Macronék vagy Le Penék győznek? – Így választ Franciaország az EP-voksoláson

A május 26-i EP-választáshoz közeledve a Mandiner körképsorozatban mutatja be az uniós országok EP-választási kampányait, a helyi politika erőviszonyait és játszmáit. Eddigi cikkeinket itt olvashatják:

Németország: Weber ist Ihnen unbekannt?

Nagy-Britannia: Hülye Választások Minisztériuma

Ausztria: Az orbánozástól az Orbán-magasztalásig

Most Franciaország kerül sorra cikksorozatunkban!

***

Franciaországban már csak azért is érdekes lesz az EP-választás, mert a korábbi francia pártrendszert felforgató két párt, Macron En Marche-a és a Le Pen-féle Rassemblement National egyaránt nagyívű terveket szövöget az európai politika jövőbeni irányának meghatározására. Az En Marche egy feminista-katolikus miniszterrel, az RN egy 23 éves külvárosi fiatalemberrel igyekszik megszólítani a választókat, míg a republikánusok egy görög és latin idézetekkel operáló filozófiatanárral próbálnak kitörni szorult helyzetükből.

A közvélemény-kutatásokban

tőlük jócskán leszakadva a többiek. Az Ifop naponta frissülő közvélemény-kutatása szerint május 15-én 23,5%-os támogatottsággal Le Penék álltak első helyen, a Macron-párt támogatottsága viszont csupán 1 százalékkal volt alacsonyabb. A mérsékelt jobbos Les Républicains-re 14%, a radikális balos La France Insoumise-ra 8,5% szavazna. Az 5%-os választási küszöböt még a Zöldek (7%) és a régi támogatottságuk töredékére zuhant szocialisták (5,5%) léphetik át. A választáson a mostani állás szerint a szavazók 44%-a vehet részt.

Cikkünkben arról is olvashatnak, hogy indul a választáson Brigitte Bardot, Renaud Camus – de a royalisták és egy muszlim párt is.

Nathalie Loiseau

Feminista-katolikus minisztert indít az En Marche

Ha valamit, akkor külpolitikai tapasztalok hiányát nem lehet szemére vetni a Macron-párt listavezetőjének: az 55 éves Nathalie Loiseau 26 éven át dolgozott a francia külügy kötelekében. Ha hitetünk önéletrajzi könyvének, Loiseau kivételes képességekkel rendelkezik: már négyéves korában tudott olvasni, 16 évesen leérettségizett, 21 éves korára pedig elvégezte a Sciences-Pót, innen egyenes út vezetett a diplomáciához. Megjárta a világ háborús gócpontjait, így például Kambodzsát és Szomáliát.

1993-ban bekerült az akkori külügyminiszter, Alain Juppé csapatába, később a washingtoni francia nagykövetség szóvivője volt, méghozzá abban a feszült időszakban, amikor Jacques Chirac megtagadta országa részvételét az iraki háborúban. A baloldal 2012-es hatalomátvételéig a külügy vezető pozícióiban dolgozott. Ezután

– azt az ENA-t, amit Macron elnök a populistáknak tett gesztusként éppen mostanában tervez becsukni.

A Macron-kabinetben Loiseau az európai ügyekkel foglalkozó tárcát kapta meg. Az év elején már megindultak a híresztelések arról, hogy az En Marche Loiseau-t szánja EP-listavezetőnek, a miniszter azonban sokáig tagadta, hogy gondolkodna ebben. A bejelentést aztán egy Marine Le Pen elleni, heves tévévitában tette meg – nem kicsit kínos módon.

„Le Pen asszony, szeretnék gratulálni önnek. Gratulálok, sikerült megváltoztatnia a véleményemet. Eljöttem ebbe a műsorba, és azt mondtam önnek, nem vagyok jelölt a többség EP-listájának vezetésére. De nem szeretném azt, hogy a jövő Európája arra az Európára hasonlítson, amit ön vázolt fel. Úgyhogy igen: kész vagyok a jelöltségre” – mondta, Le Pen pedig nemes egyszerűséggel arcon röhögte, megjegyezve, Loiseau bizonyára „sokat dolgozott” ezen a spontán reakción.

Loiseau „militáns feministának” tartja magát, az ENA-n is sokat dolgozott a férfi-női arányok javításán. Tradicionalista környezetben nőtt fel, ma is gyakorló katolikus – hangsúlyozza azonban, hogy nem mindenben ért egyet az egyházzal: teljes mellszélességgel támogatja a melegházasságot, a mesterséges megtermékenyítést, és az „etikus” béranyaságban sem lát kivetnivalót. Az Afrikában látottak alapján állítja: a családot nem lehet az apa, anya, gyerekek-kombinációra szorítani.

Áprilisban kisebb vihart kavart, amikor a La Réunion szigetén tett látogatása során az újságíróknak kiküldött programon állítólag „véletlenül”, szerepelt a misén való részvétel – a szélsőbaloldali La France Insoumise rögtön a szekuláris elvek megsértése miatt hőbörgött, és egynémely Macron-párti miniszter is kritizálta, Loiseau viszont azzal válaszolt, a szekularizmus nem azt jelenti, hogy titkolnia kell, ha a vallását gyakorolja.

Kínosabb eset volt, amikor a Mediapart kiderítette: 1984-ben a Sciences-Po hallgatójaként indult a hallgatói önkormányzati választáson, méghozzá az Union des étudiants de droite (Jobboldali hallgatók uniója), egy szélsőjobboldali diáktömörülésből alakult szervezet listáján. Loiseau erre elkezdett össze-vissza hadoválni arról, hogy

majd azt mondta, „nem volt tisztában a szervezet politikai színezetével”, jobban utána kellett volna néznie ennek. Később még messzebb ment a szabadkozásban. „Az, hogy egy szélsőjobboldali embereket szerepeltető listán voltam rajta, nagy ostobaság volt a részemről” – nyilatkozta, hozzátéve: „sajnálja” ezt a „fiatalkori hibáját”.

Persze több se kellett a szélsőbalos La France Insoumise-nak és a kommunista minipártoknak, nekiugrottak a miniszternek, aki a Rassemblement National-féle radikáljobb térnyerése elleni küzdelem élharcosaként tünteti fel magát. Az eset finoman szólva nem segített beindítani Macronék amúgy sem túl dinamikus kampányát, Loiseau-ék azonban így is az első helyen végezhetnek. EP-programjukban egy klímavédelmi bank létrehozását, a nagyvállalatokra kivetett széndioxid-adót szorgalmazzák, megreformálnák a menedékkérelmi rendszert,

Pelyhes állú listavezető Le Penéknél

Sokáig azt rebesgették, hogy a Rassemblement National listáját Hervé Juvin filozófus vezetheti majd, vagy Louis Aliot, a párt alelnöke, Marine Le Pen élettársa, esetleg a Republikánusoktól átigazolt Thierry Mariani, Sarkozy volt közlekedésügyi minisztere. A választás azonban egy 23 éves fiatalemberre, Jordan Bardellára esett, akit még a párt legelszántabb hívei sem mernének azzal jellemezni, hogy markáns arcéllel rendelkezne.

Bardellával persze üzenetet közvetít a párt: azt, hogy gyökeresen megújítják a politikai elitet, és lehetőséget adnak az ország jelenlegi helyzetével elégedetlen fiataloknak. Az olasz gyökerekkel rendelkező Bardella ráadásul a balhés párizsi külvárosban, Seine-Saint-Denis-ben cserepedett fel, édesanyja egy panelházban lakik – a jelölt úgy fogalmaz, ő a „szerény társadalmi hátteret, a szociális érzékenységet” képviseli.

Na persze az sem lehetett mellékes szempont a pehelysúlyú politikus kiválasztásában, hogy vajmi kevés reflektorfényt vesz el az RN kampányának főszereplője, Marine Le Pen, illetve a listán szereplő más politikusok elől. Bardella 16 évesen lépett be a pártba, és hamar felhívta magára a figyelmet: ahogyan az ifjúsági szervezet egyik volt munkatársa fogalmazza meg nem kis malíciával:

Marine Le Pen és Jordan Bardella

18 évesen kérte meg a pártelnök, hogy vegyen részt a Seine-Saint-Denis-i pártszervezet vezetésében, 2015-ben pedig beválasztották az Île-de-France-i régiós közgyűlésbe. Korábban a Le Pen jobbkezeként funkcionáló Florian Philippot bizalmasa volt, miután azonban kenyértörésre került sor a két politikus között, Le Pennek fogadott hűséget. 2017-től a párt szóvivőjeként dolgozott.

Bardella nem éppen az eredeti megnyilatkozások mestere: óvatosan fogalmaz, ritkán szakad el a politikusi bikfanyelvtől. Egyes párttagok szerint az a legkiemelkedőbb képessége, hogy

Abban viszont kételkednek, hogy amikor egy Mariani-féle politikus elszabadult kijelentései után kell oltani a tüzet, a helyzet magaslatán lesz-e. A pártot megalapító, majd belőle kizárt Jean-Marie Le Pen (aki a lányával való csatározásai ellenére az RN-t támogatja a választáson) is élcelődött a fiatalságán.

A pártból egyesek úgy vélik, Bardellának semmiféle víziója nincs Európáról, és amúgy sincsenek különösebb meggyőződései: az „ördögtelenítés” időszakában a nyitás lelkes híve volt, most viszont, hogy újra keményebbre vette a figurát a párt, másról sem beszél, mint a bevándorlásról.

Bardella szerint „egy fillért sem lehet migránsokra költeni addig, amíg van olyan francia, akinek nincs tető a feje felett”. A Frontex, ahelyett, hogy megvédené a határokat, recepciósként fogadja a bevándorlókat – vélekedik, az EU-ra mint „zombira” hivatkozik, és Matteo Salvinit tartja példaképnek. A sárgamellényeseket arra szólítja fel, ne oszoljanak fel, a május 26-i „felvonáskor” támogassák az RN-t. Azt hangoztatja, hogy Loiseau-nak nincs programja, a republikánusok pedig „a választások előtt három héttel úgy beszélnek, mint az RN, utána meg úgy kormányoznak, mint a szocialisták”.

És hogy mit tartalmaz Le Penék EP-programja? Ami a legfontosabb:

megszüntetnék viszont az Európai Bizottságot, visszaállítanák az útlevél-ellenőrzést a határokon, és természetesen megállítanák a bevándorlást. 

François-Xavier Bellamy

Filozófiatanár a republikánus lista élén

Való igaz: a francia politika élvonalából kiszorult, mérsékelt jobbos Les Républicains az identitás- és nemzetbiztonsági kérdések hangsúlyozásával próbál szavazatokat elszipkázni Le Penéktől. Listavezetőjüknek, a 33 éves filozófiatanárnak, esszéistának és versailles-i alpolgármesternek, François-Xavier Bellamynak a közvélemény-kutatások szerint sikerült is némileg javítania a macroni földindulás után összeomlott párt imágóján. A párt aktivistái pedig egyenesen imádják az ideális vőjelölt-külsejű politikust..

– adta meg a republikánus kampány alaphangját Laurent Wauquiez, a párt elnöke. Bellamy beszédei tele vannak az európai kultúrára, az „elvesztett közös örökségre” való utalásokkal, olykor latin és görög idézeteket is belecsempész mondandójába. Azt javasolja, hogy az euró-bankjegyeken a Notre-Dame, Dante, a Parthenón szerepeljen, „hiányoznak azok a szimbolikus elemek, amik közös referenciánkként szolgálnának” – magyarázza.

Kampánya során útba ejtette Görögországot is, elmondása szerint megilletődve lépkedett fel az Akropoliszra, „ahol bizonyára Platón és Szókratész is járt”. „Az Európát alkotó összes hagyomány itt keresztezi egymást. A görög értelem, a Római Birodalom, a keresztény tradíció” – nyilatkozta, hozzátéve: „kezeink között van ez a csodálatos örökség, ami kötelez bennünket a jövő felé”. A Macron-párt nem is kímélte a civilizációs távlatokban gondolkodó Bellamyt: Édouard Philippe kormányfő szerint „a gyökerek, bármilyen gazdagok is legyenek, nem alkotnak egy projektet”, míg az európai ügyekért felelős államtitkár a republikánus politikus „költői és romantikus vízióján” gúnyolódott, amivel szerinte a szélsőjobb felé kacsingat.

Bellamy és Laurent Wauquiez republikánus pártelnök

Sokan a francia konzervatív reneszánsz arcaként hivatkoznak Bellamyra. A nyugati jobboldalra jellemző önfeladás a republikánusokat is kísérti, ám a filozófiatanár személyében egy társadalmi kérdésekben harcosan konzervatív figurát emeltek fel. Bellamy katolikus magániskolában tanult, cserkészkedett, majd miután a nagynevű École Normale Supérieure-ön diplomát szerzett, gimnáziumokban tanított. Politikai pályafutásával párhuzamosan esszéket is írt, egyik könyvében a kultúra, az értékek átadásának jelentőségéről értekezett.

Bellamy támogatta a 2012-es melegházasság-ellenes tüntetéseket, ellenzi az abortuszt,

Gazdasági kérdésekben liberális, de nem ódzkodik kritizálni a pénz zsarnokságát és a globalizáció hátulütőit. Tavaly megjelent esszéje a sokatmondó Demeure címet viseli: „maradás”, az utalás Macron pártjának nevére egyértelmű. Meg akarja szólítani azokat, akik nem osztják a macroni start-up-nemzet ábrándjait.

Azért nem mindenkinek nyerte el a tetszését Bellamy: mint egy republikánus párttag megjegyezte, a fiatalítási versenyt megnyerte az RN, és a külvárosból származó Bardella vs. versailles-i úrigyerek Bellamy-felállás nem fog segíteni a szegényebb szavazók megnyerésében.

„A határok Európája, ami véget vet a tömeges bevándorlásnak, megvéd minket az iszlamista terrortól” – szögezi le a republikánusok EP-programjának első sora. A párt ígéretei között szerepel az, hogy megvédené az európaiak érdekeit az Egyesült Államokkal és Kínával szemben, illetve csökkentenék az uniós normák számát. A pártban úgy vélik, 18-20% körüli eredménnyel keresztbe tehetnének a jobboldal szalámizására törekvő Macronnak, a felmérések szerint azonban szerényebb szavazataránnyal kell majd megelégedniük.

Manon Aubry, a szélsőbal fő jelöltje

Állatvédők, eszperantó-pártiak és Renaud Camus

Ők tehát a francia EP-választás legfőbb játékosai. És hogy kik még a fontosabb indulók? A La France Insoumise a 29 éves Manon Aubryt, az Oxfam nevű szegénységellenes nemzetközi szervezet volt szóvivőjét tette listájára élére, uniós szenten az egyenlőtlenségek, az adóelkerülés elleni harcot ígérik, az alapszerződések revízióját, az európai szabályok tiszteletben nem tartásának jogát, illetve környezetvédelmi intézkedéseket. A Zöldek listavezetője Yannick Jadot, a Greenpeace kampányainak volt főnöke, Daniel Cohn-Bendit valahai bizalmasa, aki „zöld protekcionizmust” és az adóparadicsomok eltörlését szorgalmazza.

A drámaian összezsugorodott Szocialista Párt Raphaël Glucksmannt indítja első helyen. Ő a hetvenes években feltűnt „új filozófusok” egyik főalakjának, André Glucksmann-nak a fia (a Bernard-Henri Lévyt bemutató portrécikkükben rá is kitértünk). Jelöltsége nagy vitákat okozott a párton belül, Glucksmann ugyanis archetípusa a párizsi burzsoá-bohém értelmiséginek. A legutóbbi szoci elnökjelölt, Benoît Hamon ezúttal már a Génération.s nevű alakulat színeiben méretteti meg magát, az amerikai demokraták enfant terrible-jét, Alexandra Ocasio-Cortezt imitálva „Green New Dealt” ajánl.

Nicolas Dupont-Aignan szuverenista politikus (Debout la France) a jobboldali szavazatokra hajt, a tagállamoknak jogköreik 80 százalékát visszaadná. A kommunista Ian Brossat azért harcol, hogy „ne legyen több egy szegény munkás se a kontinensen”, míg az ugyancsak szélsőbalos Nathalie Arthaud az „Európai Szocialista Egyesült Államokért” küzd. Beleveti magát a versenybe az RN-ből kilépett Florian Philippot is, az unióból való kilépést szorgalmazva.

Renaud Camus

Részt vesz még a választáson többek között az Animalista Párt (Brigitte Bardot veterán színésznő az egyik jelöltjük), a Kalózpárt, a királysághoz való visszatérést hirdető Alliance Royale, egy nem-növekedést támogató alakulat, a „nyelvi demokráciát” megteremteni kívánó eszperantó-csoport, egy identitárius csapat…

Jelölt lesz a Nagy Felcserélés fogalmát kiötlő, lapunk által is meginterjúvolt író, Renaud Camus a La Ligne Claire listavezetőjeként,

A sárgamellényesek nem törtek át

És a belügyminisztérium május 10-én még egy listával egészítette ki a szavazólapot. Az „Európa a népek szolgálatában” jelöltjei mögött a Francia Muszlim Demokraták Uniója nevű párt áll, a listát annak elnöke, Nagib Azergui vezeti. És bár magukat „muszlim vallásúnak, de teljes értékű francia polgárnak” vallják, mint Sophie de Peyret a Figaróban rámutat: programjuk kizárólag a muszlimokat szólítja meg: gondoskodnának az európai muszlim közösségek biztonságáról, európai szinten harcolnának az iszlamofóbia ellen,

Emellett az iszlámot vizsgáló tudományos kutatásokat is betiltanák.

Baloldalt Nagib Azergui

A sárgamellényes mozgalom képviselőire is szavazhatnak majd a francia szavazók az EP-választáson. Az Évolution citoyenne színeiben jelölt a magát a szélsőbalhoz és a szélsőjobbhoz egyaránt közel érző Christophe Chalençon, aki februárban Luigi di Maio olasz kormányfővel találkozott, diplomáciai válságot robbantva ki Franciaország és Olaszország között. Francis Lalanne énekes az Alliance jaune nevű sárgamellényes listát vezeti.

A szakértők azonban hangsúlyozzák: alig mérhető ezen formációk támogatottsága,

és az EP-választások franciaországi végeredményét sem befolyásolják érdemben a december óta tartó tiltakozás- és zavargáshullámok.