Zelenszkij újabb bosszút tervelt ki Magyarország ellen – ez mindenkinek fájhat

Nem véletlenül próbálkoznak az ukrán drónok – mutattak rá az elemzők.

Alekszandr Kurljandszkij 82 éves volt.

Elhunyt Alekszandr Kurljandszkij, minden idők legsikeresebb szovjet-orosz rajzfilmsorozat, a No, megállj csak! alkotója. Az író, forgatókönyvíró, gyermekkönyv, dramaturg és humorista 82 évesen, hosszú betegség után halt meg Moszkvában vasárnap.
Kurljandszkij leghíresebb műve a kultikussá vált animáció, a No, megállj csak! (Nu, pagagyi!) amelynek legtöbb epizódját két másik alkotótársának (Felix Kandel, Arkagyij Hajt) valamelyikével írta, de némelyiket csak saját maga jegyzett. Hármójuk közül egyedül ő működött közre az összes epizód létrehozásában.

A Szojuzmultfilm animációs stúdióban készített híres rajzfilm első epizódját 1969-ben vetítették. A fondorlatos nyúl és a gonosz, buta farkas történetéből 2006-ig összesen 20 rajzfilm készült. A No, megállj csak! 2014-ben minden idők legnépszerűbb rajzfilmje lett egy, az oroszok körében végzett felmérésben.
Hosszú pályafutása alatt Kurljandszkij további 40 rajzfilmet írt, köztük egy felnőtteknek szólót is a szovjet átlagemberről. A rajzfilmeken kívül írt számos gyermekkönyvet, regényt, sőt sci-fit is.
(MTI)
