Elitképző beáldozásával tehet gesztust a populistáknak Macron

Miután lezárult a nagy nemzeti vita, amellyel Emmanuel Macron a sárgamellényes indulatokat kívánta megfékezni, a francia elnök április 15-ére televíziós beszédet jelentett be, amelyben összegezte volna a vita tanulságait. A hírek szerint javaslatai között szerepelt az ENA nevű, patinás strasbourgi épületben székelő francia állami elitképző bezárása is, a beszédre végül azonban a Notre-Dame-i tűzeset miatt nem került sor.

régóta kritizálják jobb- és baloldalról egyaránt. Macron a populistáknak tehet gesztust a bezárásával, ám kérdéses, mennyire volna ez racionális lépés.

Egy 2018-ban közölt kutatás szerint a 2000 óta hivatalban lévő francia miniszterek több mint fele az ENA-ban (19%) vagy az Institut d’études politiques-ban (Science Pón, 35%) végzett. A kutatás arra is rámutatott, hogy a baloldali kormányokban több volt a bölcsészdiplomával rendelkezők aránya, a jobboldali kabinetekben pedig több közgazdász végzettségű miniszter kapott helyet. A miniszterek 6%-a csupán érettségivel vagy alacsonyabb rangú diplomával rendelkezett.

Elit- vagy oligarchiaképzés?

A kormányzati tisztségviselők kiképzésével megbízott állami oktatási intézmény létrehozásának gondolata már 1848-ban felmerült Franciaországban, az akkor megalapított iskola azonban néhány hónap után bezárta kapuit. Az 1940-es német megszállás nyomán felállt Vichy-rendszer közel hatvan elitképzőt hozott létre, a legismertebb ezek közül az École des cadres d’Uriage volt, ami egy Grenoble-hoz közeli kastélyban kapott helyet. A cél az volt, hogy a Nemzeti Forradalom szellemében nevelt káderekből

Az uriage-i iskolában a hazafias eszme, a Pétain marsall iránti hűség volt a meghatározó, az egymást követő kormányok tagjaival már közel sem volt ilyen jó a viszonyuk, elutasították a németekkel való kollaborációt, nem csoda, hogy 1943-ben bezárták az intézményt. Az iskola tanárai közül többen csatlakoztak az Ellenálláshoz.

A felszabadulás után, 1945-ben alapította meg a de Gaulle-kormány az Étude nationale d’administration-t. De Gaulle úgy vélte, a háborús összeomlásban a politikai, adminisztratív és politikai elitek hibái és bűnei is jelentős szerepet játszottak. De Gaulle olyan tisztségviselőket akart látni az új, modernizált francia államban,

A háború utáni francia politika számos meghatározó alakja került ki az intézményből, így például Valéry Giscard d’Estaing, Jacques Chirac, François Hollande elnökök – és ironikus módon a 2004-ben végzett Emmanuel Macron is.

A ENA-val egyben a társadalmi mobilitást is növelni kívánták az alapítók a kevésbé tehetős családból származó, de kompetens fiatalok bejutásának megkönnyítésével. A valóságban azonban másként alakultak a dolgok: az elitképzés nem vált demokratikusabbá, az ENA-ban jellemzően a felső osztályokból származó fiatalok tanulnak, 2005 és 2014 között például 70%-ukra volt ez igaz (kezdetben 45% volt ez az arány).

A hatvanas évektől kezdve egyre többen kezdtek elítélő hangnemben beszélni az énarque-okról. 1964-ben kiadott könyvükben Pierre Bourdieu és Jean-Claude Passeron azt fejtegették, hogy az ENA-t és a hasonló elitképzőket kisajátították a „domináns kultúra örökösei”, és hogy a rendkívül szelektív felvételi eljárás ellehetetleníti a felsőoktatás demokratizálását.

Közhellyé vált, hogy az ENA

az énarque-ok a francia politika irányát meghatározó, belterjes lobbit alkotnak – nem csoda, hogy az intézmény az elitellenesek céltáblájává lett. Pedig az iskola igyekszik nyitni: néhány éve előkészítő tanfolyamot is indítottak az ENA-ba bejutni kívánó, hátrányos helyzetű fiatalok számára.

Csak bűnbak az ENA?

Közben sok kritika éri az iskolában folyó képzés színvonalát is. A 2001-ben végzett évfolyam a „középszerű és konformista” oktatásról panaszkodott egy petícióban, mások arról beszélnek, hogy az ENA-n nyújtott képzés nem készít fel eléggé a szakmai életre, megint mások arra mutatnak rá, hogy az intézmény teljesen el van vágva az egyetemi és intellektuális világtól, teljes mértékben a közigazgatástól függ.

Érdekesek azok a megállapítások is, amiket a 2016-os felvételi tanulságait összegző jelentésben találunk – ezek a francia oktatási rendszer állapotáról is sokat elárulnak. Kiderült, hogy számos jelentkező nincs birtokában alapvető ismereteknek, a feladott témák „elolvasása és értelmezése” problémát okoz számukra. Pedig a felvételiztetők mindent megtettek a jelentkezők sikeréért: kisebb hangsúlyt helyeztek az írásbeli feladatokra,

Az ENA bezárását követelők találunk nem egy énarque-ot is, így például Bruno Le Maire jelenlegi pénzügyminisztert vagy a szuverenista-baloldali Jean-Pierre Chevènement-t, aki már a hatvanas években a „burzsoá társadalom mandarinjait” látta az elitképzőből kikerült személyekben.

A bezáratás évtizedek óta a szélsőbaloldali és szélsőjobboldali politikusok programjában szerepel, de fontolgatta a lépést Jacques Chirac és Nicolas Sarkozy is. Macron az elhalasztott beszédjében a kiszivárgott szöveg szerint a következő módon indokolta volna az ENA bezárását: „Ha az egyenlő lehetőségek és a nemzeti kiválóság társadalmát akarjuk építeni, újra kell gondolnunk a közszolgálat magasabb szintjeibe való bejutás módjait. Ezért az ENA és más intézmények bezárásával megváltoztatjuk a képzés, a válogatás és a karrierfejlesztés rendszerét”.

Julien Aubert republikánus politikus elismeri, hogy létezik egyfajta társadalmi eltolódás az énarque-ok és a többi francia között, de ezen az intézmény bezárása sem fog változtatni. Szerinte e lépés nyomán – ahogyan az az iskola megalapítása előtt is történt – a közigazgatás vezető beosztásairól még inkább a haveri kapcsolatok döntenek majd.