A boszniai főképviselő lemondásáról

Írta: Bunford Zsolt (egykori nyugat-balkáni miniszterelnöki megbízott, a KKM korábbi politikai igazgatója, az Információs Hivatal egykori főigazgatója)

Távozik Schmidt főképviselő

A napokban jelentette be lemondását Christian Schmidt, Bosznia-Hercegovina nemzetközi főképviselője, aki öt meglehetősen viharos év után távozik tisztségéből. Schmidt távozása nem tekinthető váratlannak, Trump elnökségének kezdete óta a „levegőben volt”, mivel a főképviselő a Biden-adminisztráció távozásával elvesztette legfőbb támogatóját és irányítóját. Utódját a nemzetközi közösség (pontosabban a meghatározó nyugati hatalmakat, valamint Oroszországot és Törökországot is magába foglaló Békevégrehajtási Tanács Irányítóbizottsága) a tervek szerint júniusban választja meg, addig hivatalban marad.

amely a háború 1995-ös befejezése óta lényegében nemzetközi protektorátus alatt működik (vagy inkább nem működik). A világ egyik legbonyolultabb berendezkedésű, kevesebb, mint 4 millió lakosú nyugat-balkáni országát három államalkotó nemzet (szerb, horvát, bosnyák) alkotja, az állami szint mellett külön létezik a Bosnyák-horvát Föderáció, valamint a szerbek túlnyomó többségét tömörítő Szerb Köztársaság (RS), és külön kezelendő a Brcko-i körzet. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a Föderációt kantonok alkotják saját kormányokkal.

Mérlegen a főképviselő tevékenysége

A most 68 éves Schmidt bajor keresztényszocialista politikusként Merkel választottjaként került tisztségébe 2021 nyarán. Azt a Valentin Inzkot váltotta, aki 2009 és 2021 között töltötte be a főképviselői tisztséget. Az osztrák diplomata arról vált hírhedté, hogy egy évtizeden keresztül lényegében semmit sem csinált, ugyanakkor mandátuma végén „megtáltosodott” és sikerült teljes mértékben magára haragítania a szerbeket, mivel a népirtás tagadásával kapcsolatban hozott döntésével feltépte az alig behegedt háborús sebeket. 

Már a kezdet is meglehetősen viszontagságosra sikeredett. Az ERNSZ Biztonsági Tanácsa ugyanis formálisan nem választotta meg, a három államalkotó nemzet közül a szerb nem is tekintette legitim nemzetközi képviselőnek. Legfőbb küldetésének a volt német mezőgazdasági miniszter nem azt tekintette, hogy segítse az ország önállóvá válását, hanem hogy maradéktalanul kövesse az amerikai demokrata adminisztráció által küldött Michael J. Murphy nagykövet utasításait. 

Murphy és az önálló arcéllel aligha rendelkező Schmidt legfőbb célja az volt, hogy megszabaduljanak az általuk az ország haladásának legfőbb akadályának tartott Milorad Dodik boszniai szerb elnöktől, az RS hosszú évtizedek óta hatalmon levő, legitim módon megválasztott vezetőjétől, akit „szeparatizmussal”, függetlenségi törekvésekkel és az ország szétszakításával vádoltak meg. Dodik a boszniai szerbek érdekeinek következetes érvényesítésével, a szerbek jogainak biztosítása érdekében tett lépéseivel, a bosnyák centralizációs törekvések elleni fellépésével egyértelműen „szálka” volt a bosnyákokat „favorizáló” amerikai demokraták és a washingtoni álláspontot szolgaian követő brüsszeli mainstream szemében. Dodik politikai ellehetetlenítése érdekében a demokraták szankciókat vetettek ki a boszniai szerb elnökre, családjára és az RS politikai-gazdasági elitre, miközben Schmidt igyekezett az igazságszolgáltatási rendszert is bevetni: a főképviselő aktív beavatkozásával egy teljes mértékben átpolitizált bírósági döntés eredményeként végül Dodik elnököt 2025 februárjában egy év börtönre ítélték és hat évre eltiltották a közügyektől, emiatt le kellett mondania az RS elnöki tisztégéről (a pártelnöki pozícióját azonban megtarthatta). Mindezt egy olyan „bűncselekmény” miatt, hogy nem volt hajlandó elismerni és az RS-ben kihirdetni a főképviselő döntéseit. 

Világos, hogy egy egyértelműen átpolitizált ügyben a bíróság egy politikai ítéletet hozott.

Időközben azonban alapvetően megváltozott a nemzetközi környezet: 

Bár sokáig nem körvonalazódott világosan, hogy az új amerikai vezetés milyen Bosznia-politikát fog folytatni, de egyértelmű volt, hogy a korábbi, szerbeket büntető, egyértelműen elfogult washingtoni magatartásnak vége, és egy, a három államalkotó nemzet vonatkozásában jóval kiegyensúlyozottabb politika következik. Ezt világosan jelezte, hogy a boszniai szerb vezetéssel szembeni amerikai szankciókat feloldották, Dodik újra szabadon utazhatott az Egyesült Államokba. Murphy távozásával pedig Schmidt teljes passzivitásba vonult, az elmúlt egy évben nemigen hozott semmilyen érdemi lépést, nyilvánvalóan csak idő kérdése volt, hogy az amerikaiak mikor érik el eltávolítását. Ennek a folyamatnak a betetőzését jelenti a mostani lemondás.

Hogyan tovább Bosznia-Hercegovina?

Schmidt lemondása hosszú hónapok óta várható volt, távozása ugyanakkor egy rendkívül kényes pillanatban következik be. Bosznia-Hercegovinában ugyanis idén októberben általános választásokat tartanak, állami, föderációs és RS-szinten egyaránt. A választások előtt „hagyományosan” törékeny belpolitikai helyzetben a nemzetközi képviselő kulcsszerepet játszik. Kérdéses ugyanakkor, hogy sikerül-e júniusban olyan nemzetközi képviselőt választani, aki egyaránt megfelel az amerikaiaknak, az oroszoknak és Törökországnak. Itt meg kellene említeni az Európai Uniót is, amely azonban aligha tekinthető fajsúlyos szereplőnek Bosznia-Hercegovina kapcsán. 

A főképviselő személyén túl azonban egy sokkal fontosabb kérdés is tisztázásra vár: miként alakuljon Bosznia-Hercegovina jövője, az 1995-ben a daytoni megállapodással kialakított állam meddig maradjon nemzetközi gyámság alatt, illetve nem jött-e el az ideje annak, hogy az államalkotó nemzetek saját kezükbe vegyék sorsukat.  Bosznia-Hercegovina ugyanis egy olyan ország, ahol a három államalkotó nemzet közül kettő elégedetlen a helyzetével. A horvátok úgy érzik, hogy messze nem rendelkeznek egyenlő jogokkal a bosnyákokkal. Legfontosabb törekvésük a választási törvény módosítása annak érdekében, hogy a horvátok saját maguk választhassák meg képviselőjüket a háromtagú állami szintű Elnökségben, továbbá hosszú távon a mostani Bosnyák-Horvát Föderáció helyett egy önálló, (harmadik) entitás kialakítását követelik. 

 a nemzetközi felügyelet bezárását és a szerbek jogainak tiszteletben tartását. A szerbek azt is hangsúlyozzák, hogy hosszú távon a teljes önállóság jelentheti a kiutat a működésképtelen államból. A nemzetközi közösség (elsősorban a nyugati hatalmak) ugyanakkor a legitim szerb törekvéseket eddig következetesen elutasították azért, mert attól tartanak, hogy ez háborút jelentene.

A bonyolult nemzetközi helyzetben nehezen képzelhető el, hogy az amerikaiak vagy bármely nagyhatalom éppen most döntene úgy, hogy eljött az idő arra, hogy Bosznia-Hercegovina önállóvá váljon, ugyanakkor a főképviselő megválasztásával együtt átgondolásra szorulna a teljes daytoni rendszer fenntarthatóságának kérdése.  Egyes meg nem erősített hírek szerint komolyan szóba kerülhet a főképviselői intézmény gyengítése, sőt a főképviselő hivatalának (OHR) áthelyezése például Svájcba. Erre a gyengített szerepfelfogásra utalhat, hogy Schmidt utódjaként szóba került Emanuele Giaufret, az Európai Külügyi Szolgálat nyugat-balkáni térségért is felelős vezetője, az EU korábbi belgrádi nagykövete. Az egyébként olasz állampolgárságú Giaufret vitathatatlanul jól ismeri a térséget, ugyanakkor egy „színtelen-szagtalan” uniós képviselő, akitől aligha várható bármi önállóság. (Olaszország ugyanakkor figyelemre méltó pozíciókkal rendelkezik a balkáni térségben és Bosznia-Hercegovinában, az EU boszniai nagykövete mellett az EU katonai missziója parancsnoka is olasz).

Mások úgy vélik, hogy az ország sorsa valójában egyik nagyhatalom számára sem fontos, mivel Bosznia nem rendelkezik erős gazdasági potenciállal. Ennek ellentmondhat ugyanakkor az a tény, hogy éppen a napokban került sor a Horvátország és Bosznia-Hercegovina közti Déli Interkonnektor gázvezeték megépítéséről szóló megállapodás aláírására. A projekt kivitelezője ugyanis egy amerikai cég lenne, világosan kijelölve a formálódó amerikai gazdasági érdekeket.

Mi a magyar érdek?

Magyarország „majdnem” szomszédos országként egyértelműen Bosznia-Hercegovina stabilitásában és prosperitásában érdekelt. Magyar katonáink az EUFOR misszió aktív és megbecsült tagjai, 2024-ben hazánk adta az EUFOR parancsnoki posztját. Nem hagyhatjuk, hogy egy biztonsági vákuum alakuljon ki Európa közepén. Egyelőre azonban nincs is arra utaló jel, hogy bárki is háborúra készülne az országban. 

Világosan látható, hogy az 1995-ben meghatározott daytoni rendszer – amelynek akkori egyetlen célja az volt, hogy véget vessen a vérontásnak – változtatásra szorul. 

Nehezen kérdőjelezhető meg a szerb törekvések jogossága, így Dodik elnök úr azon vágya, hogy a szerbek saját kezükbe vegyék sorsukat, hogy ne külföldiek döntsenek a helyi ügyekben, hogy ne külföldiek kapjanak helyet az Alkotmánybíróságban, és így tovább. A Bosznia-Hercegovina szuverenitására irányuló szerb törekvések abszolút legitim igények, amelyeket a nemzetközi közösségnek előbb-utóbb figyelembe kell vennie. Magyarországnak – kihasználva a régióval kapcsolatos érdekeit, elkötelezettségét, tudását – aktívan és kezdeményezően kell fellépnie ebben a kérdésben. 

Bosznia-Hercegovina jövőjét illetően az EU-tagság kérdése meghatározó jelentőséggel bír. Teljesen világos, hogy egy nemzetközi ellenőrzés alatt álló ország nem lehet az EU tagja, tehát előbb-utóbb már csak az uniós tagság miatt is napirendre kell tűzni az OHR megszüntetésének kérdését. Ráadásul a „több EU automatikusan kevesebb OHR-t” fog jelenteni, azaz a csatlakozási tárgyalások megkezdésével és a csatlakozáshoz szükséges uniós feltételek teljesítésével egyértelműen csökkenni fog az OHR szerepe, ami végül teljesen irrelevánssá válhat. Bosznia-Hercegovina a régió legtöbb országához képest csak évtizedes késéssel, 2022-ben kapta meg a tagjelölti státuszt, de a konkrét csatlakozási tárgyalások még most sem kezdődtek meg. Ebben részben szerepet játszik a feltételek teljesítésének hiánya, ugyanakkor legalább ennyire fontos, hogy az EU részéről hiányzik a valódi szándék az integrációra. Jól érzékelhető, hogy az EU-ban nincs egy jól körvonalazható Bosznia-politika, sokkal inkább a sodródás és az önálló kezdeményezések hiánya jellemző. 

Magyarország számára a Bosznia-Hercegovinával kialakított együttműködés nem csak biztonsági, politikai, hanem gazdasági és kulturális prioritás is. Az elmúlt években a magyar kormány Boszniával kapcsolatos lépései látványossá váltak. Miközben egyértelműen világossá tettük elkötelezettségünket az ország integritása iránt, nagyon határozottan kifejeztük támogatásunkat a boszniai szerbek irányába. Ez része volt Orbán Viktor miniszterelnök úr azon törekvésének, hogy a régióban a több évszázados átkot megtörve új alapokra helyezzük a magyar-szerb kapcsolatokat. Ez egyaránt magába foglalta a Magyarország és Szerbia, valamint a Magyarország és a Boszniai Szerb Köztársaság közti együttműködést és partnerséget. Ez az erőfeszítés vitathatatlanul sikeresnek és eredményesnek bizonyult, és ennek megőrzése a jövőben is kiemelt fontossággal bír. Nem csak arról van szó ugyanis, hogy a magyar, a szerb és a boszniai szerb vezetők közti kapcsolatok barátivá váltak, hanem ennél sokkal többről: sikerült közelebb hozni egymáshoz a magyar és a szerb nemzetet annak érdekében, hogy mindkét nemzet erősebbé és sikeresebbé váljon. 
 

Fotón: Christian Schmidt  (ELVIS BARUKCIC / AFP)