Szudán bizonyítja: ma már nem lehet eltitkolni egy mészárlást

Szudán Afrika északkeleti régiójában helyezkedik el, Egyiptomtól délre, Etiópiától északnyugatra, Csádtól keletre, a Közép-Afrikai Köztársaságtól pedig északkeletre. Egyiptomhoz hasonlóan a Nílus éltető vizét élvező afrikai országnak szörnyen terhelt történelme van. 1898-ban brit gyarmat lett a terület; ezután egy angol-egyiptomi koprodukciós hibrid kormányzati módszerrel irányították, amire a nemzetközi jogban korábban sosem volt példa.

Az országban egy jelentős észak-dél ellentét is jelen volt a kezdetektől fogva. Ez a kulturális, politikai, vallási és gazdasági ellentét onnan gyökerezik, hogy az ország északi részét muszlimok lakták, míg a déli részét tradicionalista afrikaiak, akik nem az iszlám követői. A történészek egyetértenek abban, hogy a két pólus indulatait a britek csak elfojtani tudták, megszüntetni nem.

Nem segített ezen az sem, hogy a nyolcvanas években megjelent a rabszolgaság is a régióban, amelynek áldozatai főként a déli elnyomott törzsi vallásúak közül kerültek ki. 1989-ben az ország irányítását Omar al-Bashir vette át, akinek jobboldali, fundamentalista, iszlám radikális diktatúrája egészen 2019-ig tartott ki.

Omar al-Bashir

Az elnök dzsihádot hirdetett a déli lakosok ellen, polgárháborút robbantva ki, ami több millió áldozattal, körülbelül ugyanennyi emigránssal és kitelepítettel járt. A polgárháború eredményeként 2011-ben az ország déli része Dél-Szudán néven függetlenedett. Az új ország a világ legfiatalabb állama, és a mai napig polgárháborútól szenved.

Szudánban az utóbbi években jelentős problémává nőtte ki magát a társadalmi egyenlőtlenség és a romló gazdasági teljesítmény. A nőket al-Bashir diktatúrája alatt teljesen kizárták az oktatásból, a munkából, sőt még az egészségügyből is. Hatványozottan rossz helyzetben voltak itt 2011-ig a déli, más etnikumhoz tartozó nők. A felelőtlen gazdaságpolitika miatt az utóbbi években Szudán a világ egyik legalacsonyabb növekedési rátáját és tőkeakkumulációját adta. Nem csoda, hogy az ország fővárosában, Kartúmban és a szomszédos Omdurmanban tüntetések robbantak ki 2018 decemberében.

Az elnök bukása

2019 áprilisában új fordulatot vettek a tüntetések: 6-án a tüntetők letáboroztak a kartúmi hadsereg főhadiszállásával szemben, hogy ott folytassák – immáron szervezetten – békés tüntetéseiket.

Április 11-én minden eddiginél nagyobb tüntetés vette kezdetét Szudánban. A polgári elégedetlenség egy ülősztrájkkal indult a Védelmi Minisztérium előtt, amelyet később békés vonulás, éneklés és táncolás követett. Sokak szerint a tüntetések jobban hasonlítottak egy nagy közös mulatsághoz, mint egy politikai indíttatású megmozduláshoz. A tüntetések eredményeképp,

akinek félreállításával megnyílt az út a demokrácia felé.

Tüntetés Szudánban

Az al-Bashir-i Nemzeti Kongresszusi Párt elvesztette a hatalmát, az irányítást Ahmed Awad Ibn Auf altábornagy vezetésével az átmeneti Haditanács (TMC) vette át, akik azonban a közösség elvárásaival szemben zárt ajtós tárgyalásokat kezdtek, amelyre nem hívták meg az ellenzéki pártokat (így a tüntetéseket vezető Szabadság és Változás Erőit – DFCF – sem), illetve azok ernyőszervezeteit. A tüntetők ekkor döntöttek úgy, hogy tüntetéseiket folytatják, ezúttal már azonban az Awad Ibn Auf által vezetett Haditanács ellen. Egy másik ellenzéki párt, a Szudáni Szakértői Szövetség egy nyilatkozatot is benyújtott a TMC-nek, amelyben azt követelték, hogy vonják be a civileket a tárgyalásokba, és hogy állítsák bíróság elé a Nemzetbiztonsági és Hírszerzői Hivatal vezetőit.

Az ellenállást érzékelve Awad Ibn Auf utat engedett a követeléseknek, és április 12-én lemondott. Elképzeléseivel szemben azonban a hatalmat a nála keménykezűbb és radikálisabb Abdel Fattah al-Burhan vette át, aki hallani sem akart a Haditanács lemondásáról.

Április 14-én a TMC kettős politikát folytatva délelőtt ígéretet tett a nemzetbiztonsági szervek átszervezésére, és hitet tett a tüntetők elképzelései mellett egy nyíltabb és demokratikusabb politikai rendszerről, azonban délután a hadsereg előzetes bejelentés nélkül több helyen is megpróbálta leverni a tüntetéseket a fővárosban. A legjelentősebb törésvonal így keletkezett, ugyanis ekkor a katonaság több egysége is a tüntetők mellé állt.

Június 3.

A tüntetések egészen június 3-ig folytatódtak kisebb-nagyobb eredményekkel, amikor is egy végzetes fordulat következett be az események folyásában. Míg a hadsereg kartúmi főhadiszállása mellett a korábbiaknak megfelelően békés tüntetés zajlott, a külvárosi területeken már gyülekezett a paramilitáris RSF (Gyors Támogató Erő), ami

A TMC helyettes vezetője, egyben az RSF vezetője, Mohammed Hamdán Dagalo által irányított támadást szándékosan titokban, felsőbb utasításra, a kartúmi hadsereg tudta nélkül szervezték. A különböző vidéki milíciákból toborzott könnyen mozgatható harci egység azonban nem idén júniusban került először reflektorfénybe. 2008-ban a Nemzetközi Büntetőbíróság vádat emelt a volt elnök, Omar al-Bashir ellen, aki engedélyt adott a darfúri régióban kitört felkelés leverésére, amikor is az RSF szexuális erőszakot, kínzást és mészárlást követett el a helyi lakosságon.

A június 3-i akciót vezető Gyors Támogató Erő és a rendőrség először könnygázt vetett be a mit sem sejtő tömeg ellen, majd egy átfogó-rajtaütésszerű művelet keretei közt éles lövedéket vetettek be a békés tüntetők ellen. Talán a legembertelenebb mozzanata az egész mészárlásnak az volt, amikor a Nílus-parti városban

Több szemtanú elmondása szerint sebesülteket is ilyen formán hajítottak vízbe. A mészárlás nyomán Kartúmban és Omdurmanban megállt az élet: nem működtek a bankok, a boltok zárva tartottak, a tömegközlekedés nem indult útjára, a repülőtér pedig semmilyen járatot nem fogadott. Három napos néma csönd telepedett a szudáni fővárosra.

A csöndet az Afrikai Unió Béke- és Biztonság Tanácsa törte meg az etióp fővárosban, Addisz-Abebában, ahol bejelentették: felfüggesztik Szudán tagságát, így az északkelet-afrikai ország semmilyen döntési folyamatban nem vehet részt. A BBT azt is bejelentette, hogy ez az állapot addig fog fennmaradni, amíg meg nem választják Szudán civil kormányát. A Haditanács automatikus válasza is megérkezett, amelyben

természetesen tagadták, hogy bármi közük lenne a mészárláshoz,

Bejelentették továbbá, hogy nyomozást is indítanak azon elkövetők ellen, akik az „RSF színeibe bújva, de nem hozzájuk kapcsolódóan” elkövették a mészárlást. Az Egészségügyi Minisztérium is közleményt adott ki, amelyben 61 halálos áldozatról számolnak be, azonban még a legvisszafogottabb számítás szerint is legalább 100 halálos áldozata volt a támadásnak.

Köszönhetően a fondorlatosan megtervezett támadásnak, egy nagy nemzetközi televíziócsatorna se tudott közel jutni az eseményekhez, így felvételek sem készültek a mészárlásról, ellenben az utcákon tüntető fiatal szudániak Facebook- és Instagram-fiókjaikon keresztül annyi livestreamet készítettek az eseményről, hogy azoknak az összegyűjtésével az esetek könnyedén rekreálhatók. A BBC Africa Eye programja meg is tette ezt, így létrejöhetett az a 18 perces dokumentumfilm, melynek segítségével ma már pontosan tudjuk, mi és hogyan történt június 3-án.

Megoldás?

Június 7-én Abij Ahmed etióp kormányfő bejelentette, hogy Kartúmba repül annak érdekében, hogy közvetítsen a hadsereg és az ellenzék között, elkerülendő az újabb vérontást. Az eredmény felemásra sikeredett, ugyanis tíz nappal később a Haditanács lekapcsolta az egész országban az internetet, 19-én azonban már arról beszéltek, hogy meghívnák az ellenzéki DFCF-et tárgyalni az ország jövőjéről. Végül július 3-án, egy hónappal a vérengzés után végül összeült a TMC és az ellenzék tárgyalni Kartúmban Etiópia és az Afrikai Unió közvetítésével.

Két nappal később Mohamed Hasszan Labat, az Afrikai Unió közvetítője bejelentette, hogy

független nyomozás indul a június 3-i eseményeket felderítendő, szuverén tanács fog felállni a kormány mellé tanácsadói pozícióba, amelyben rotációs alapon választanak majd be civileket és katonákat három évre, továbbá a törvényhozó tanács megalakulásának elhalasztását is beharangozta. Labat kijelentéseivel kapcsolatban mind al-Degair, a DFCF vezetője, mind Dagalo kifejezte támogatását.

Precedens jellegű lehet 2019. június 3. Ma már a közösségi médiák segítségével könnyen hiteles felvételeket csinálhatunk bármiről, amiről nem akar beszámolni a média, vagy ahová a klasszikus információközvetítők nem jutottak el. Az igazság egyre kevésbé elhallgatható.