„Folyamatos migrációs válságban élünk” – szakértők az új népvándorlásról

„2015-2020: a migrációs válság öt éve” címen rendezett konferenciát a Migrációkutató Intézet az online térben. A rendezvényt Janik Szabolcs, a Migrációkutató Intézet (MKI) igazgatóhelyettese nyitotta meg és moderálta. A meghívott előadók között volt Dr. Tálas Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Stratégiai és Védelmi Kutatóintézetének igazgatója, Dr. Marsai Viktor, az MKI kutatási igazgatója és az NKE egyetemi adjunktusa, Dr. Szalai Máté, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója, valamint a Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusa, illetve Dr. Tóth Norbert, az MKI vezető kutatója és az NKE egyetemi docense.

Janik Szabolcs elmondta, hogy az elmúlt öt évben talán úgy ismerkedhettünk meg a tömeges bevándorlás fogalmával Európában, mint még soha korábban, hiszen

változó intenzitással, mely különösen a frontországokat érintette és érinti, köztük hazánkat is.

A koronavírus legsúlyosabban a kibocsátó országokat fogja érinteni

A kerekasztal-beszélgetést Tálas Péter kezdte. A szakértő szerint ha megnézzük azokat a dokumentumokat, melyek az EU-t határoló államok migrációs helyzetével foglalkoznak, megállapíthatjuk, hogy romló biztonsági helyzetről beszélünk. Ennek egyik fő oka az lehet, hogy különösen a közel-keleti térségben korábban nagyon aktív

„A mai Európába tartó migráció szempontjából két legfontosabb régió, a Közel-Kelet és Észak-Afrika esetében is az tapasztalható, hogy az USA hátrébb lép pár lépést és a helyi szövetségesekre bízza inkább a megoldást, ami nem tesz jót a biztonsági környezetnek” – fogalmazott. Jelentős változás a kutató szerint az is, hogy egyre több nem állami szereplő vállal jelentős szerepet ezekben a konfliktusokban, ami még komplexebbé teszi a konfliktushelyzetet. 

Tálas szerint a migráció egyik kulcsfontosságú oka a jövőben ugyanakkor a klímaváltozás lesz, különösen Afrikában, melynek megoldására mindenféleképpen törekednie kell a fejlett világnak. A szakértő felhívta rá a figyelmet, hogy ugyan most a koronavírus pandémia miatt csökkent a migrációs hajlandóság, illetve az áramlások lehetősége, ugyanakkor ez nem fog örökké tartani. „Sőt, a COVID-válság gazdasági hatása leginkább azokat az országokat fogja súlyosan érinteni, ahonnan eljöttek ezek az emberek, ami ismét, még erősebben növelni fogja az elvándorlási hajlandóságot” – jelentette ki Tálas Péter. A szakértő emellett abban látja az európai migrációs nyomás kezelésének legnagyobb hibáját, hogy

melyben az Egyesült Államok szerepét ugyan nem globálisan, de regionálisan olyan új hatalmak veszik át, mint Oroszország, Kína vagy India. „Az Európai Unió erre nem képes, holott helyettük senki nem fogja megoldani az Európára nehezedő migrációs nyomás kérdését” – húzta alá.

Csökkent a nyomás, de baljós a jövő

A következő előadó Szalai Máté volt, aki elsősorban arról beszélt, hogy a közel-keleti rendszer miképp változott, és milyen helyi faktorok befolyásolhatják a migrációt hosszú távon. „Szinte már közhely, de nagyon igaz: a Közel-Kelet folyamatosan változik” – kezdte Szalai. A kutató szerint változások ugyan voltak, azonban ezek nem rendszerszintűek, hiszen sem a 2016-os török puccskísérlet, sem az ankarai beavatkozási kísérletek a különböző közel-keleti konfliktusokba, sem Izrael szerepének alakulása, sem a szaúdi-iráni rivalizálás nem hozott döntő változást a régióban. Szalai Máté szerint három szempont van, amiken keresztül a változásokat meg kell vizsgálni a régióban: ezek a globális szereplők, a regionális szereplők és az államon belüli szereplők változásai. Szemben az előzetes elvárásokkal, Szalai szerint Trump 2016-os megválasztása sem hozott lényegi változásokat a térségben. Ugyan az Iránnal kötött szerződést felmondták és az Ábrahám-tervet is aláírták, lényegi változást egyik sem hozott egyelőre. 

A szakértő ezt követően cáfolta azokat a korábbi híreket, melyek szerint a szíriai konfliktus azért mérgesedett el 2015-ben, mert Oroszország is beavatkozott. Ugyanakkor kiemelte, hogy Moszkva nem is túl nagy segítség Szíriában, hiszen nem végeznek sikeres stabilizációs munkát. Kritikusan hozzátette, hogy az EU azonban még annyi mindennel sem dicsekedhet, mint az oroszok, hiszen „gyakorlatilag semmit nem csinált a Közel-Keleten az elmúlt öt évben”. Szalai szerint a regionális rend jelenleg a „kompetitív heteropolaritáshoz” hasonlít, ami azt jelenti, hogy a versenyző felek a régióban nem válnak két jól elhatárolható blokká, hanem feldarabolva,

illetve a multipolaritáshoz hasonló módon, ám attól enyhén eltérve a sokszereplős rendszerben megjelentek jelentős kihívókként a nem állami szereplők is, mint például az Iszlám Állam terrorszervezet. Az ISIS-szal kapcsolatban Szalai kiemelte, hogy a kalifátus területi megszűnése ellenére az Iszlám Állam nem pusztult el, hiszen a hálózata fennmaradt.

Szalai Máté szerint a migrációt nem lehet kizárólagosan az államiság változására fogni, hiszen a Közel-Keleten közel egy évszázada folyamatosak a konfliktusok, ugyanakkor még a stabilitást sem lehet egyértelmű biztosítékként kezeli, hiszen, mint azt Egyiptomban láthatjuk, egy új és stabil rezsim is generálhat feszültséget hosszú távon. A szakértő felvázolt a közönségnek egy ötpontos listát, melyek megvizsgálásával meghatározható az esetleges migrációs nyomás mértéke. Az általa kiemelt öt legfontosabb szempont a gazdasági lehetőségek, a környezetváltozás, az államiság, az országot elhagyó közösség helyzete és a „konfliktusosság”. Szalai nem kívánt részletesen foglalkozni a gazdasági kilátásokkal és a környezetváltozással, hiszen mint fogalmazott: „Izrael és az Öböl-menti államok kivételével mindenhol kiemelkedő gazdasági problémák vannak, a klímaváltozás pedig az egész régiót egyaránt érinti, ráadásul a helyiek nem is igazán érzik sajátjuknak a problémát”.

Az államisággal kapcsolatban megállapította, hogy az államok sérülékenységét évente felmérő index tanúsága szerint sok országban romlott a helyzet (pl. Szíria, Jemen, Törökország), egyes helyeken stagnált (pl. Irán, Egyiptom, Afganisztán), ugyanakkor olyan kibocsátó országot is találunk, ahol javult az átlag (pl. Irak). A kivándorolt közösségek helyzetével kapcsán elmondta, hogy a két legfontosabb régiós befogadó országban, Törökországban és Libanonban is jelentősen megemelkedett a bevándorlók száma. Törökországban jelenleg 4,1 millió, Libanonban pedig feltételezhetően 1-1,5 millió menekült tartózkodik. „A törökországi menekültek száma 2015 óta megkétszereződött” – emelte ki a kutató. „Konfliktusosság” tekintetében a két legfontosabb gócpont továbbra is Szíria és Jemen a szakértő szerint, mely konfliktusok intenzitása ugyan csökken, azonban ezekre a közeljövőben egyelőre nem várható megoldás. Szalai Máté zárásként kiemelte, hogy a migrációs nyomás jelenleg kisebb Európán, mint amekkora korábban volt, azonban túl sok olyan tényező van a horizonton, melyek a közeljövőben komoly problémát jelenthetnek.

Afrika alapvetően pozitív folyamatként tekint a migrációra

A sort Marsai Viktor folytatta, aki a migráció afrikai hátterét mutatta be. Emlékeztetett, hogy a fekete kontinensről induló migrációs hullám kezdetét nem 2015-re, hanem 2014-re datálhatjuk, hiszen ekkor már összesen 500 ezer migráns érkezett olasz földre Líbiából a Földközi-tengeren át. Legfontosabb pontként Marsai azt emelte ki, hogy

sőt, egy alapvetően pozitív folyamatnak vélik, hiszen a munkaerő áramlásaként fogják fel, ráadásul az Európába távozó honfitársaik bőkezű összegeket juttatnak haza, ami segíti a helyi gazdaságokat. Az afrikai országok emellett jelentősen profitálnak az európaiak által hozzájuk utalt fejlesztési pénzekből, melyeknek így a hatékonysága erősen megkérdőjelezhető, hiszen épp emiatt nem áll érdekükben megfékezni lakosságuk kiáramlását. Az MKI kutatási igazgatója fontos pontként emelte ki azt is, hogy nem a legszegényebbek indulnak útnak Afrikából, hanem azok, akik rendelkeznek valamennyi tőkével, ugyanis ők engedhetik meg maguknak ezt leginkább. A migrációs hajlandóság magas arányára is felhívta a figyelmet: ma minden harmadik afrikai (átlagban az országok lakosságának 35%-a) tervezi tartósan elhagyni az országát. A népességrobbanás mellett növekvő arányszámok jelentőségét is kiemelte, ugyanis ma Afrikában mindössze egy ezredszázalékos népességnövekedés is plusz egy millió potenciális bevándorlót jelenthet Európa számára is.

Marsai stratégiai kihívásként írta le a túlnépesedést, a klímaváltozást és a fegyveres konfliktusokat. A túlnépesedés sok országban egyértelműen a lakosság elvándorlását eredményezi. Ezekre példa napjainkban Egyiptom és Etiópia, ahol immáron 100 millió fölé nőtt a lakosság száma, melyet egyszerűen az állam már nem tud kezelni. „A klímaváltozás is komoly kihívás, melynek központi oka a törékeny államisággal járó tartalékhiány. Elég megnéznünk Szomáliát: az utóbbi évek aszályait követően özönvízszerű esőzések sújtják az országot, melyet nem képes kezelni az állam” – jelentette ki. Meglepő módon a kontinensen belüli mozgások is az Európába történő kivándorlást erősítik: például Burkina Fasónak jelenleg 1 millió, míg Nigériának 2 millió menekült számára kell megfelelő körülményeket biztosítania, ami nagyon sok forrást visz el. Azonban

 „Hiába beszélünk Angola vagy Botswana sikeréről, alapvetően nem ez a jellemző Afrika-szerte” – emelte ki. Marsai azzal zárta a gondolatait, hogy míg a koronavírus nyomán átmenetileg mérséklődött az Európára nehezedő migrációs nyomás, a COVID hosszú távon komoly problémát jelenthet még az Európai Unió számára migrációs fronton is, hiszen a legvisszafogottabb elemzések szerint is drámai következményei lesznek a járványnak az afrikai gazdaságokra 2021-ben.

Az európai jogalkotás bajban van

A sort Tóth Norbert zárta, aki kijelentette, hogy „bajban van” a 2015 után kibontakozott európai migrációs válságra reflektáló nemzetközi jogi változtatásokkal kapcsolatban, hiszen véleménye szerint lényegi változtatások nem történtek. Mint kiemelte, a bírói és hatósági jogalkalmazás területén is történtek változások, ugyanakkor a jogalkotás szintjén nem nagyon. „Az egyetemes szabályokat illetően az egyetlen és legnagyobb fejlemény a globális migrációs és menekültügyi paktumok elfogadása volt, amelyek ugyanakkor nem rendelkeznek jogi kötőerővel. Ráadásul ezeken a területeken most nem is lehetne reálisan új, az államok többsége által elfogadott nemzetközi szerződéseket elfogadni” – jelentette ki a nemzetközi jogász.

Az uniós jogalkotással kapcsolatban megjegyezte, hogy ugyan gyorsabb folyamat, mint a nemzetközi, ugyanakkor még mindig lassabb, mint a nemzeti megoldások. Tóth Norbert az egyetlen és legnagyobb migrációs tematikájú javaslatnak a 2015 tavaszán elfogadott, az Európai Bizottság által előterjesztett Európai Uniós Migrációs Agendát tartja, melynek keretében születtek jogalkotási javaslatok 2016-ban, 2018-ban és 2020-ban is, ugyanakkor ezek nem tekinthetők túl sikeresnek, hiszen rendkívül megosztották a tagállamokat. Tóth emellett felhívta a figyelmet a klímamenekültek kérdésére is, amely a Migrációkutató Intézet legutóbbi hasonló konferenciáján került elő hangsúlyosan (erről szintén beszámoltunk).

Nyitófotó: MTI/ EPA/ EFE/ Angel Medina