Csak 2024-ben állhat vissza a légi utasforgalom szintje Európában

2020. július 16. 14:12

Az európai repülőterek forgalma éves szinten 64 százalékkal csökken, és 32,4 milliárd euró bevételkieséssel kell számolniuk.

2020. július 16. 14:12
null

A Repülőterek Nemzetközi Tanácsa (ACI) európai divíziója szerint a korábban vártnál egy évvel később, csak 2024-ben állhat vissza a 2019-es szintre az utasforgalom az európai repülőtereken. A szervezet csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, júniusban a vártnál jóval kevesebb, 16,8 millió utast kezeltek az európai légikikötőkben, ez a tavalyi szinthez képest 93 százalékos csökkenés. Bár június elején még 267 ezer, a hónap végére pedig már 757 ezer utast regisztráltak naponta, ez még mindig elenyésző az egy évvel korábbi 8 milliós napi átlagos forgalomhoz képest.

Az ACI felhívta a figyelmet arra, hogy az előző hónaphoz képest marginális, 5 százalékos javulás figyelhető meg, és a júliusi előzetes adatokból az látszik, hogy a forgalom a tervezett 30 helyett alig 20 százalékos mértékben áll majd helyre. Emiatt az ACI módosította a májusban kiadott előrejelzését: most azzal számolnak, hogy 2023 helyett csak 2024-ben érik el a 2019-es utasforgalmi szintet, az európai repülőterek forgalma éves szinten 64 százalékkal csökken, és 32,4 milliárd euró bevételkieséssel kell számolniuk a légikikötőknek, 67 százalékkal kevesebbre, mint egy évvel korábban.

Olivier Jankovec, az ACI Europe vezetője a közleményben az uniós tagállamok utazási korlátozásait tette felelőssé a lassabb növekedésért. Állítása szerint még a nyári csúcsidőszakban is érezteti hatását, hogy a nemzetállamok nem hangolták össze az intézkedéseiket, ez pedig rombolja a légi közlekedésbe vetett bizalmat.

További problémaként említette, hogy alacsony a gépek kihasználtsága, ezért a repülőterek bevételei nem nőnek annyira, mint a kiadásaik, ezért rövid időn belül számos regionális repülőtér anyagi támogatásra szorul, különben az üzemeltető csődbe megy.

(MTI)

 

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csigorin
2020. július 17. 18:08
nem szabad most jegyet venni az csak ingyenhitel a legitarsasagnak meg kell varni mig tenyleg repulnek
ElBundi
2020. július 17. 09:34
Vajon miért éppen 2024? Addigra elkészül a "világot megváltó" gates-i vakcina, nomeg a lábnép ellenállása is talán megtörik. 7 milliárd ember harca a világ elite ellen... Nyernünk lell.
3M..
2020. július 16. 20:44
2024-ben a Fidesz után, tehát újra föláll a MALÉV. Örvendetes. Szebb Jövőt!
sors
2020. július 16. 19:45
Jó lenne, ha soha nem lenne már ebben az értelemben régi a világ. Ez a folyamatos utazgatás csak annak a jele, hogy az emberek mindig a külső világból akarnak erőforrást behúzni maguknak és nem belülről akarnak kifelé élni, ahogyan egészséges lenne. Én inkább támogatnék egy Lao-Ce féle világot. Nem a technológia, adott esetben a repülés megvetéséről van szó, fent kell ezt tartani, de nem szórakozási célból, hanem veszélykezelésre, munkára. Nekem ez a véleményem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!