Eretnek az, aki hisz Hugh Grant hazugságainak
Vallásról, hitről és választásról veszélyes a nagyközönségnek nyilatkozni vagy akár szónokolni, mert könnyű belefutni abba a hibába, hogy alaptalan valótlanságokat állítunk.
Justin Welby, az anglikán egyház feje szerint nem probléma, ha az anglikán papok és hívek áttérnek a katolikus egyházba, mivel Róma az inspiráció nagyszerű forrása. Sőt, nem az egyház a lényeg, hanem hogy keresztények legyünk. Welbytől azt is megkérdezték, gondolkodott-e már azon, hogy ő maga katolizál. Nézzük, mit válaszolt.
Interjút adott a Spectatornek Justin Welby canterbury érsek, az anglikán egyház feje. A vallási vezetőt megkérdezték a katolizáló anglikán papokról is, ugyanis ma Angliában a katolikus papok 10 százaléka korábban anglikán pap volt.
„Kit érdekel? – válaszolta Canterbury érseke. – Nem izgatom magam ezen. Főleg azon nem, ha az emberek Rómához pártolnak, ami annyi inspiráció forrása.” Justin Welby hozzátette: van egy régi barátja, aki úgyszintén anglikán papból lett katolikus pap. Mint mondta, azt válaszolta neki: ez nagyszerű, amennyiben a hivatását meg tudja élni,és Krisztust követi.
Igaz, a prímás azt se bánja, ha hívei más felekezetekhez térnek meg: a lényeg, hogy Krisztus tanítványai legyünk, „nem nagyon érdekel, hogy ez az anglikán egyház, vagy Róma, vagy az ortodoxok, a pünkösdisták, az evangélikusok vagy épp a baptisták.”
Ezzel együtt Justin Welbyről úgy tartják, régóta különösen szimpatizál Rómával, lelkivezetője például egy svájci katolikus pap, Nicolas Buttet. Welby korábban már beszélt arról, hogy lelki életében sokat köszönhet Loyolai Szent Ignácnak, a jezsuita rend alapítójának és a bencés szerzeteseknek. Úgyszintén közeli barátjának tartja a westminsteri katolikus érseket, Vincent Nicholst, akivel szoktak közösen imádkozni. És persze rendszeresen találkoznak Ferenc pápával is.
A Spectator interjúkészítője, Fraser Nelson, aki katolikus, megkérdezte Justin Welbyt, gondolkodott-e már azon, hogy katolizál. A válasz úgy szólt: „Azt hiszem, ez okozna némi felháborodást, még ma is.”
Az anglikán egyház a katolicizmushoz közel álló High Churchre, a protestánsabb Broad Churchre és a szabadkereszténységhez közel álló Low Churchre osztható irányzatok szerint, ezzel együtt nagyon decentralizált. Miután engedélyezték női papok és püspökök működését, az egyház „tradicionalista” szárnya kérte Rómától a katolikus egyházba való felvételét, aminek XVI. Benedek eleget is tett, anglikán személyi ordinariátusokat létrehozva azokban az országokban, ahol jelentős anglikán népesség él (Nagy-Britannia, Amerika, Kanada, Ausztrália, stb.). Ezeknek a lényege, hogy a katolikus tanítás elfogadása mellett megtarthatják a középkori katolikushoz közel álló anglikán liturgiát és hagyományokat.
Az anglikán egyház egy része nemrég fogadott el egy áldási formulát transznemű személyek számára. A régóta egyre szabadelvűbb anglikán egyház ugyanakkor nem tud több hívet maga köré gyűjteni. A katolikus egyházban a progresszívek példaként tekintenek az anglikán egyház decentralizált és liberalizált működésére, a klasszikus katolicizmushoz ragaszkodók azonban arra figyelmeztetnek, az anglikán példa nem jó, hanem rossz példa, a hanyatlás példája.