Menyhárt indul,magyarként
Ez a második szlovákiai államfőválasztás, amelyen indul magyar jelölt is Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke személyében. Az előző elnökválasztáson Bárdos Gyula, a Csemadok elnöke indult magyar jelöltként, ő jó eredményt elérve a voksok több mint öt százalékát szerezte meg. Menyhárt a felvidéki magyarság gondjaira akar rávilágítani, jelölésével az MKP azt akarja elérni, hogy meghallják a felvidéki magyar közösség hangját és azt, hogy őket is képviselje valaki.
A felmérések szerint erős jelölt a szlovák liberálisok által támogatott vállalkozó, Robert Mistrík is, akinek a legnagyobb esélye lehet arra, hogy a legtöbb ellenzéki szavazó voksát begyűjtse. A politika színpadán korábban teljesen ismeretlen Mistríket - akinek plakátjai már az államfőválasztás előtt egy évvel ellepték az országot - elemzők afféle Kiska 2.0-nak tartják. Kiskában és Mistríkben közös pont független imázsuk és politikai támogatottságuk. Emellett mind Kiska, mind pedig Mistrík "brandje" egy év alatt a nulláról épült fel egy erőteljes kampány keretében.
Felmérések eredményei szerint az elnökválasztás második körébe való bejutásra esélye lehet még a legfelsőbb bíróság volt elnökének, Stefan Harabínnak, aki az első Fico-kormány idején (2006-2010) Vladimír Meciar pártjának, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalomnak (HZDS) a jelöltjeként az igazságügyi tárcát vezette és jelenleg is a legfelsőbb bíróság bírája. Harabín, akit különböző témákban gyakran támad a liberális szlovák sajtó, nemzeti és konzervatív értékek mentén határozta meg kampányszlogenjeit. Bevallása szerint az állam és a keresztény szlovák család megmentésének víziójával indul az államfőválasztáson, amelyen ha sikerrel szerepel "rendet akar tenni" az államban.
Művészek és civilek mellett indul Bugár Béla is, a Most-Híd elnöke is, de a vegyes párt nem sokkal a jelöltállítás után jelezte: Bugár nem magyar jelöltként, hanem szlovák állampolgárként indul.