Afrika egyik legszerencsétlenebb sorsú országában áprilisban dőlt meg Omar al-Bashir három évtizedes uralma. A hatalmat a Haditanács vette át, az ellenzéki szervezeteket azonban nem vonták be a tárgyalásokba. Június 3-án egy paramilitáris szervezet a rendőrség segítségével brutális módszerekkel vérbe fojtott egy békés tüntetést. A hatalom mindent megtett, hogy eltussolja a mészárlást, a közösségi oldalak korában azonban az igazság egyre kevésbé elhallgattatható.
Szudán Afrika északkeleti régiójában helyezkedik el, Egyiptomtól délre, Etiópiától északnyugatra, Csádtól keletre, a Közép-Afrikai Köztársaságtól pedig északkeletre. Egyiptomhoz hasonlóan a Nílus éltető vizét élvező afrikai országnak szörnyen terhelt történelme van. 1898-ban brit gyarmat lett a terület; ezután egy angol-egyiptomi koprodukciós hibrid kormányzati módszerrel irányították, amire a nemzetközi jogban korábban sosem volt példa.
Az országban egy jelentős észak-dél ellentét is jelen volt a kezdetektől fogva. Ez a kulturális, politikai, vallási és gazdasági ellentét onnan gyökerezik, hogy az ország északi részét muszlimok lakták, míg a déli részét tradicionalista afrikaiak, akik nem az iszlám követői. A történészek egyetértenek abban, hogy a két pólus indulatait a britek csak elfojtani tudták, megszüntetni nem.
Nem segített ezen az sem, hogy a nyolcvanas években megjelent a rabszolgaság is a régióban, amelynek áldozatai főként a déli elnyomott törzsi vallásúak közül kerültek ki. 1989-ben az ország irányítását Omar al-Bashir vette át, akinek jobboldali, fundamentalista, iszlám radikális diktatúrája egészen 2019-ig tartott ki.
Omar al-Bashir
Az elnök dzsihádot hirdetett a déli lakosok ellen, polgárháborút robbantva ki, ami több millió áldozattal, körülbelül ugyanennyi emigránssal és kitelepítettel járt. A polgárháború eredményeként 2011-ben az ország déli része Dél-Szudán néven függetlenedett. Az új ország a világ legfiatalabb állama, és a mai napig polgárháborútól szenved.
Szudánban az utóbbi években jelentős problémává nőtte ki magát a társadalmi egyenlőtlenség és a romló gazdasági teljesítmény. A nőket al-Bashir diktatúrája alatt teljesen kizárták az oktatásból, a munkából, sőt még az egészségügyből is. Hatványozottan rossz helyzetben voltak itt 2011-ig a déli, más etnikumhoz tartozó nők. A felelőtlen gazdaságpolitika miatt az utóbbi években Szudán a világ egyik legalacsonyabb növekedési rátáját és tőkeakkumulációját adta. Nem csoda, hogy az ország fővárosában, Kartúmban és a szomszédos Omdurmanban tüntetések robbantak ki 2018 decemberében.
Az elnök bukása
2019 áprilisában új fordulatot vettek a tüntetések: 6-án a tüntetők letáboroztak a kartúmi hadsereg főhadiszállásával szemben, hogy ott folytassák – immáron szervezetten – békés tüntetéseiket.
Április 11-én minden eddiginél nagyobb tüntetés vette kezdetét Szudánban. A polgári elégedetlenség egy ülősztrájkkal indult a Védelmi Minisztérium előtt, amelyet később békés vonulás, éneklés és táncolás követett. Sokak szerint a tüntetések jobban hasonlítottak egy nagy közös mulatsághoz, mint egy politikai indíttatású megmozduláshoz. A tüntetések eredményeképp,
akinek félreállításával megnyílt az út a demokrácia felé.
Tüntetés Szudánban
Az al-Bashir-i Nemzeti Kongresszusi Párt elvesztette a hatalmát, az irányítást Ahmed Awad Ibn Auf altábornagy vezetésével az átmeneti Haditanács (TMC) vette át, akik azonban a közösség elvárásaival szemben zárt ajtós tárgyalásokat kezdtek, amelyre nem hívták meg az ellenzéki pártokat (így a tüntetéseket vezető Szabadság és Változás Erőit – DFCF – sem), illetve azok ernyőszervezeteit. A tüntetők ekkor döntöttek úgy, hogy tüntetéseiket folytatják, ezúttal már azonban az Awad Ibn Auf által vezetett Haditanács ellen. Egy másik ellenzéki párt, a Szudáni Szakértői Szövetség egy nyilatkozatot is benyújtott a TMC-nek, amelyben azt követelték, hogy vonják be a civileket a tárgyalásokba, és hogy állítsák bíróság elé a Nemzetbiztonsági és Hírszerzői Hivatal vezetőit.
Az ellenállást érzékelve Awad Ibn Auf utat engedett a követeléseknek, és április 12-én lemondott. Elképzeléseivel szemben azonban a hatalmat a nála keménykezűbb és radikálisabb Abdel Fattah al-Burhan vette át, aki hallani sem akart a Haditanács lemondásáról.
Április 14-én a TMC kettős politikát folytatva délelőtt ígéretet tett a nemzetbiztonsági szervek átszervezésére, és hitet tett a tüntetők elképzelései mellett egy nyíltabb és demokratikusabb politikai rendszerről, azonban délután a hadsereg előzetes bejelentés nélkül több helyen is megpróbálta leverni a tüntetéseket a fővárosban. A legjelentősebb törésvonal így keletkezett, ugyanis ekkor a katonaság több egysége is a tüntetők mellé állt.
Június 3.
A tüntetések egészen június 3-ig folytatódtak kisebb-nagyobb eredményekkel, amikor is egy végzetes fordulat következett be az események folyásában. Míg a hadsereg kartúmi főhadiszállása mellett a korábbiaknak megfelelően békés tüntetés zajlott, a külvárosi területeken már gyülekezett a paramilitáris RSF (Gyors Támogató Erő), ami
A TMC helyettes vezetője, egyben az RSF vezetője, Mohammed Hamdán Dagalo által irányított támadást szándékosan titokban, felsőbb utasításra, a kartúmi hadsereg tudta nélkül szervezték. A különböző vidéki milíciákból toborzott könnyen mozgatható harci egység azonban nem idén júniusban került először reflektorfénybe. 2008-ban a Nemzetközi Büntetőbíróság vádat emelt a volt elnök, Omar al-Bashir ellen, aki engedélyt adott a darfúri régióban kitört felkelés leverésére, amikor is az RSF szexuális erőszakot, kínzást és mészárlást követett el a helyi lakosságon.
A június 3-i akciót vezető Gyors Támogató Erő és a rendőrség először könnygázt vetett be a mit sem sejtő tömeg ellen, majd egy átfogó-rajtaütésszerű művelet keretei közt éles lövedéket vetettek be a békés tüntetők ellen. Talán a legembertelenebb mozzanata az egész mészárlásnak az volt, amikor a Nílus-parti városban
Több szemtanú elmondása szerint sebesülteket is ilyen formán hajítottak vízbe. A mészárlás nyomán Kartúmban és Omdurmanban megállt az élet: nem működtek a bankok, a boltok zárva tartottak, a tömegközlekedés nem indult útjára, a repülőtér pedig semmilyen járatot nem fogadott. Három napos néma csönd telepedett a szudáni fővárosra.
A csöndet az Afrikai Unió Béke- és Biztonság Tanácsa törte meg az etióp fővárosban, Addisz-Abebában, ahol bejelentették: felfüggesztik Szudán tagságát, így az északkelet-afrikai ország semmilyen döntési folyamatban nem vehet részt. A BBT azt is bejelentette, hogy ez az állapot addig fog fennmaradni, amíg meg nem választják Szudán civil kormányát. A Haditanács automatikus válasza is megérkezett, amelyben
természetesen tagadták, hogy bármi közük lenne a mészárláshoz,
Bejelentették továbbá, hogy nyomozást is indítanak azon elkövetők ellen, akik az „RSF színeibe bújva, de nem hozzájuk kapcsolódóan” elkövették a mészárlást. Az Egészségügyi Minisztérium is közleményt adott ki, amelyben 61 halálos áldozatról számolnak be, azonban még a legvisszafogottabb számítás szerint is legalább 100 halálos áldozata volt a támadásnak.
Köszönhetően a fondorlatosan megtervezett támadásnak, egy nagy nemzetközi televíziócsatorna se tudott közel jutni az eseményekhez, így felvételek sem készültek a mészárlásról, ellenben az utcákon tüntető fiatal szudániak Facebook- és Instagram-fiókjaikon keresztül annyi livestreamet készítettek az eseményről, hogy azoknak az összegyűjtésével az esetek könnyedén rekreálhatók. A BBC Africa Eye programja meg is tette ezt, így létrejöhetett az a 18 perces dokumentumfilm, melynek segítségével ma már pontosan tudjuk, mi és hogyan történt június 3-án.
Megoldás?
Június 7-én Abij Ahmed etióp kormányfő bejelentette, hogy Kartúmba repül annak érdekében, hogy közvetítsen a hadsereg és az ellenzék között, elkerülendő az újabb vérontást. Az eredmény felemásra sikeredett, ugyanis tíz nappal később a Haditanács lekapcsolta az egész országban az internetet, 19-én azonban már arról beszéltek, hogy meghívnák az ellenzéki DFCF-et tárgyalni az ország jövőjéről. Végül július 3-án, egy hónappal a vérengzés után végül összeült a TMC és az ellenzék tárgyalni Kartúmban Etiópia és az Afrikai Unió közvetítésével.
Két nappal később Mohamed Hasszan Labat, az Afrikai Unió közvetítője bejelentette, hogy
független nyomozás indul a június 3-i eseményeket felderítendő, szuverén tanács fog felállni a kormány mellé tanácsadói pozícióba, amelyben rotációs alapon választanak majd be civileket és katonákat három évre, továbbá a törvényhozó tanács megalakulásának elhalasztását is beharangozta. Labat kijelentéseivel kapcsolatban mind al-Degair, a DFCF vezetője, mind Dagalo kifejezte támogatását.
Precedens jellegű lehet 2019. június 3. Ma már a közösségi médiák segítségével könnyen hiteles felvételeket csinálhatunk bármiről, amiről nem akar beszámolni a média, vagy ahová a klasszikus információközvetítők nem jutottak el. Az igazság egyre kevésbé elhallgatható.
Afrika is igyekszik bekapcsolódni a mesterségesintelligencia-versenybe a hiányos infrastruktúra és finanszírozás ellenére. A kutatók azonban leszögezik, hogy semmiképpen sem úgy, ahogyan azt a Nyugat szeretné.
Lehallgatási botrány a Tisza Pártnál, eltérő pártmérések és patrióta előretörés az Európai Parlamentben – ezekről is vitázott a Presszó e heti adásában Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője és Pulai András, a Publicus Intézet vezetője. Adásunkat hétfőn rögzítettük.
A vádlott először ruhában készült, teljes alakos képeket kért a lányoktól, majd arra is rávette őket, hogy meztelen fényképeket és videókat küldjenek magukról.
Késelés történt egy kelet-kínai főiskola előtt, nyolc ember meghalt, további 17 pedig megsérült.
Pár interakció, még izgalmasabb kommentfolyam.
Schiffer szerint egy „Mad Max”, ami az elmúlt három és fél évben zajlik Európában.
Korábban két legendás összecsapása már volt az ökölvívóknak.
