Lindsay Graham, dél-karolinai republikánus politikus, a szenátus igazságügyi bizottságának vezetője kifejtette, hogy bár a meghallgatás az elnökválasztáshoz időben közel esik, de nincs alkotmányos akadálya. Utalva a republikánusok és a demokrata párti politikusok közötti mély nézetkülönbségekre a kinevezés ügyében, leszögezte: „most valószínűleg nem arról lesz szó, hogy meggyőzzük egymást, hacsak nem történik valami drámai fejlemény”. Hozzáfűzte, hogy „ez egy hosszú és perlekedő hét lesz”.
A meghallgatás nyitó napjának délelőttjén a republikánus szenátorok hangsúlyosan szóltak arról a feltételezett demokrata párti lépésről, miszerint esetleges győzelmük esetén a demokraták „feltöltenék”, vagyis jelentős mértékben kibővítenék a szövetségi legfelsőbb bíróság létszámát demokrata párti bírákkal. Chuck Grassley, iowai republikánus szenátor ezt fenyegetésnek minősítette. John Cornyin texasi republikánus szenátor pedig úgy vélekedett, hogy egy ilyen lépéssel a demokraták az alkotmánybíróságot új törvényhozó testületté alakítanák át.
Veszélybe kerülhet az Obamacare?
A demokraták hétfőn arra összpontosítottak, hogy a konzervatív bírójelölt kinevezésével veszélybe kerülhet az Obamacare néven ismert egészségbiztosítási törvény, és ezzel amerikaiak millióinak egészsége. „Ennek a jelölésnek a tétje amerikaiak millióinak egészségbiztosítása” – jelentette ki Dianne Feinstein, kaliforniai szenátor, a bizottság rangidős demokrata párti politikusa.
Kamala Harris, kaliforniai szenátor, a demokraták alelnökjelöltje – aki a koronajárványra hivatkozva nem személyesen, hanem csak interneten vesz részt a meghallgatáson – „felelőtlenségnek” minősítette a szenátusi meghallgatást. Mint fogalmazott: a republikánus többség „nem vett tudomást a jóérzésű kérésről”, miszerint a meghallgatást el kellett volna halasztani. „Veszélybe sodorják” a kongresszus politikusait. Harris szerint „a szenátusnak inkább a családok megmentésével kellene foglalkoznia”.