Nem látják optimistán a világgazdaság kilátásait elemzők: szűk két év következhet

2020. március 24. 05:54

Magyarországon vagy minimális növekedést, vagy kétszázalékos visszaesést várnak tekintélyes elemzőcégek.

2020. március 24. 05:54

Londoni makrogazdasági elemzők legfrissebb előrejelzései szerint a 2008-2009-es globális pénzügyi válsághoz hasonló, vagy még sokkal mélyebb recesszió várható az idén a világgazdaságban az új koronavírus okozta járvány gazdasági hatásai miatt. Egyes elemzői várakozások szerint az idei évet a feltörekvő európai térség is recesszióban tölti, és a világgazdaság két év múlva érheti el ismét tavalyi teljesítményét.

Az egyik legnagyobb londoni gazdaságelemző műhely, az Oxford Economics hétfőn ismertetett, felülvizsgált prognózisában közölte: modellszámításai azt mutatják, hogy a világgazdasági szintű hazai össztermék (GDP) az idei év első felében 2 százalék körüli ütemben csökken. A ház hangsúlyozza, hogy ez időarányosan jórészt megfelelne a több mint egy évtizeddel ezelőtti pénzügyi válságot kísérő recessziónak. A cég londoni elemzői azzal számolnak, hogy az amerikai gazdaság teljesítménye 3 százalékkal, az euróövezeti GDP-érték 5 százalékkal, a valutaunión belül az olasz hazai össztermék 6 százalékkal zuhan 2020 első felében.

A ház ugyanakkor az idei év egészére V alakú, vagyis a meredek zuhanás után hasonlóan meredek fellendülést mutató globális növekedési pályát valószínűsít. Az Oxford Economics közgazdászai hangsúlyozzák azonban azt is, hogy jóllehet a kínai gazdaság napi jelzőszámai már mutatnak valamelyes javulást a korlátozások fokozatos feloldásával párhuzamosan, a cég által előnyben részesített aktivitási mutatók azonban továbbra is jelentősen elmaradnak az év jelenlegi szakaszára jellemző szintektől. Ezek közé tartozik a tanulmány szerint a kínai szénkitermelés, amely 20 százalékkal jár az ilyenkor szokásos átlag alatt.

A globális aktivitás közvetett mutatói közül a ház kiemeli a diszkrecionális – vagyis a napi szükségleteken túli, tetszés szerinti célokra fordított – fogyasztási kiadásokat. Ezek közé tartoznak az éttermi asztalfoglalások, amelyek az Oxford Economics kimutatása szerint globálisan csaknem 90 százalékkal zuhantak éves összevetésben. A cég hangsúlyozza, hogy ezek nem perifériális aktivitási jelzőszámok, mivel az ilyen jellegű diszkrecionális fogyasztás adja a világgazdasági szintű teljes fogyasztási érték 40 százalékát.

Kétszer mélyebben, mint 2009-ben

Egy másik tekintélyes londoni elemzőház, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) az eddigi legborúlátóbb előrejelzést állította össze a világgazdaság rövid távú kilátásairól. Közölte: modellszámításai arra vallanak, hogy az egész éves idei világgazdasági recesszió gyakorlatilag bizonyossá vált, és várhatóan kétszer olyan mély lesz, mint a 2009-ben mért visszaesés. A ház felülvizsgált előrejelzése szerint a globális GDP-érték 2020 egészében legalább 4 százalékkal csökken. A tanulmány hangsúlyozza, hogy a háborús éveket leszámítva ez lenne a legmélyebb globális recesszió 1931 óta.

A CEBR londoni elemzőinek számításai szerint az olasz hazai össztermék az idén várhatóan 11 százalékkal, a német és a spanyol GDP-érték egyaránt 8 százalékkal, az amerikai gazdaság teljesítménye 5 százalékkal zuhan. A CEBR közgazdászai ugyanakkor szintén azzal számolnak, hogy a meredek visszaeséseket jórészt hasonló ívű fellendülés követi jövőre. A ház 2021-re 3,4 százalékos globális növekedést vár, hangsúlyozza azonban azt is, hogy számításai alapján a világgazdaság csak 2022-ben lépi túl a 2019-ben elért GDP-értéket.

Magyarország jövőre lesz csak nyertes?

Az egyik legnagyobb londoni központú globális pénzügyi-gazdasági elemzőcsoport, a Capital Economics hétfő este ismertetett friss, jelentősen felülvizsgált prognózisa szerint a tágabb értelemben vett közép- és kelet-európai térség sem tudja kivédeni az idei recessziót. A ház szerint a régió gazdaságainak exportorientált szektoraira a külső kereslet összeomlása és a beszállítói hálózatokban kialakult fennakadások egyszerre rónak különösen nagy terhet. A Capital Economics londoni elemzői közölték: várakozásuk szerint az euróövezet hazai összterméke az idei második negyedévben 12,5 százalékkal zuhan negyedéves összevetésben, vagyis sokkal nagyobb mértékben, mint a 2008-2009-es válság idején. Akkor ugyanis a válságot megelőző csúcspont és a recesszió mélypontja között 6 százalékkal esett a valutaunió GDP-értéke.

A cég azzal számol, hogy ebben a környezetben a feltörekvő európai gazdaságok teljesítménye 2020 egészében átlagosan 2 százalékkal csökken, jövőre ugyanakkor az eddig vártnál jóval gyorsabban, 3,3 százalékkal emelkedik. A térségi átlagon belül a ház Magyarországon az idén 2 százalékos visszaesést, jövőre 3,8 százalékos növekedést valószínűsít.

A Capital Economics hétfői előrejelzése szerint Csehországban 4 százalékkal, Lengyelországban és Szlovákiában 3,5 százalékkal, Romániában és Oroszországban 1,5 százalékkal csökken a GDP-érték 2020-ban, de jövőre ezekben a gazdaságokban is jelentős, 3-5 százalék közötti növekedés várható. Az idei egész éves magyarországi recesszió mindazonáltal nem konszenzusos előrejelzés a londoni elemzői közösségben.

A Bank of America pénzügyi szolgáltató csoport kutatási részlegének (BofA Global Research) Londonban ismertetett friss előrejelzése Magyarországon 0,8 százalékos GDP-növekedést valószínűsít 2020 egészére. A cég szerint a magyar gazdaságszerkezet ellenállóbbnak tűnik a térség többi gazdaságánál, annak alapján, hogy a nemzetgazdasági szintű bruttó hozzáadottérték-tartalmat előállító szektorok a régió gazdaságaiban mennyire sebezhetők a járványhatásoktól.

(MTI)

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
SzkeptiKUSS
2020. március 24. 08:38
Én reménykedem, hogy nem lesz 2008-as mélység Magyarországon. A háttér jó állapotban van és az indulás inkább felpattanás lesz, mint neki kászálódás. Minden 3 nap termelés nélkül a GDP egy százaléka . Ha lehet el kell kerülni a spanyol, olasz káoszt. Reméljük nem őrül meg az ország és nem követeli ki az "élet teljes befagyasztását" és elég lesz az üres közösségi helyek taktikája.
bunko_jobbos
2020. március 24. 08:36
Ezeknek a gazdasági elemzőknek az írásaival csak egyet érdemes csinálni: kitörölni vele. Írogatnak minden baromságot, ilyen-olyan százalékokat, közben fingjuk sincs semmiről, aztán két év múlva olyanokat olvashatunk, hogy X. Y., aki megjósolta a jövőt. Megmondjam, hogy miért nem tudják megjósolni? Mert nem lehet. Csak a normális emberek nem hazudják azt magukról, hogy ők a jövőbe látnak, ezek a szarháziak meg igen. Akkor jósolok én is egyet: :-) A valószínű fogatókönyv szerintem, hogy idén elég nagy lesz a visszaesés. Hogy 0 alá megyünk-e, azt nem tudom. Azonban ez a válság nem hasonlít a 2008-ashoz, mert ott lényeges szereplők esetk ki a rendszerből. Olyanok, akiken sokan alapultak. Egyik napról a másikra nem lehetett pótolni a hiányukat. Dollármilliárdok tűntek el egyik pillanatról a másikra. Mindenki azt hitte, hogy sosem lesz vége. berendezkedtek egy kevesebbet fogyasztó világra. Itt viszont tkp. csak jegelődik minden, mindenki arra vár, hogy pár hónap múlva kettőzött erővel dolgozhasson. A struktúrák megmaradnak, a kirúgott munkások száma is megvan a noteszekben. Ha kell, újraindul minden ugyanazokkal a szereplőkkel. Ezért jövőre iszonyatos nagy gazdasági fellendülés lesz. Ha nem is dolgozzuk le az idei buktát, de majdnem. Két év múlva, remélem, hivatkoztok majd rám: ez a bunko megjósolta a jövőt. :-)
3M..
2020. március 24. 08:09
Már magyarázzák a szegénységi bizonyítványt. Pedig csak egy hétig lassult a termelés. A Fidesz lufi 10 éve, kipukkant. Szebb Jövőt!
balbako_
2020. március 24. 07:39
Vakok mesélnek a panorámáról.....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!