem fér ahhoz, hogy Markus Söder imádja a figyelmet.

Úton a csúcsra

Markus Söder először 2007-ben lett miniszter, akkor Günther Beckstein kormányába hívták a szövetségi és európai ügyekért felelős tárca élére. Egy évvel később a nagy ellenlábas, Horst Seehofer első kormányában már környezetvédelmi miniszterként dolgozott, három évvel később pedig a bajor pénzügyminisztérium élére váltott, ezt a pozíciót a 2013-ban felálló második Seehofer-kormányban is neki tartották fenn. Ez nem volt afféle békés együttműködés, sőt. Markus Söder már a 2000-es évek második felében igyekezett minden lehetőséget megragadni arra, hogy keresztbe tegyen Seehofernek, egy ilyen alaphelyzet pedig a közös munkát is megnehezítette a kormányban és a pártban is.

Markus Söder és Horst Seehofer küzdelme a CSU feletti hatalomért idővel nyílt sisakos harccá vált, és Söder alighanem a szerencsének is köszönhette, hogy végül ő került ki győztesen ebből a párbajból. A 2015-ös menekültválság idején Angela Merkel lényegében Horst Seehofer megkerülésével döntött úgy, hogy megnyitja Németország határait a Közel-Keletről, valamint Afrika és Ázsia különböző részeiről érkező migránsok előtt, ami még tovább rontotta az amúgy is idősödő és fáradó bajor túlélési esélyeit a pártban és a tartományi kormány élén.

Söder és hűséges csapata mind agresszívabban kezdte támadni Seehofert, aki alighanem rémálmaiban is pénzügyminisztere széles vigyorát látta maga előtt. A 2017-es Bundestag-választás előtt Söderék jó érzékkel visszafogták magukat egy kicsit, hogy legalább ne rontsák a CDU–CSU esélyeit, utána azonban mind határozottabban és hangosabban követelték Seehofer távozását. A hatalmi harcot sikerült ugyan a saját javukra eldönteniük, de ez egyúttal azt is jelenti, hogy

Ügyesen kommunikál, jó a szervezőkészsége, és erős hálózat áll mögötte, de Södert a közvélemény addig beszólogatós, az establishmentet szüntelenül kritizáló politikusként ismerte meg. Hirtelen elfogytak azok, akiknek Söder odamondhatott volna. Ő maga lett az establishment, és nem lehetne azt állítani, hogy olyan könnyen megtalálta volna a helyét ebben a szerepben, vagy hogy a közvélemény egyből elfogadta volna őt. A 2018-as bajorországi választás eredménye is erről tanúskodik, mint ahogy az is, hogy a koronavírus-válság kezdete előtt Markus Söder az országos felmérések adatai szerint is az egyik legnépszerűtlenebb miniszterelnök volt Németországban.

A koronavírus-válság persze a német politikában is megkeverte a kártyákat, és az első hullám alatti aránylag sikeres bajor védekezésnek köszönhetően Söder országos elismertségre tett szert, ami nem közömbös a „K-kérdés” szempontjából sem – és persze komoly fegyvertény Armin Laschet kancellárjelölt-aspiránssal szemben, aki Észak-Rajna-Vesztfália miniszterelnökeként igazán nem büszkélkedhet tartománya koronavírus-kezelési bizonyítványával. Nem Söder lenne az első kancellár a közelmúlt német történelmében, aki válságkezelési képességeinek köszönhetően alkothatna nagyot a szövetségi politikában (hogy mást ne említsünk: ott van Angela Merkel is, akiről Kohán Mátyás írt nemrég kiváló portrét a Mandiner hetilapba).

– de Markus Söder eddig sem arról volt híres, hogy túl elhamarkodottan tüzelne hasonló helyzetekben. És bár Söder hiúságának és becsvágyának kétségtelenül semmi sem imponálna jobban, mint a kancellárjelöltség, valójában ő is jól tudja, hogy éppen neki különösen veszélyes vállalkozás lenne Berlinbe sietnie. Hiába a nagy népszerűség a tartományban, és hiába Söder kiváló képességei, nagyon meglepő lenne, ha képes volna kancellárként is érvényesülni. Ennek több oka is van.

1) Triviálisnak tűnik, de München nem Berlin. Markus Söder politikusi szocializációja egy olyan tartományban történt, aminek jóval kevésbé fragmentált a pártrendszere. Ezt a pártrendszert ráadásul nagyon hosszú ideig egyértelműen dominálta a CSU, amiből az is következik, hogy a keresztényszociális politikusok egy jelentős része egyáltalán nincs is hozzászokva ahhoz, hogy nem csak egy potens ellenzékkel, hanem egy hasonlóan potens koalíciós partnerrel is meg kell küzdenie. Ez a kisebbik gond, mert bele lehet tanulni.

2) Markus Söder szempontjából sokkal nagyobb probléma, hogy a már megénekelt kapcsolati hálója lényegében véget ér a bajor tartomány határainál, ez pedig nagyon megnehezítené az érvényesülését a szövetségi politikában.

a CDU–CSU háttéremberei, annál Söder sokkal akaratosabb és önállóbb személyiség. Mindebből sejthető, hogy egy ilyen kohabitáció Söderrel előbb vagy utóbb, de inkább előbb a frakción belül is viszályokhoz vezetne. A kérdés, hogy mindez mennyire hiányzik a posztmerkeli CDU-nak, aminek a Bundesmutti távozását követően valószínűleg egy teljes belső megújulásra is szüksége lenne – és persze, hogy mennyire hiányzik Markus Thomas Teodor Södernek.

Markus Söder életpályáját tekintve szemmagasságba emelkedett egykori nagy példaképével, Franz Josef Straußszal, és pártfogójával, Edmund Stoiberrel. Különböző okokból ugyan, de mindkét nagy elődnek felkínálták a szövetségi kancellári széket, viszont egyikük sem tudta megszerezni. Söder óvatosságra inti elődei tapasztalata, de saját becsvágya is tüzeli belülről. Nem túlzás azt állítani, hogy élete egyik legnehezebb döntése előtt áll most Strauß nagy csodálója – és talán jobban is teszi, ha most nem veszi fel az elé dobott kesztyűt. Gondolkodni mindenesetre lesz ideje: közeli munkatársa koronavírus-fertőzöttsége miatt Söder az idei karácsonyt karanténban tölti majd.

A nyitóképen: Markus Söder felhúzza ikonikus bajor mintájú maszkját. Fotó: BARBARA GINDL / APA / AFP