Zelenszkij újabb bosszút tervelt ki Magyarország ellen – ez mindenkinek fájhat

Nem véletlenül próbálkoznak az ukrán drónok – mutattak rá az elemzők.

A törvényjavaslat októberben kerülhet a parlament elé.
A dán kormány kedden közölte, hogy módosítást nyújt be a nemi erőszakot definiáló törvényhez. Az új jogszabály szerint a jövőben csak az a nemi aktus nem számít erőszaknak, amelybe mindkét fél beleegyezett. A Ritzau dán hírügynökség értesülései szerint a szóbeli beleegyezésen kívül a ráutaló magatartás (csók, érintés, nyögés) is beleegyezésnek számít majd.
Az eddigi szabályozásban nemi erőszaknak számítottak azok az esetek, amikor az áldozat határozott nemet mondott a közösülésre, de a másik fél ezt nem vette figyelembe. Meg kell változtatnunk a nemi erőszak társadalmi felfogását, és ennek egyik mérföldköve a fogalom törvényi újradefiniálása – hangsúlyozta Nick Haekkerup dán igazságügyi miniszter. A törvényjavaslat októberben kerülhet a parlament elé.

(MTI)
