Gabriel, aki nem volt arkangyal – Robert Mugabe halálára

Írta: Pálfi László, az ELTE BTK doktorandusza

Az ifjú zseni

Robert Gabriel Mugabe tehetségére a jezsuiták figyeltek fel, majd végül hatdiplomás értelmiségi lett belőle. Gyermekként szellemi képességeivel tűnt ki a többiek közül, ezért a katolikus szerzetesi misszió pártfogásába vette.

Később az apartheid rendszert működtető Dél-Afrikában, a feketéknek fenntartott Fort Hare-i Egyetemen tanult, mint megannyi pánafrikanista fekete politikus (Nelson Mandela, Desmond Tutu vagy éppen Oliver Tambo).

Rhodesiából Zimbabwe

A bozótháború (a zimbabwei zsargonban „második chimurengaként” emlegetik az eseményt, utalva a brit gyarmatosítók elleni 1896-1897 -es ndebele-sona felkelésre, amit „első chimurengaként” ismernek) a Zimbabwei Afrikai Nemzeti Unió (Zimbabwe African National Union) és a Zimbabwei Afrikai Népi Unió (Zimbabwe African People’s Union, azaz ZAPU) szovjet, kubai és kínai ösztönzésre robbant ki 1964 nyarán Ian Smith rendszere ellen.

Smith uralma alatt a lakosság pár százalékát kitevő fehér brit telepesek bírták a politikai és polgári jogok teljességét. Ám a fekete nacionalista szervek nem tudták megszólítani a honi fekete lakosságot, ugyanis ők maguk sokkal nagyobb jólétben éltek, mint a szomszédos országok fekete lakosai. Ezen kívül munkaerőhiány is sújtotta az államot, ennek enyhítésére a salazarista Portugália gyarmatáról, a szomszédos Moçambique területéről importáltak munkaerőt.

Rhodesiát, amely 1965 novemberében egyoldalúan kikiáltotta függetlenségét,

kitűnő termőtalaja és saját korában fejlett mezőgazdasága miatt. Azonban a szövetségesei – Dél-Afrika és Portugália – azt hitték, hogy a NATO majd megállítja a Kongó-folyónál a dekolonizációt. Ian Smith, a fehér felsőbbrendűséget hirdető nemzeti-konzervatív Rhodesiai Front és maga Rhodesia feje pedig a legjobban kiképzett és felszerelt hadsereget tudhatta magáénak.

Az ENSZ szankciói és a Thatcher-kormány Európai Közösségbe való belépési igyekezete miatt azonban Smith kénytelen volt átadni a hatalmat a tisztázatlan nemzetközi jogi státusú területen (a nemzetközi közvélemény Nagy-Britannia gyarmati uralmát jogfolytonosnak látta). A Lancaster House Agreementet 1979 decemberében írta alá a Rhodesiai Front, a ZAPU, a ZANU és az UANC (United African National Congress -Egyesült Afrikai Nemzeti Kongresszus, az RF korábbi „hivatalos ellenzéke”).

Abel Muzorewa püspök (UANC), Ian Smith (RF), Robert Mugabe (ZANU), Joshua Nkomo (ZAPU)

Példaképek keresése: „Afrikai Che Guevarától” „Afrika Hitleréig”

Mugabe politikai életútját két afrikai zsarnokhoz lehet hasonlítani: baloldalról a ghánai Kwame Nkrumahhoz, „jobboldalról” pedig az ugandai Idi Amin Dadához. Mugabe első felesége a ghánai Sally Hayfron volt, aki 1992-es haláláig a „zimbabwei nemzet anyjaként” és Mugabe asszonyaként funkcionált.

Che Guevara több afrikai diktátort is megihletett, leghíresebb közülük Thomas Sankara, Burkina Faso idealista zsarnoka, azonban Mugabe mint „Zimbabwe felszabadítója és alapítója” igyekezett az afrikai szocializmust „kőkorszaki kommunizmusként” emlegető argentín-kubai „hivatásos forradalmár” nimbuszából táplálkozni.

A ZANU-ban

majd az 1979-es választásokat, amelyet Muzorewa nyert meg, a nemzetközi sajtó hathatós nyomásával érvénytelenné nyilváníttatta. Az 1980-as választáson már győzedelmeskedett, így hozzálátott a ZAPU vezetőinek elűzéséhez és likvidálásához, majd végül Hazafias Front (Patriotic Front) néven beolvasztotta pártjába, így megszületett a ZANU-PF.

A nyolcvanas évek végére a britellenes és fehérgyűlölő megnyilvánulásai hatására a szakképzett fehérek nagyobbik része elhagyta az országot, a gazdaság pedig elindult a lejtőn. Mugabe faji alapon találta meg ennek felelőseit, ugyanis szerinte a fehérek szabotálták a zimbabwei nép jólétét.

Az országot elhagyó fehérek és fekete ellenzékiek száma már az 1990-es években is tízezrekben volt mérhető. A politikai gyilkosságokban sem fogta vissza magát, ugyanis

A fehérek elüldözéséhez jogi keretként az 1992-es földszerzeményi törvény szolgált. Ám a gazdaság katasztrofális teljesítményével és a társadalmi feszültségek fokozódásával meghirdette a „harmadik chimurengát”, ami a megmaradt fehér lakosság elleni atrocitásokra és földjeik erőszakos elfoglalására buzdította a ZANU-PF támogatóit.

Mugabe Hitler jellegzetes bajszát megnövesztve tartotta egyik hírhedt beszédét

Az afrikanizáció mérlege

A szakirodalomban afrikanizációnak nevezik azt a folyamatot, mely során egy egykori afrikai gyarmat megszabadul minél több olyan vonásától, amely a gyarmati múltra emlékezteti. Ez általában kimerül abban, hogy a (fél)diktatórikus politikai erő neves figuráiról neveznek el közterületeket, illetve a helyi afrikai kultúrának adják át a terepet a közéletben (ezt a folyamatot a nyugati establishment Voltaire „nemes vadembere” iránt érzett nosztalgiájából általában jó szívvel támogatja is).

Ennek negatív hozadéka a nagyon rosszul működő parlamentarizmus, a hibridállamiság (ezt a fogalmat a magyar sajtóban teljesen hibásan használják, ugyanis ez azt jelenti, hogy a törzsi-nemzetségi törvénykezés felülírja az állam törvényhozásában megszületett jogi normák alkalmazását), valamint megannyi esetben a gazdasági lejtmenet.

ahol néhány éve a teljesen elértéktelenedett állami bankót az utcán égették.

Zimbabwei dollár égetése

Az afrikai diktatúrák tipikus vonása a nepotizmus:

bár második felesége, Grace Mugabe botrányt botrányra halmozott. Az ő tényleges, valamint férje egyre inkább látszólagos uralmát Robert Mugabe egykori bajtársa, Constantino Chiwenga döntötte meg 2017-ben. Összességében ugyanakkor a botrányok nem rengették meg olyan mértékben a Mugabe-párt népszerűségét, hogy Emmerson Mnangagwa, a ZANU-PF-ben Mugabe utódául kijelölt puccsista politikus elbukja a választásokat.

Ehhez persze kellett az is, hogy az USA külügye egyértelműen kiálljon az ellenzéki MDC mellett – amit sok zimbabwei beavatkozásnak élt meg –, illetve az is, hogy

Eközben a szomszédos Dél-Afrikában a zimbabwei menekülteket a dél-afrikai feketék előszeretettel verik agyon, gyújtják fel menekültszállóikat, irigylik el tőlük a nagyon rosszul fizetett alkalmi munkáikat. 

Mugabe öröksége egy fajilag (többségi feketék fehérek elleni gyűlölete) és etnikailag (sona-matabele konfliktus) széttagolt, gazdaságilag teljesen tönkrement ország, amely déli szomszédja fogyatkozó jóindulatára és a Kínai Népköztársaság gyér támogatására számíthat.