Kicsoda Juan Guaidó, a venezuelai ellenelnök?

Egy hete, miután újabb sikertelen puccskísérlet történt a dél-amerikai országban, újra forrong a kőolajban gazdag, ételben és alapvető ellátásokban szegény Venezuela. Az egymilliós infláció hazájában újra a százezres tömegmegmozdulások és az utcai erőszaké a főszerep, azonban lehet, hogy az ellenzék által várt csoda elmarad, és minden marad a régiben – egyelőre.

A legutóbbi hírek szerint visszautasította Nicolas Maduro venezuelai elnök vasárnap azt a nyolcnapos határidőt, amelyet európai országok szabtak meg számára új választások kiírására. A német, a francia, a spanyol és a brit kormány szombaton közölte, hogy ha Maduro nyolc napon belül nem ír ki szabad, tiszta és demokratikus választásokat, akkor ők elismerik Juan Guaidót, az ellenzéki többségű venezuelai parlament január 5-én megválasztott elnökét ideiglenes elnökként, amit nem sokkal korábban tett meg Donald Trump amerikai elnök is.

„Nincs jobb pillanat ahhoz, hogy a közös jövőért harcoljunk” – jelentette ki 2017-ben Guaidó. Hátha most eljött az ő pillanata? Ki is ez a nemzetközi politikában is igen fiatalnak, majdhogynem zöldfülűnek számító Juan Gerardo Guaidó Márquez, a kikötővárosi mérnök?

A hétvégén még csak az alkotmányos káosz volt a biztos a két elnök színre lépésével a dél-amerikai országban, a végkimenetel nem: ennek legfrissebb fejleménye, hogy az előző történésekhez képest most igen proaktív nemzetközi diplomácia sem láttatja tisztábban a képet arról, hogy végül mi lesz az évtizedes lejtmenet vége a karibi országban. Az sem meglepő, hogy két részre szakadt a világ, az egyik fele ugyanis Madurót, a másik fele pedig a viszonylagos ismeretlenségből a világpolitika reflektorfényébe kerülő Juan Guaidót látja a legfőbb politikai vezetőnek Caracasban, aki az alkotmányos válság három pontját vázolta fel a hétvégén.

Ám lehet, hogy utóbbi mögött csak azért sorakozik fel a dél-amerikai országok többsége mellett az Egyesült Államok és az EU több nagy tagállama, mert fiatal, és százezrek választották meg a főváros utcáin – politikai életútja eddig főleg a képviseletre korlátozódott, végrehajtói tapasztalata nincs, eddig pályafutásának hivatalos csúcsa pedig az, hogy megválasztották a működésképtelen nemzetgyűlés vezetőjévé.

Együttműködés Stalinnal és Gueverával

Guaidó 1983. július 28-án született a Karib-tenger melletti Vargas államban. Itt is végezte el a középfokú tanulmányait, mégpedig nem teljesen nyugodt körülmények között, ugyanis 1999-ben szűkebb hazáját természeti katasztrófák sorozata sújtotta, ezért tanulmányait félbe kellett szakítania. 2007-ben kapta meg mérnöki diplomáját, amit a caracasi katolikus egyetemen szerzett (hivatalos nevén Universidad Católica Andrés Bello de Caracas), de emellett még két posztgraduális képzése van, az egyiket részben a washingtoni George Washington Egyetemen szerezte. Hősünk házas, feleségével egy kislányt nevelnek.

Közéleti pályáját is még itt, az Andrés Bello-n kezdte, ugyanis ő képviselhette az általa látogatott kart az egyetemi hallgatók tanácsában. Majd itt is folytatta, ugyanis tanulmányai befejezésének évében, 2007-ben megválasztották az országos hallgatói érdekképviselet elnökévé; ebbéli szerepében az RCTV nevű televízó koncessziója elleni erőszakos tiltakozások egyik központi alakjaként le is tette névjegyét a belpolitika asztalán. Itteni társai közül többen később fontos szerepet játszottak a 21. századi venezuelai belpolitikában, így Iván Stalin González Montaño, valamint Freddy Guevara Cortez is.

Valószínűleg számára is véges kereteket adott a hallgatói érdekképviselet, ugyanis szűk két évvel később, 2009-ben a balközép-progresszív Voluntad Popular (VP) nevű párt alapítói között találkozhatunk újra a nevével. Párttagsága azóta töretlen, jelenleg is pártja Vargas állambeli koordinátora és küldötte.

Minden jel szerint nem volt eredménytelen pártbéli munkája, ugyanis alig egy évre rá a 2010-es választásokon beválasztják a caracasi nemzetgyűlésbe; első képviselői terminusa 2011-től 2016-ig tartott. Rögtön ezután – egy újabb sikeres választás eredményeképpen – megkezdheti a másodikat, ami azóta is tart.

Igazi politikusi áttörését a második képviselősége hozta el, ugyanis ekkor bízták meg a venezuelai nemzetgyűlést ellenőrző bizottság vezetésével, majd választották be a nemzetgyűlés többségét adó baloldali pártok közös vezető testületébe. 

Első komolyabb tisztségéért még a 2012-es Vargas állambeli kormányzóválasztáson indult, azonban hiába kampányolt egy jobb tömegközlekedés kialakításáért, több mint 12 ezer szavazattal kapott ki az első helyen végzett chávezista jelölttől.

Új szocializmus helyett új Macron?

2018 decemberében jelölték az eddigi legmagasabb hivatalos tisztségére: a nemzetgyűlés elnökének. Képviselőtársai viszonylag egyhangú támogatással választották meg az amúgy minden közpolitikai hatalmától Maduro által megfosztott intézmény élére 2019. január 5-én. Pár nappal később, január 13-án venezuelai titkosügynökök őrizetbe vették, de ez nem tartott sokáig, az őrizetbe vétel után percekkel szabadon engedték. Így már semmi akadálya nem volt annak, hogy tíz nappal később Caracas utcáin, az előzőekben említett tömeg előtt esküt tegyen belső elnökként, akit azonban világ egyre több országa ismer el országa nemzetközi képviselőjének is.

Ezzel kapcsolatban még nem lehet kijelenteni, hogy ténylegesen is övé lett a hatalom, hiszen a fegyveres erők egyelőre Madurót biztosították támogatásukról. Ez pedig – ismervén azt, hogy a hadseregeknek mennyire fontos szerepük van a dél-amerikai országok belpolitikájában – mindenképpen sorsdöntő lehet a végkifejlet szempontjából.

Guiadó nem túl hosszú politikai életútja nem válasz arra a kérdésre, hogy miért őt emelte pajzsra a venezuelai ellenzék. Az biztos, hogy az ízig-vérig balos politikus fiatal kora ellenére már kiváló tapasztalattal rendelkezik az utcai politizálás terén, de ez inkább csak arra lehet elegendő, hogy ő legyen Venezuela és (egész Dél-Amerika) 21. századi történelmében a legfiatalabb elnök.

Hogy mit hoz az új hét és hónap Venezuela és az ott élő milliók számára, arról  sok biztosat nem lehet kijelenteni. Ebben a helyzetben mindenre van esély, így arra is, hogy a remény mostani felcsillanása venezuelaiak millióinak nem lesz pusztán több délibábnál, és arra is, hogy megtörténik a nagy váltás, és véget ér az emberarcú szocializmus egy újabb országban.