Hogyan őrizhető meg az alkotmány eredeti értelme élőként?

A Precedens korábban már több alkalommal értékelte az amerikai Legfelső Bíróság gyakorlatát, valamint a tengerentúli jogéleletet. Jól kivehető, hogy a XX. század második felében meghatározó progresszív felfogással szemben egyfajta konzervatív szellemi forradalom ütötte fel a fejét. Ebben jelentős szerepet játszanak az – éppen Donald J. Trump elnöksége alatt többségbe kerülő – originalista alkotmányértelmezést valló bírák. Az originalista alkotmányértelmezésnek ugyanakkor számos kihívást kell leküzdenie, amelyek közül az egyik legnagyobb annak meghatározása, hogyan viszonyul az alkotmány eredeti jelentése a későbbi precedensekhez. A Legfelső Bíróság ugyanis eddig több ezer döntést hozott, amelyek legtöbbje alig áll kapcsolatban az alkotmány vizsgált szabályainak eredeti jelentésével. Ezekben az esetekben a testület döntésének indokolását precedensek sorára építi, az érintett alkotmányi rendelkezésről pedig alig tesz említést. Mintha az idők során tovatűnő alkotmányt a Legfelső Bíróság saját, kőbe vésett felfogása váltaná fel. Ennek eredményeként pedig a testület a precedensek tengerében egyre messzebb sodródik az alkotmány eredeti értelmétől.

Éppen ezért számít üdítőnek, hogy az elmúlt héten a Legfelső Bíróság két originalista alkotmányértelmezést valló bírája Clarence Thomas és Neil Gorsuch főbírák példát mutattak abban, hogyan lehet az alkotmány eredeti értelmét élőként őrizni a Legfelső Bíróság gyakorlatában. A szóban forgó Garza v. Idaho ügy a hatékony jogi képviselet elvét, illetve annak részeként a fellebbezési jog bejelentésének elmulasztását érintette. A bírák többsége egy korábban elfogadott precedens értelmezéséhez ragaszkodva mondta ki, hogy egy ilyen mulasztás mindenképpen sérti az alkotmányt – dacára annak, hogy a konkrét ügyben a terhelt a jóval enyhébb büntetésért cserébe saját maga mondott le a jogorvoslati jogáról. Clarence Thomas főbíró által megfogalmazott különvélemény ez utóbbit kiemelve mutat rá arra, hogy a bíróság korábbi mintához történő kategorikus ragaszkodása a képviselet funkciója és célja szempontjából is aggályos.

Ugyanakkor ennél sokkal fontosabb, hogy Thomas főbíró különvéleményének utolsó része felhívja a figyelmet arra, hogy a bíróság még messzebbre sodródott az alkotmány eredeti jelentésétől. Az ügyben tárgyalt hatodik alkotmánykiegészítést ugyanis eredetileg negatív szabadságjogként értették, amely a jogi képviselő vagy védő megbízásához biztosít jogot, nem pedig annak pozitív oldalához, vagyis ahhoz, hogy az állam gondoskodjon a képviselőről. A különvélemény az alkotmány eredeti értelmét kívánja megőrizni és élőként érvényesíteni, hiszen mára már csak kevés olyan szabálya maradt az alkotmánynak, amelyet ne erodáltak volna precedensek. Jól látható, hogy az alkotmány eredeti értelméhez való hűség akadályozhatja meg, hogy a precedensek még inkább téves irányt vegyenek. Ennek egyetlen alternatívája pedig egy olyan alkotmányjog, amelyet az alkotmányszöveg helyett a Legfelső Bíróság gyakorlata ural majd. Ezt a gyakorlatot pedig nem az alkotmány belső logikája, hanem a bírák eshetőleges koalíciói, valamint a napi politikai követelmények határozzák meg.

Az elemzést Sándor Lénárd, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerika Tanulmányok Kutató Központjának kutatója készítette.