Régi meséi rasszizmusára hívja fel a figyelmet a Disney

2020. október 19. 14:04

A Dumbo fekete varjai például az afroamerikai közönséget sértik – írja a qubit.hu.

2020. október 19. 14:04
null

A Disney saját streaming-szolgáltatásán, a Disney+on kér elnézést, amiért több régebbi mesében rasszista, érzéketlen vagy nem polkorrekt módon ábrázolta az egyes szereplőket – számol be a qubit.hu. Azt, hogy mi a sértő, külső szakértők bevonásával állapították meg, ezek előtt a filmek előtt egy rövid üzenet jelenik meg, amiben figyelmeztetik a nézőket a sértő tartalomra.

A Stories Matter névre hallgató projektben a cég nem távolítja el a kínálatából a kirekesztő klasszikusokat, mint írják, azért is látják el őket a figyelmeztető üzenettel, hogy emlékeztessenek a múlt hibáira, és lehetővé tegyék a párbeszédet és a diverzitás ünneplését. A cég honlapján négy példa látható a kirekesztésre: a Macskarisztokraták, a Dumbo, a Pán Péter és A svájci Robinson család.

A hivatalos vezeklésben a Macskarisztokraták keleti származású macskájáért kérnek elnézést, mert evőpálcikákkal zongorázott, a Dumbóban a varjak sértik az afroamerikai közönséget, ráadásul fehér szinész szinkronizálta őket, a Pán Péterben pedig rézbőrűnek nevezik az amerikai őslakosokat. A BBC gyűjtése szerint ez még nem minden: a Susi és a tekergőben is sértően ábrázolják az ázsiai-amerikaiakat, a mexikói származású kutyát pedig sztereotip módon egy rajzolt csivava játssza, ez is sértő. A Dzsungel könyve sem úszta meg, ott Lajcsi királyt vádolják azzal, hogy az alkotók az afroamerikaiak rasszista karikatúrája.

A bocsánatkérő üzenet az Aladdin előtt is megjelenik. A szinkronnal ebben az esetben is probléma volt: korábban többen sérelmezték, hogy a mesék pozitív hőseinek mindig fehér bőrű amerikaiak adják a hangját, míg a negatív hősök gyakran beszélnek akcentussal, Dzsafarról például azonnal meg lehet állapítani, hogy külföldi, és azt is, hogy nem valami jó fej. 

Összesen 60 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
egripeti77
2020. október 20. 08:12
Drezda bombázásáért, Nagasakiért és Hirosimáért, az amerikai indiánok 90%-nak kiirtásáért mikor kérnek bocsánatot?
mokány
2020. október 20. 07:17
Meseország mégse mindenkié ?
hegyivadász
2020. október 20. 06:48
Barmok! A fehéreket kifigurázó és negatív színben feltüntető filmek előtt is lesz figyelmeztetés? (Költői kérdés volt.)
ujujuj
2020. október 19. 23:55
Végre elmondta valaki, miért rasszista a macskarisztokraták. Már legalább harmincszor megnéztem a kislányommal, és nem találtam benne, de most már tudom. Bár engem fehér emberként nem sértene, ha a kínaiak csinálnának egy olyan rajzfilmet, ahol az európai cica késsel és villával zongorázik, de én nem is beszélem a lipcsi újbeszélt, úgyhogy meg sem próbálom megérteni. Tudtok javasolni valami jó buzimesét, hogy ne ilyen rasszista dolgokat mutogassak a gyereknek?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!