A kitoloncolások ugyanakkor vita tárgyát képezi Németországban, ugyanis Afganisztánban jelenleg is harcok folynak a kormányellenes tálib mozgalom, valamint az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen, ami naponta követel áldozatokat.
Egy ENSZ által kiadott jelentés szerint az idei év első három hónapja során 581 polgári személy vesztette életét és további 1192 sebesült meg az afganisztáni konfliktusban. A 2018-as év azonos időszakához képest ez 23 százalékos csökkenést jelent.
A tálibok áprilisban megindították a szokásos tavaszi hadjáratukat, azóta számos támadást követtek el ellenőrzőpontok és a kormányerők katonai támaszpontjai ellen. A New York Times című amerikai napilap adatai szerint április eleje és közepe között az afgán biztonsági erők 267 tagja halt meg harcokban az ország több tartományában.