Veszélyesebb a koronavírus azokra, akik a neandervölgyi ember génjeit hordozzák

2020. szeptember 30. 18:17

A kutatók azt azonban nem tudták feltárni, hogy a gének ezen csoportja miért okoz komplikációkat Covid-19-betegeknél.

2020. szeptember 30. 18:17
null

Magasabb a súlyos Covid-19 kialakulásának a kockázata azoknál, akik a neandervölgyi ember génjeit hordozzák – állapították meg német kutatók. „Aki ezt a génváltozatot örökölte, háromszor nagyobb valószínűséggel kerül lélegeztetőgépre koronavírus-fertőzés esetén” – közölte Hugo Zeberg, a lipcsei Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet kutatója.

Svante Pääbo vezetésével a német intézet tudósai voltak azok, akik több mint tíz éve a neandervölgyi ember teljes genetikai állományát megfejtették egy 38 ezer éves, Horvátországban előkerült neandervölgyicsontból nyert DNS-ből. A tudósok azt is kimutatták, hogy az Európában, Ázsiában és Amerikában elő mai emberek DNS-ének mintegy két százaléka a neandervölgyi embertől származik, azóta azt is bizonyították, hogy az afrikaiak DNS-ében is van valamiféle neandervölgyi örökség.

Az európai népesség 16 százalékánál megtalálható ez a géncsoport

A Nature című tudományos folyóiratban szerdán bemutatott tanulmányban Zeberg és Svante Pääbo azonosította gének azon csoportját, amelynek megléte növeli a kórházi kezelés és légzési elégtelenség kockázatát koronavírus-fertőzés esetén.

Megállapították hogy ezek a gének egy olyan csoporthoz tartoznak, amelyek a neandervölgyi embertől öröklődtek. Ez a géncsoport megtalálható az európai népesség 16 százalékánál, a dél-ázsiai populáció felénél, míg Afrika és Kelet-Ázsia lakói esetében egyáltalán nincs jelen.

„Kiderült, hogy ezeket a génváltozatokat a modern ember a neandervölgyiektől örökölte, amikor mintegy 60 ezer éve keveredett velük” – magyarázta Zeberg.

Maradtak még kérdések

A kutatók azt azonban nem tudták feltárni, hogy a gének ezen csoportja miért okoz komplikációkat Covid-19-betegeknél. „Nyugtalanító, hogy egy ilyen genetikai örökségnek a neandervölgyi embertől ilyen tragikus következményei vannak a mostani világjárványban. Ezt a lehető leggyorsabban meg kell vizsgálni” – mondta Pääbo.

A kutatók szerint a géncsoport nem egyenlően van jelen a különböző földrajzi térségekben. Miközben megtalálható a dél-ázsiaiak, különösen a bangladesiek mintegy felének a genomjában, az európaiaknak csak 16 százaléka hordozza.

A legnagyobb az előfordulása a bangladesieknél, 63 százalékuk hordozza. Az Egyesült Királyságban végzett kutatások például kimutatták, hogy az általános népességhez képest a bangladesi eredetűek esetében mintegy kétszer nagyobb a kockázata annak, hogy a beteg meghal koronavírus-fertőzés esetén.

Keveredés

A mai ember Afrikából származik, és a Közel-Keleten keveredett a neandervölgyiekkel. A két emberfaj mintegy 60 ezer éve találkozott, és majd 30 ezer évig élt egymás mellett. A neandervölgyi ember genetikai öröksége innen indult vándorútjára Európába és Ázsiába. Azóta számos kutatás bizonyította a neandervölgyi ember genetikai örökségét.

(MTI)

Összesen 66 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csomorkany
2020. október 11. 11:28
És mi van a brit tudósokkal?
barnabibambi
2020. október 02. 06:30
Na még egy hülye tézis ! Unatkozó emberkék kitalációja.A városi emberkék puhányok és mondhatni inkubátorból kerültek ki és ebből kifolyólag gyenge génállományuk.,azaz minden nyavaja megbetegíti őket!
Az ajtónak támaszkodni tilos
2020. október 01. 21:12
A neandervölgyiek prímitívek voltak, mint a magyar ellenzék.
BőröndÖdön
2020. október 01. 20:57
Veszélyben a Fidesz Poltikai Bizottsága...:)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!